Kezdőoldal Ágak Tartalmas vezetőképzőt tartottak március elején a Czentlaki-ágon, a rekordok jegyében

Tartalmas vezetőképzőt tartottak március elején a Czentlaki-ágon, a rekordok jegyében


Kora tavaszi lendülettel hívta meg vezetőit a Czentlaki házaspár. A márciusi képzésnek már negyedszer adott otthont a Hotel Silvanus Visegrád, ezúttal az első tavaszi hónap első három napján. Hatalmas „lendülettel” vették be a Várhegyet, hisz a Czentlaki-ág eddigi történetében 2020. januárja és februárja rekordpontszámokat hozott! (Azóta március megdöntötte az addigi csúcsokat…) A lendület fenntartása érdekében 44 fővel érkeztek vasárnap a képzésre, s bemutatkozásokkal, egymás megismerésével töltötték az első órákat, mivel vezetőiken kívül jó néhány kulcsember, vezető-várományos is bejelentkezett, hogy ők is tanulni, fejlődni akarnak. Lássuk Czentlaki Beatrix visszatekintőjében a részleteket és a képeket!



Manójáték a kedveskedés jegyében
Kedvenc játékunkat ismét alkalmaztuk. A „Manójátékot” a csapattagok nagy szeretettel fogadták már több alkalommal is, hogy egymást kényeztetve, megajándékozva kedveskedjenek egymásnak a három nap alatt. (Szeretetbomba volt mindenki!)

Jó kilátások a marketinggel (és az ebéd helyszínéről…)
Első előadóként Czentlaki Zoltán ágvezető tartott előadást a marketing célszerű alkalmazásáról. Sok ötlet és tanács hangzott el, amit már csak alkalmazni kell. Az idő szinte elrohant, így az étterembe menve is szinte zsongott a csapat. A szálloda által kínált isteni finom ebéd és az étteremből élvezhető gyönyörű kilátás különleges és feltöltő is volt egyben. Egy kis friss levegő szippantása után újra a teremben találtuk magunkat.


Mi a dinamikus fejlődés háttere?
Az én blokkom (Czentlaki Beatrix) következett, melyben a legdinamikusabban fejlődő vezetők számoltak be sikereikről, döntéseikről, munkamódszereikről. Ennek a résznek a lényege, hogy a hallgatóság lépésről-lépésre megismerje, milyen technikákat, módszereket használnak azok a HV-k, akik az utóbbi hónapokban munkájukkal példaértékű, másolható vezetőkké váltak.

Négyezerről húszezerre
Elsőként Krajcsó Erika hálózatvezető (aki azóta már Ezüst HV) számokkal lerajzolva, időpontokkal alátámasztva mutatta be eddigi sikerútját a Biocomban. Óriási változáson ment keresztül Erika, mindenki ámulva és csodálattal figyelte a 4000 pontról 20.000 pontra fejlődött vezető beszámolóját. A csapat óriási tapssal jutalmazta (Krizsán László és Lena Arany HV-k) Erikát. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy tanított bennünket!

Forgószínpad, építkezési javaslatokkal
A program tervszerűen haladt, így a nagyon kedvelt forgószínpad következett, ahol párperces, intenzív beszámolók következtek a vezetőktől, hogyan is építik maguk és csapatuk életét hónapról-hónapra a Biocomban.

A pihenés is a munka része…
Hiába szerettük volna, hogy az idő ne rohanjon annyira, talán még a lelkesedésünk is jobban hajtotta, hamar eljött az első nap bezárása, illetve következett a pihenés ideje. Hova is mehetett volna a csapat, mint a szálloda wellness fürdőjébe. Erről inkább nem írok, beszéljenek a képek. Csodálatos összetartás, csodálatos emberekkel!

Az asszertív kommunikációról
A második napra egy intenzív tréninget szerveztünk a csapatnak (9-17-ig). Ismét meghívtuk Kerner Tibor trénert, aki a kommunikáció rejtelmeibe vezette be a csapatot, ahol interaktívan, prezentációval, helyzetgyakorlatok és munkafüzet segítségével tudta elsajátítani az asszertív kommunikáció alapjait. Az itt tanultak nem csak a munkánk elengedhetetlen részei, ALAPJAI, de az életünk bármely területén nap, mint nap használhatóak, hasznosíthatóak.

Személyes kommunikáció
A tanulás után mindkét nap volt időnk beszélgetni, jobban megismerni egymást. Mindenki megtalálta a neki legmegfelelőbb helyszínt a szállodában arra, hogy tovább folytassák a „kommunikációt”.

„Köszönjük, hogy itt lehetünk”
Elutazás előtt, szokás szerint vezetői értekezletre gyülekeztünk, ahol átbeszéltük az első két napban hallottakat. Azok a munkatársak, akik először voltak így köztünk, elégedettséggel, örömmel nyilatkoztak: „Örülünk, hogy itt vagyunk, köszönjük, hogy itt lehetünk.” Aztán jöttek a kérdések, vélemények, aktuális információk, tervek, pontok, karrierszintek, ahogy egy vezetői találkozóhoz illik, hisz itt mindenki tudta mit akar, mi a terve, célja. (Ezért vezet Ő.)

„Büszkék vagyunk Rátok!”
Köszönjük az előadóknak a felkészültségüket, az önzetlen tanítást, a jó tanácsokat. Hála és köszönet van a szívünkben, hogy csapatunk óriási szeretettel, köszönettel, tenni akarással fogadja mindig az általunk szervezett programokat. Büszkék vagyunk mindnyájatokra! Köszönjük a hotel dolgozóinak a rugalmasságot, a mosolyt, a zökkenőmentes kiszolgálást. Köszönjük a Cégvezetésnek, hogy biztosítja és finanszírozza ezt a lehetőséget, hogy ilyen körülmények között tanulhatunk, fejlődhetünk, építhetjük önmagunkat és a jövőnket.

Sokáig tart az élmény, az érzés
Hónap elején, amikor átélhettük az érkező csapattagok ölelését, libabőrős beszélgetéseinket, jóízű kacagásukat, akkor még nem tudtuk, hogy annak az érzésnek hosszú ideig kell kitartania. Ez az érzés azóta is tart, kitart és bízunk mindannyian abban, hogy az első személyes találkozásunkkor megszólalnunk sem kell, csak ölelni és ölelni akarjuk egymást.
Szeretettel: Czentlaki Beatrix, Czentlaki Zoltán ágvezető

 

Ezeket olvastad már?