Kezdőoldal Ágak Több volt csapatépítésnél: tudást, megerősítést, élményt adott a Vass-Beta-ág mátraházi vezetőképzője

Több volt csapatépítésnél: tudást, megerősítést, élményt adott a Vass-Beta-ág mátraházi vezetőképzője

 „Hálózatvezetőként részt venni egy csapatépítő tréningen, a Hotel Ózon Mátraházában elmondhatatlanul jó érzés! Nyilván mindenki más üzenetet kapott ettől a képzéstől, de jómagam, mint kezdő hálózatvezető megértettem, hogy a HV szint nem csak egy állomás, hanem egy kezdet is.” Ez is az: az őszinte visszajelzésekkel tarkított beszámoló kezdete, amit Varga Editnek köszönhetünk. Ő pedig annak a két napnak sokkal többet, mint gondolná az, aki még sosem vett részt vezetőképzőn… Persze, ahhoz mindenekelőtt vezetővé kell válni, ami, mint Edit is utalt rá – csak lehetőség a továbblépésre. Azért érdemes elolvasni a rövid beszámolót s aztán a hálás visszajelzéseket, mert emeli a lelket és kedvet csinál a még nem hálózatvezetőknek ahhoz, hogy azzá váljanak. S természetesen kibontakozik előttünk a Vass-Beta-ág profin megszervezett, sokszínű mátrai tréningjének programja, tanítása is…

 

Színt vitt a hétköznapokba

Ez a két nap igazán színt vitt a hétköznapokba! Erőt, energiát kapni sokszor, sok mindentől lehet, de egyszerre ennyit – ez egy igazi csoda!

Mert:

  • energiát kaptunk az erdő fáitól azon a gyalogtúrán, melyet legnagyobb örömünkre megszerveztek nekünk,
  • feltöltődést a csodálatos wellnesstől (a panoráma szaunában újjászületni lehet),
  • immunerősítést a gyönyörű őszi napsütéstől, a kristálytiszta levegőtől,
  • lazulást a sok-sok nevetéstől,
  • hihetetlenül sok szeretetet az esti programtól,
  • és nem utolsó sorban rengeteg tudást azokból az előadásokból, melyeket a két nap során ágvezetőink, Vass Szombatfalvi Zsuzsa, Beta Kádár Tünde és Vass Oszkár prezentált nekünk!

Egy ilyen testi, lelki, szellemi feltöltődésre a köszönő szavak oly kevesek, én mégis KÖSZÖNÖM!

Több, mint egyszerű csapatépítés

A „csapatépítés” mindenkinek egy ismerős fogalom, de a Biocom csapatában ez sokkal, de sokkal több, mint amit bele lehet képzelni! Nagyszerű felső vezetőink jól kidolgozott, színvonalas előadásaikkal motiváltak, értékes útmutatásokat adtak, de nem akárhogy, hanem őszinte érzelmi fűtéssel tele, és azt gondolom, hogy pontosan ettől volt ez több!

 

Érzelem és üzlet

Mennyire hihetetlen ugye, hogy az érzelem és az üzlet összefér egymással? Ebben a két napban végig jelen volt mindkettő. A repülés kezdete! Az úton eddig a szintig bontogatjuk a szárnyainkat, de most, hogy már megtanítottak repülni, szárnyalni fogok!

A két nap üzenete nekem: „Szállj, szállj, szálj fel magasra!”

VISSZAJELZÉSEK:

Surin Ildikó: Használható, gyakorlati tudást kaptunk

A természet szépséges, csodás ölelésében, elegánsan szép szállodában két napot kaptunk ajándékba a Biocomtól. Sok szeretetet, figyelmet kaptunk a vezetőktől, jól használható gyakorlati és elméleti tudással.

Vass Oszkártól én például a következőket:

  • Kényelmesebb legyen vagy hatékonyabb?
  • Csinálva tanítás: sikersztorikon keresztül lelkesítve tanítani.
  • Pezsegjünk, az át megy, látszik és vonzása van.
  • Szívvel és ésszel tudunk a legjobban dolgozni.
  • Ne akkor kezdjük, amikor már „szorít a cipő”.

 

Vass Szombatfalvi Zsuzsannanától:

  • Légy a legjobb! Cselekedj! Iszkiri!
  • Megújulás, rendszeresség, kitartás.
  • Az idő az egyetlen, ami magától megy! A többi rajtunk múlik!
  • Melyik gondolatot hizlalom: pozitívat vagy negatívat?

Beta Kádár Tündétől:

  • Olyan összetett részletes anyagot, vázlatokat kaptunk, ami elindítástól az előadásig segítséget ad.
  • Sosem vagyunk készen, fejlődni kell!
  • Megfelelő emberbe kell fektetnem az energiát.

Hála Oszinak, Zsuzsinak, Tündének, ezt két nap tanítást úgy adták át, hogy minden perce értékes és felemelő volt! Köszönöm mindenkinek az élményeket, érzéseket. Egy csapat voltunk, vagyunk!

Pintér István: Szív és ész

A szív és az ész találkozása nekem a Biocom. Ez a felejthetetlen két nap is kitűnő bizonyítéka volt ennek. Hálás vagyok a cégnek és az ágvezetőinek.

Fazekas Gizella: Megkaptuk az erőt adó pluszt

A Mátra erdejének színei és levegője, az Ózon Szálloda konyhájának ínycsiklandó ízei, wellness részlegének pihenési lehetősége és panoráma szaunája felejthetetlen élményt nyújtott. Mindezért a Biocom vezetésének hálás köszönet. Ezt megkoronázta hálózatvezető társainkkal való együttlét, melyért a Vass- és Beta-házaspároknak hála és köszönet. Tudásuk, bölcsességük legjavát adták nekünk. Mindig hozzá tudják tenni azt a pluszt, ami erőt ad, irányt mutat a jövőre nézve. Sok sikert a megvalósításhoz az egész Vass-Beta-ág minden tagjának!

Barna Gizella: Nagyszerű vezetőktől tanulhatunk
Hálás szívvel gondolok vissza a kétnapos Mátraházán eltöltött ajándék képzésre! Csodálatos környezetben és a lazulós, családias, együtt eltöltött idő az  új és régi csapattagokkal nagyon szívet melengető és inspiráló volt. Megerősítést kaptam ismét, hogy a legjobb helyen vagyok, a legnagyszerűbb vezetőktől tanulhatok, és a sikereim csakis rajtam múlnak, hiszen első kézből kaphatom a tudást tőlük. Szívből köszönöm!

Gruicsné Sümegi Éva Ezüst HV: Két nap? Két hét!
Címszavakban: büszkeség, lendület, pezsgés, hegymenet, ölelés, szárnysuhogás, ózon, panoráma, gasztroélmény… Ahogy az előző képzés után ígértem, valóban többen mentünk a „töltekezésre”, ahogy Vass Zsuzsi nevezte ezt a képzést. Hellinger Magdi Ezüst Hálózatvezetőm két új HV-ja, Varga Edit és Bilics Tomi is részesülhetett a jutalomban, amit ezúton is hálásan köszönök a cégnek! Olyan lendületes előadásokat hallhattunk ágvezetőinktől, hogy ennek csak pezsgés lehet a folyatása! Ideális volt a tanulás-kikapcsolódás-pihenés aránya. Nekem olyan érzésem volt, mintha két hét lett volna, annyi impulzus, annyi élmény, annyi szeretet volt ebben a rövid időszakban. Nagyon jó választás volt ez a szálloda, a magas minőség párosult a figyelemmel. Hála és köszönet!

Janyík Gabriella: Szuper csapat, szuper vezetőkkel!
Ebben a fantasztikus két napban volt relax, tanulás, feltöltődés, tapasztalatcsere. Szuper csapat, szuper vezetőkkel. Köszönöm, Biocom! Olyan energiát kaptam, hogy utána egész nap infót, meghívást csináltam!

Vangel Mónika: A nagyok között
Számomra ez a két nap megtiszteltetés volt! Valóra vált egy álom: bekerültem a „nagyok” közé… Gyönyörű helyen, tiszta lelkű emberekkel. Hálásan köszönöm.

Sinka Szilvia: Negyedszerre, három hávéval
Már negyedik alkalom, hogy csodás két napot tölthettünk el a cég ajándékaként pihenéssel, feltöltődéssel, tanulással egy csodás hotelben, Mátraházán. Óriási öröm volt számomra, hogy már három hálózatvezetővel érkeztem. Kárpátalját két vezető is képviselte a képzésen. Fantasztikus volt a szervezés! Ezúttal is sok értékes új tudással és nagy tervekkel tértem haza. Nagyon hálás vagyok a cégnek és vezetőimnek, hogy ezt lehetővé teszik számunkra.

Vascsák Andrea: Igyekszünk Kárpátaljára hozni az üzletet
Hálás vagyok az elmúlt két napért! És csak most tudatosult bennem, hogy milyen kincs van a kezünkben. Igyekszünk ide, Kárpátaljára a Biocom hírét vinni. Örülök, hogy részese lehetek ennek a csodának. Köszönöm!


Vovchok Oxána:
Ukrajnát képviseltük
Kedves ágvezetők, nagyon hálás vagyok a két napért. Annyi sok élménnyel gazdagodtam és feltöltődtem  az „iszkirivel”. Annyi jó emberrel találkoztam. És úgy éreztem magam veletek, mint amikor az olimpián a sportolók egy országot képviselnek! Mi Ukrajnát képviseltük.

Volenticsné Baji Mária: Mesés környezetben, mesés ágvezető párossal
Csodásan éreztem magam a két napon, amit együtt tölthettünk mesés környezetben és szerető emberekkel! Hálás vagyok, hogy ti vagytok a vezetőim! Jó kis terápiás esti program volt, szerintem sokunkra ránk fért! Kedves Zsuzsa! Te vagy a példaképem, egyszer olyan szeretnék lenni, mint amilyen te vagy! Igyekszem dolgozni magamon , hogy én is példaképpé tudjak válni! Oszi pedig a leghelyesebb ágvezető az egész Biocom rendszerben, nagyszerű üzletember, mesés páros vagytok! Nagy vágyam, hogy egyszer én is párosan képviseljem a céget!

Pálfi Katalin: Élhetjük azt, amit tanítunk
Ez a két nap olyan varázslatot teremtett, amelyet örökre magunkkal vittünk. Valódi, tiszta érzésekkel térhettünk haza, amely segíti a mindennapi munkánk. Az igazi gazdagság ezekben a pillanatokban rejlik, amikor élhetjük azt, amit tanítunk. Ezen értékekre minden embernek szüksége van. Gyönyörű a hivatásunk, hála érte vezetőinknek és a cégnek. Köszönöm!

Kis Gergely: Hatalmas értéket képviselünk
Nagyon különleges volt ez a vezetőképző Mátraházán, minden szempontból. Még jobban megerősítette bennem, hogy milyen hatalmas értéket képviselünk. Éljünk a lehetőségünkkel, hozzuk ki magunkból a legtöbbet és közben érezzük jól magunkat. Ezt az üzenetet hoztam magammal. Hálás vagyok a vezetőségnek ezért az ajándékért.


Czékus Mónika: Köszönet az ajándékért
Nagyon köszönöm a cégvezetésnek, hogy ismét megajándékoztak ezzel a csodás két nappal, amit egy gyönyörű helyen, Mátraházán tölthettünk el. Ágvezetőinknek hálás köszönet a szervezésért, tanításukért, valamint a példáért, ami egy csodás jövőkép számunkra. A szombat este egy felejthetetlen élmény marad számomra. Ismét elmondhatom, hogy a legjobb helyen vagyok! KÖSZÖNÖM.

Simonics Éva: Többre vagyok képes!
A két nap a Mátrában  felemelő, tanulságos, motiváló és feledhetetlen volt. Megerősítést nyert számomra, hogy a pezsgésből nem szabad kimaradnom, és ne elégedjek meg a kevesebbel, mert sokkal többre vagyok képes. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy ilyen  fantasztikus csapathoz tartozom.

Nagy Andrea: Jó helyen vagyok!
Fantasztikus kikapcsolódást és feltöltődést nyújtott ez a két nap. Gyönyörű helyen, szuper emberekkel. Hálás vagyok, hogy átélhettem. Újra megerősítést nyertem abban, hogy jó helyen vagyok, és hogy érdemes ezt az üzletet csinálni. Köszönöm a sok pozitív energiát és biztatást a vezetőimtől!

Acsainé Szabó Katalin: A lendület a lényeg
Köszönöm, hogy ismét részt vehettem egy ilyen szuper képzésen. Új energiát és lendületet adott. Nagyon megragadt bennem ez a mondat: „Nézd meg mit csináltál, amikor dübörögtél.” És tényleg… azóta is a fejemben jár. Úgy gondolom, az első nap eseményei közelebb hoztak egymáshoz mindenkit. A második napon sokat tanultam, igyekszem hasznosítani. Leginkább arra kell törekednem, hogy a kezdeti lendület sokáig megmaradjon! Végre úgy éreztem, „saját jogon” lehetek köztetek.

Beta Kádár Tünde: Egy csapat vagyunk!
A kétnapos vezetői képzésért hálásak vagyunk a cégvezetésnek! Köszönjük ágvezetőinknek, Vass Szombatfalvi Zsuzsának és Vass Oszkárnak a tanítást! Erőteljesen érezni lehetett, hogy egy csapat vagyunk, a tanulás, kirándulás, az esti program alkalmával mindenki aktív résztvevője volt a programnak. Szembesültem én is dolgokkal, tanultam nagyon sokat, ezeket beépítve az életembe sok ember életébe viszek pozitív változást!

Pongrácz Sándor és Mariann: Rádöbbentünk: többet, jobban, dinamikusabban
Számunkra a kétnapos mátraházi vezetőképző az eddigiek közül a legbensőségesebb, legcsaládiasabb volt. Az első napon a túrázást követően olyan felejthetetlen, lélekemelő élményben volt részünk, amiben még soha. Ez volt az esti kötetlen program. Itt mindenki megérezte a másiktól kapott szeretetet, pozitív kisugárzást, odafigyelést. Ez a két nap rádöbbentet minket arra, hogy vissza kell térnünk a kezdeteknél – korábban, gyakrabban – alkalmazott munkalépésekhez, illetve az akkori töretlen lendületünkhöz. El kell engednünk azokat, akikben csak mi hiszünk, és olyanokkal kell foglalkoznunk, akik igénylik az előrelépést. Több munkatársi megbeszélést, illetve családi infót kell tartanunk ahhoz, hogy csapatunk dinamikusabban fejlődjön. Úgy érezzük, hogy a jövőbeni feladatunk az, hogy az arra nyitott munkatársainknak megmutassuk mindazt, amit a BIOCOM segítségével elérhetnek. Egy jobb, szabadabb életet! Köszönjük a vezetőségnek, hogy egy csodálatos, élményekkel teli 2 napot tölthettünk el itt.

Eberhardt Gábor: Kulcsmondatokat kaptam
„Pártolótagként” a képzés számomra a családias légkörről és a személyes jellemfejlődésről szólt. Ez a mostani különleges volt, mert ténylegesen csak a szűk ág volt jelen, így még meghittebb volt, ami az új tagoknak is könnyebbé tette a beilleszkedést. A teljes program jól felépített volt, nagyobb teret engedett a kikapcsolódásnak, de ugyanakkor a szakmai fejlődést is biztosította. Most is kaptam olyan kulcsmondatokat, amiket a következő hetekben magamban ízlelgetve fejleszteni tudom jellememet, jobb emberré tudok válni. Sikerült feltöltődni pozitív energiákkal, amik remélem, kitartanak a következő találkozásig.

Eberhardt Hajnal: Újra tanulhattam valamit önmagamról
Az általam eddig megélt elismerések „leg-legje” az a két ajándéknap, amivel a cégvezetés a hálózatvezetőknek kedveskedik. Ez a mostani, Mátrában eltöltött két nap számomra minden várakozást felülmúlt. A jó idő – rendelésre érkezett, a jókedvet – mi magunk hoztuk, és azt a jóságot, azt a szeretettel teli légkört pedig, ami a Vass-Beta csapatot jellemzi, az esti program teljesítette ki. Köszönöm, hogy ilyen különleges élményt megélve kerülhettem közelebb azokhoz az emberekhez, akiket szeretek, tisztelek, akikkel ajándék együtt lenni. Köszönöm, hogy újra tanulhattam valamit önmagamról. Köszönöm a felismerést, hogy szűk már az a szint, ahol tartok. Köszönöm azt a rengeteg konkrét tanácsot, ötletet, javaslatot Tünde és Oszkár briliáns előadásából, amelyek egyértelművé tették, milyen egyszerű ez az üzlet, és hogyan lehet mind magamat, mind az üzletet egyre jobban működtetni. Végezetül köszönöm Zsuzsának azt a tüzet, amit csak Ő tud így megrakni a szívemben. Hálás vagyok, hogy itt lehettem, és szeretnék olyan érzésekkel ott lenni a legközelebbin, hogy sikerült az itt tálcán kínált tudást, tanítást eredményekre váltanom.

Horváth Annamária: Rengeteget segített ez a két nap
Nagyszerűen éreztem magam a két nap alatt! Örülök, hogy közelebbről is megismerhettem a munkatársaim. Ez a két nap rengeteget segített, hogy újragondoljam a hálózatépítési stratégiánkat, a jövőben még hatékonyabban szeretnék dolgozni! Most már hiszek a szavak erejében! Épp azt beszélgettük, hogy milyen jó lenne, ha októberben a Vass-ág vinné el a Biocom autót, és sikerült! Ugyanis októberben én vezethetem! Leírhatatlan az érzés!

 

Ezeket olvastad már?