Kezdőoldal Ágak Testközelben az egészséggel – Fekete Ágnes szubjektív beszámolója a Ferenczy-, Kónya-, Vass-ágak szakmai napjáról

Testközelben az egészséggel – Fekete Ágnes szubjektív beszámolója a Ferenczy-, Kónya-, Vass-ágak szakmai napjáról

Fekete Ágnes (balról a második), 13.000 pontos hálózatvezető, munkatársaival. Bal szélen a férje, Fekete Dániel, mellette PaedDr. Egyed Mária (leendő hálózatvezető), Fekete Domonkos és Kalocsai Lami Alexandra.

Fekete Ágnes (balról a második), 13.000 pontos hálózatvezető, munkatársaival. Bal szélen a férje, Fekete Dániel, mellette PaedDr. Egyed Mária (leendő hálózatvezető), Fekete Domonkos és Kalocsai Lami Alexandra.

Miért érdemes a Biocomot beépíteni az életünkbe? Ennek megválaszolását kapta feladatul a Vass-ágon (még pontosabban, azon belül a Beta-Kádár Tünde-ág felvidéki, Pálfi Katika által menedzselt csapatában) sikeresen dolgozó, most már 13.000 pontos csoportot irányító hálózatvezető, Fekete Ágica. Az alábbi, a HV ragyogó tollából származó beszámoló részben választ ad a kérdésre, hiszen az előzetes felkészülés, a sokak örömére elhangzó előadás után egy visszatekintőt is készített az áprilisi szakmai napról. A személyes hangulatokat is feltáró írás jelentős része a saját mondanivaló megfogalmazása, ami nyugodtan használható hiteles érvrendszerként bárki számára, ha éppen elakad a szponzorálásban… Másrészt egy tudósítás is, mely a témamegjelölés mellett számos kérdést nyitva hagy az olvasóban. Nyilvánvalóan azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a következő képzésen már még többen legyenek, hogy elő kézből kaphassanak információkat. Köszönet érte!

A színpadra lépés izgalmával
Mint megannyiszor már, újra megállapítom a 2016. április 23-i szakmai képzés elején, miközben ülök az Aquincum Hotel jól ismert, piros huzatos székén, hogy: itt a helyem! Körülöttem az emberek jókedvűen beszélgetnek, némi izgalmat és várakozást érzek a levegőben, milyen lesz az előttünk álló előadások sorozata, mivel gazdagodunk a mai napon. Most különösen „tűkön ülök”, hiszen a nap egyik előadása az enyém. Megtisztelve érzem magam, de ugyanakkor a feladat „édes terhe” nyomja a vállamat, hogy úgy adjam tovább a mondanivalómat, hogy lelkekig hatoljon…

87 (4)

Csőkör Csaba természetgyógyász, csontkovács.

Ha méregtelenítés, akkor Reg-Enor
Ülök… és hallgatom Csőkör Csaba ETI vizsgával rendelkező természetgyógyászt, reflexológust, aki nyugodt hangnemben, a maga profizmusával beszél méregtelenítésről, Reg-Enorról. Szinte iszom a szavait, a tollam serceg a papíron, igyekszem, hogy minél több gondolatot, tényt leírjak, magamba véssek. (Már nem gondolok az előadásomra…, amit hallok, elfelejteti velem az izgalmamat!…)

93Miért érdemes?
A szünet után én következem. Az előadásom címe: „Miért érdemes a Biocom-ot beépíteni az életünkbe”? Én pontosan tudom, hogy miért!? De enyém a felelősség, hogy ezt most másokkal is megértessem. Mély lélegzetet veszek és belevágok. A Biocom tulajdonképpen kiteljesedést kínál az élet több területén is:

  • egészségben,
  • karrierben,
  • időgazdálkodásban,
  • a kapcsolatrendszerünk kedvező alakulásában,
  • más emberek felé történő segítségnyújtásban,
  • önfejlesztésben…

Csak tudni kell élni a felkínált lehetőségekkel! Mielőtt nekiállsz felmászni a siker létráján, ne felejtsd el megnézni, hogy vajon a megfelelő épületnek támasztottad-e neki.

Az alapok kiválóak, de nekünk is van feladatunk
A Biocom minden tekintetben egy stabil cég, stabil „épület”: jól összeválogatott termékpaletta, megbízható vezetés, kiforrott stabilitás.

A döntést nekünk kell meghoznunk! Ha elköteleztük magunkat, akkor viszont tegyünk mi is annak érdekében, hogy másokhoz is eljuthassanak az információk. A döntés felelősséggel jár! Vállaljunk felelősséget!

Új hatossal, Egyed Máriával
Ennek tudatában kezdtem el én is dolgozni alig 1 éve. Mostanra több, mint 13.000 pontos hálózatot vezetek, kinőtt a csoportomból egy csupaszív vezető egyéniség, paedDr. Egyed Mária, aki ebben a hónapban védte meg másodszor a 6. szintjét.

Eberhardt Hajnal 12.000 pontos HV, dietetikus

Eberhardt Hajnal 12.000 pontos HV, dietetikus

Fontos a tiszta víz
Ezt követően Eberhardt Hajnal dietetikus előadása következett a tisztított vízről. Jól felépített, sokatmondó előadás volt, fűszerezve a mi Hajnikánk lehengerlő stílusával.

Hogyan indítsunk?
Vass Oszkár higgadt szakértelme mindig csodával tölt el. Ő üzletileg adott mindannyiunk számára jól követhető támpontokat. „Hogyan indítsuk a Biocom-üzletet?” címmel avatott be minket az üzleti élet rejtelmeibe.

Dr. Deák Sándor belgyógyász főorvos

Dr. Deák Sándor belgyógyász főorvos

Egészségmegőrzés, természetesen
A napot Dr. Deák Sándor belgyógyász főorvos koronázta meg „Egészségmegőrzés természetesen” című előadásával. Teljesen ellazultam közben, csak élveztem a megnyerő, laza stílusát. A termet többször betöltötte a nevetés, kuncogás, jókedv…, közben viszont kincseket érő információk hangzottak el!

Jobb adni, mint kapni…
Soha, még egyetlen embert sem tiszteltek azért, amit kapott. A tisztelet annak a jutalma, amit az ember ad! Az előadók sokat adtak a mai napon! Ezt az információ áradatot mi viszont nem tarthatjuk meg önmagunknak. A mi feladatunk, hogy tovább tudjuk ezeket adni, használni tudjuk, hogy az emberek felé irányuló segítségünkkel vívjunk ki tiszteletet embertársaink előtt.

…és mikor vége lett az előadásoknak, … újra éreztem: jó helyen vagyok!
(Fekete Ágnes)

Ezeket olvastad már?