Kezdőoldal Ágak Szeptemberi Start a tiszta víz és az elismerések jegyében a Kónya-ágon

Szeptemberi Start a tiszta víz és az elismerések jegyében a Kónya-ágon

Csupa mosoly egy ilyen képzés…


Szeptember 2-án tartotta a Kónya-ág soron következő Startképzését a szokott helyén, a budapesti Aquincum Hotelben. A színes, változatos programnak egyaránt része volt számos üzleti és termékkel kapcsolatos információ, és volt kinek tapsolni is nyár végi teljesítménye miatt. A visszatekintést a Csordás Anikó Arany HV csapatában dolgozó Tóth István hálózatvezetőnek köszönhetjük.

Törköly József Szerbiában lett HV feleségével, de nem kérdés, hogy ott van-e egy budapesti képzésen… (Ezúttal moderátorként és előadóként is szerepelt.)

Moderátor Szerbiából (!)
A Startrendezvény Törköly József, a szerbiai Temerinből érkezett hálózatvezető köszöntőjével indult, aki házigazdaként üdvözölte Tóth-Wolford Erikát és Tóth Lali Gyémánt Hálózatvezetőket, Csordás Anikó és Bőke Zsuzsi Arany Hálózatvezetőket, illetve az összes jelenlévő munkatársat és érdeklődőt.


Kőrösi Gyula: Merd megvalósítani gyermekkori álmaid!
A bevezetőt követően Körösi Gyula HV előadásában saját tapasztalatain keresztül mutatta be a Biocom Életmódprogramot. A döntés előtt álló meghívottak válaszokat kaptak az életben fontos egészség, pénz és szabadság elérhetőségére egy minden tekintetben megbízható és hiteles cég egyedülálló életmódprogramján keresztül. Kiemelte, hogy „a pénz mindig a második helyen legyen, az elsőn soha”, s ha a Biocom életet éled és ezt másoknak is megmutatod, elérheted céljaidat, mert „álmodd meg és merd gyermeki álmaid megvalósítani!”

Simon László a (tiszta és rendezett) víz fontosságáról szólt, a szokott magas színvonalon


Simon László: Testünk tiszta vízért kiált!
Ezt követően Simon László c. egyetemi docens, vízkutató tartott egy fantasztikus előadást a „Testünk a tiszta vízért kiállt!” címmel. Előadását egy mindenki számára fontos kérdéssel kezdte: hogyan lehetünk hosszútávon egészségesek? Döbbenetes amerikai kutatási adatokkal folytatta: Népességünk több mint 90%-a alulhidratált, ebből kb. 60%-uk krónikusan vízhiányos! Ráadásul a 45 év feletti korosztály nem érzi, hogy szomjas! A vízhiány következményei lehetnek többek közt a stressz, fejfájás, magas vérnyomás, allergia, asztma, 2-es cukorbetegség. Milyen ivóvízre lenne szüksége mindenkinek? Szerinte először is, ne tartalmazzon vegyi szennyeződéseket, legjobb, ha PH értéke enyhén savas, ásványi anyagtartalma 80 mg/l alatti, s a víz szerkezete legyen strukturált és elektro-kémiai szempontból antioxidáns hatású. Előbbi feltételek részletes indoklását követően megoldást is javasolt a problémák lehetséges megelőzésére a Biocom cég által forgalmazott RO rendszerű víztisztító és Lourdes gép használatával készült víz napi 2-3 literjének fogyasztásával.

Törköly József: Ne az árrés legyen a fókuszban!
A szünetet követően Törköly József hálózatvezető „Ahol a pénz lakik” című kiváló előadásából megtudhattuk, a pénz a Marketingtervben lakik! A karrierszintekhez kapcsolódó jutalékok és bónuszok kellő ösztönzést jelenthetnek azok számára, akik anyagi biztonságot akarnak maguknak és családjuknak. József tanácsa a kezdőknek: Ne az árrés legyen a fókuszban!

Hajnáczki Edina a karrierszinteket elemezte

Hajnáczki Edina a karrierszintekről
A folytatásban Hajnáczki Edina hálózatvezető először a 2-5. karrierszintet lépőket köszöntötte, és előadásában ismertette az egyes szintekhez tartozó követelményeket is.

A termékekről sok jó tapasztalat elhangzott

Baranyi Virág a termékekről
A Startképzés a szokásos terméktapasztalatokkal folytatódott, melyet Baranyi Virág társult HV vezetett. Hallhattunk ismételten a Reg-Enor kúra fantasztikus hatásairól, a Q-Vital, Magnézium és Immun Supreme együttes hatásáról (volt olyan vélekedés-visszajelzés, hogy akár a pánikroham esetén is lehetséges jótékony hatásuk, szinergikusan…), a Mirtill spray csillapításairól, s a D-vitamin, MSM C italpor és Grapefruitcsepp gyors hatásáról.

A Petró-házaspár példája sokak számára követhető

A Petró-házaspár a hálózatépítés előnyeiről
A „Termékből üzlet” című előadásában Petró Gyuláné és Petró Gyula petőfibányai hálózatvezető házaspár életén keresztül követhettük nyomon, hogy milyen egészségbéli, anyagi és szemléletváltozást hozott életükben a Biocom mint életforma, és hogyan fejlődött ezalatt személyiségük. Ildikó meggyőző terméktapasztalatai, és a Biocom által biztosított egészségtudatos életszemlélete még Gyulát is meggyőzte, akinek kezdeti, szkeptikus hozzáállását hátrahagyva mára együtt építik sikeres üzletüket úgy, hogy Gyula jelenleg még főállásban felelős felső vezető egy multinacionális cégnél. Az ő példája mutatja, hogy van motiváció a pénzen túl is, jelen esetben az együtt tölthető minőségi idő a családdal és a szabadság, amit egy alkalmazotti viszonyban nem lehet megtalálni még akkor sem, ha jól fizetett vezető valaki. Gyula egy tanulságos tanmesével zárta előadásukat a világhoz való hozzáállás különbözőségéről.

Petró Gyula és felesége, Ildikó

Sikeres volt az augusztus: 4 új HV!
Ezt követően a 6.-7. szintet az elmúlt hónapban elérő munkatársakat köszöntöttük, köztük négy, 7-es szintre lépő új hálózatvezetőt!

  • Dobrocsi Tibor,
  • Hajnáczki Edina,
  • Tóth István,
  • Konczer Gyuláné lett új HV

és kitűzős HV lett:

  • Németh Adrienn.

Hajnáczki Edinának és Csordás Istvánnak az Arany HV, Csordás Anikó is gratulált a vezetői szinthez

Németh Adrienn (jól láthatóan…) kitűzős HV lett…

Újabb kupa a csapatban
Augusztusban kiemelkedő teljesítményük alapján megérdemelten vihette haza a Tóth-Wolford kupát és az ezzel járó exkluzív vacsora meghívást Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté Ezüst Hálózatvezetők. Először adták át Hliva Ildikó és Kerekes Balázs Ezüst Hálózatvezetők munkatársi kupáját, amit augusztusi munkája alapján Radányi Marcsi hálózatvezető vehetett át Hliva Ildikótól. Mindenkinek ismételten szívből gratulálunk!

A Hliva-Kerekes serleget elsőként Radányi Marcsi vehette át

Bőke Zsuzsi példája
A Startképzés további részében Bőke Zsuzsi Arany Hálózatvezető megható, tanulságos és nagyon személyes hangvételű előadásában motivációt kaphattunk hosszabb távra való gondolkodásra. Zsuzsi már 18 éve tagja a Biocom családnak, s ez idő alatt felnövő gyermeke és már unokája is természetesen éli a Biocom által biztosított életet. Az egészségtudatosság már gyermekkorban átadható, és példamutatása által egészséges életet tudott gyermekeinek is biztosítani. Mára minőségi életet élhet családjával és mindig van ideje közös élményekre unokájával. Megszívlelendő gondolata: „Ne akkor akarj kutat ásni, ha már szomjas vagy!”

Bőke Zsuzsinak régóta a hálózatból származik az elég jelentős jövedelme…

A Szabóné Gyarmati Tímea-Szabó Máté Ezüst HV párosnak a Tóth-Wolford Erika-Tóth Lali Gyémánt HV házaspár gratulál a kupagyőzelemhez

Tóth Lali: Ez tényleg igaz…
A rendezvény végén Tóth Lali szólt a döntés előtt állókhoz. Mindenki elkezdte valahol és kitartó munkával el lehet érni a most bemutatott célokat. A döntés a felelősség felvállalása saját életünkért. Akik eddig esetleg még kételkedtek a Biocom által elérhető sikerekben, talán már bennük is motoszkál a kérdés: „Mi van, ha ez tényleg igaz?” Ismételten lendületet adott ez a fantasztikus Startképzés, hála és köszönet érte a szervezőknek és minden előadónak!

Tóth István is kapott képzést ajándékba a HV szintért

Özvegy Laura és Lajos hatos lett Törkölyék szponzorálásával

Dobrocsi Tibornak gratulált a HV szinthez a Petró-házaspár

Konczer Gyuláné (középen) is hálózatvezető lett

Ezeket olvastad már?