Kezdőoldal Ágak Szerelem első látásra – Eberhardt Hajni új hatos a Pintér Pámer csapatban

Szerelem első látásra – Eberhardt Hajni új hatos a Pintér Pámer csapatban

Az Ökonetben is egyre inkább animátori szerep jut neki – épp egy előadás közben

„Sziasztok, puszi mindenkinek!” – ekkor már én voltam vonalban, de éppen elköszönt egy kis csoporttól. Szoros az időbeosztása a Pintér Pámer Kriszta által vezetett csapat új hálózatvezető várományosának.  Eberhardt Hajni azonban az Ökonetben is révbe érni látszik, hiszen áprilisra megcsinálta a hatos szintet, ráadásul 6900 ponttal! Egy derűs, életvidám hang cseng a telefonban, amikor szót váltok vele. Ahogy ő fogalmaz: szerencsés, mert szinte tenyerén hordozza az Isten. Az Ökonetben végzett munkáját is missziónak fogja föl, amivel segíteni tud. Magának is, másoknak is. A Budapesten élő családanyát, egyben – még ha rideg is személyiségéhez ez a kifejezés – vállalkozót kérdeztük az előrelépés hátteréről.

• Mitől vagy ennyire elfoglalt?
• Családi napköziket vezetek, egy nagyon kedves barátnőmmel együtt. Ha valaki nem teljesen ismerné e fogalmat, egy kis pontosítás. Ez egy olyan hely, ahol bölcsődés és óvodás korú gyermekek hasznos és kellemes időtöltését szervezzük, természetesen szülők nélkül. Családi házban, lakásban, nem a hagyományos keretek között fejlődnek a kicsik, s nagyon jók a visszajelzéseink. El sem hiszed, mennyi szeretetet kapok itt! Mondj még egy olyan helyet, ahol napi szinten puszilgatnak, őszinte mosolyokat, vagy akár „pofonokat” kapsz! A gyermekek közt csak töltődni lehet, nagyon szeretem a hivatásomat, ezért vállalok animátori munkát is, amikor csak tehetem.
• Azért nyilván az Ökonet is tölt Téged, ha ennyire hangsúlyosan itt vagy…
• Az Ökonet szerelem volt első látásra! Legalábbis ahogy Pintér Pámer Kriszta tálalta. Korábban kislányom osztálytársának szüleitől már vásároltam pár terméket, ám egy barátnőm „unszolt”, hogy hallgassam meg Krisztáékat, mert az szerinte nekem való lesz. Én egy kicsit tartottam ettől, de mikor egy előadásán ráláttam a víztisztítás és egyáltalán az Ökonet fontosságára, rögtön annyit mondtam: ide nekem az első képzést is! Az első szemináriumon regisztráltam, még 2010. októberében.
• Mit láttál benne lehetőségként?
• A téma azért is közel áll hozzám, mert van dietetikusi végzettségem, sőt dolgoztam a szakmában. De mondjuk úgy, hogy a jelenlegi kórházi keretek nem az én világomat jelentették. Mindenesetre a segítségnyújtás alternatív módjai mindig is vonzottak. Azóta a szakmai rendezvényeimen is terjesztem az Ökonet hírét, lényegét. Ugyanakkor természetesen, mint hálózatépítő, kifejezetten erre is szervezek tájékoztatókat. Hadd hallják minél többen. Ez is egy misszió számomra, amit jó megélni. Érvényes nálam a tanítás: szerintem az az igazi ember, aki, ha megél valamit, ami jó, igyekszik azt megmutatni, továbbadni. De nem tukmálom! Vegye észre mindenki azt, ami neki jó ebből. A konkrét munka lehetősége egy régóta dédelgetett terv volt, úgy látszik, most jött el igazán az ideje. Mondjuk úgy: én nem fél év alatt „daráltam le” a HV szintet, több idő kellett ahhoz, hogy elérjek idáig minden szinten.
• Kiknek van a te sikeredben része?
• Kratofil Zita velem együtt emelkedett, nagyon hálás vagyok neki. Az első perctől kezdve önállóan dolgozik, nagyon szerencsés vagyok, hogy én is tanulhatok Tőle. Ügyes, határozott, szinte a „másik felem”, egyben hatos szintű munkatársam. Kőkeményen, de nagy törődéssel, odafigyeléssel teszi a dolgát. Vannak mostanában alakuló új vonalaim is. Büszke vagyok egy kis „családi” csapatra. A sógornőm, Nyilas Adrienn először tartózkodó volt, pedig képzésen is részt vett. Azóta azonban vannak hiteles terméktapasztalataink, s ő nem restellt segítséget kérni hónapok elteltével súlycsökkentéséhez, annak ellenére, hogy diplomás ápoló. A Reg-Enor megtette a hatását: mínusz 22 kilónál tart…! (Igyekszünk majd hamarosan közzétenni az ő történetét is – a szerk.) Barátnőjével, Nagy Erzsébettel együtt nagyon elkötelezett és sikeres munkát végeznek Gödön és környékén. Már négyes szinten tartanak mindketten!
• Úgy tűnik kiváló a családi háttered.
• Valóban, nagyon szerencsés vagyok. Már az is csodálatos, amit a szüleimtől kaptam. A férjem, Gábor, aki épületgépész, folyamatosan segít és támogat. Bármikor számíthatok rá. Van két gyönyörű gyermekünk, a 10 éves Janka és a 7 éves Peti. Néha azt gondolom, ez talán túl szép. Megérdemlem én ezt? Aztán felidézem, amit például a Ferenczy-féle képzéseken tanultam és megnyugszom…(nevet) Ma már azt is tudatosan tudom, hogy vannak átmeneti kudarcok. De arra is rájöttem, hogy soha nincs olyan, hogy soha! Annak is nagyon örülök, hogy ennek az egésznek az én megfogalmazásomban van egy „spirituális” része is. Az Ökonetnek köszönhetem a fejben való „átállásomat” is. Talán így lett a 3500 pontból egy hónap alatt 6900… A jelenlegi gondolkodásomat, azaz azt, ahol éppen most tartok, leginkább egy idézettel tudnám kifejezni. Következzen ez zárásképpen. Jorge Bucay-tól származik: „Egyszer volt, hol nem volt… volt egy “egyszer”, amit annyiszor meséltek, oly sokszor ismételtek, hogy valóság lett belőle.”
(A szöveg átolvasását követően vette észre Hajni, hogy egy számára nagyon fontos, a beszélgetés során elhangzott tartalom kimaradt a szerkesztésből. Hadd idézzem a sorait: „szívem szerint még beleírnám azt a mérhetetlen hálát és köszönetet, amit Pintér Pámer Kriszta és István felé érzek”. Kedves Hajni! Megtettük, jó szívvel.)

Ezeket olvastad már?