Kezdőoldal Ágak Több mint tíz év!

Több mint tíz év!


Dankó János Istvánnak hívnak. Immár több mint 10 éve életépítéssel foglalkozom szabadidős tevékenység keretein belül Molnár Antal és Molnárné Szélpál Andrea atyai és anyai szeretetének, tanításának és odafigyelésének köszönhetően. Ez a kapcsolat Nagy-Fülöp Orsika üzlettársam nélkül nem jöhetett volna létre, aki által 27 évesen felismertem a felelősségemet a sorsom alakulásáért. Az ÖKONET lett számomra – Lőrincz János szavaival élve – az a lehetőség, amivel földi reinkarnációt élhettem meg. Mi lett ennek az eredménye? Jobb emberré váltam az által, hogy felismertem annak fontosságát, hogy csak azokon az embereken tudok segíteni, akikben hozzám hasonlóan benne van a vágy a jobb életre, mások segítése által. Több lett bennem az alázat az által, hogy Vass Oszi hitvallásához hasonlóan kiépítettem magamban azt az Ökonet gerincet, melynek eredményeképpen mások elfogadásával át tudok jutni az élet kényes szituációin. Kónya “piros(motor)biciklis” György gondolatait megszívlelve – ” Az élet arra való, hogy élvezzük!”- megteremtettem azokat a pillanatok, melyekben nem csak – az édesanyám szavaival élve – a kis dolgoknak tudtam örülni, hanem azoknak az embereknek, csodáknak, érzéseknek, élményeknek és utazásoknak is, akik és amik az ÖKONET nélkül – állítom – soha nem lettek volna részei az életemnek. Ez a 10 év bennem  Ferenczy szeretve tisztelt Laci bátyám feledhetetlen Feldebrőjére gondolva  a hála érzését váltja ki, nem csak azok iránt, akik nélkül nem létezne az ÖKONET (Mindenki a maga szerencséjének a Kovács-a!), hanem azok iránt is, aki (Dr. Gál) és akik nélkül az én ÖKONETem sem létezne. Köszönöm Nektek, hogy Vagytok! Nagyon Szeretlek Titeket! Az én Istenem áldjon meg Benneteket!
Tisztelettel: Dankó János

Ezeket olvastad már?