Kezdőoldal Ágak Szakmai Nap a Föld napján a Ferenczy-, Vass- és Beta-ágon

Szakmai Nap a Föld napján a Ferenczy-, Vass- és Beta-ágon

Egy szép tavaszi napon ismét összegyűltünk az Aquincum Hotelban, és ez egy igazán különleges nap volt – hiszen április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Büszkeséggel és biztonsággal tölt el a tudat, hogy mi olyan cégben dolgozhatunk, ahol Földünk megóvására is nagy hangsúlyt fektetünk! – nem is kezdhette volna méltóbban a budapesti Szakmai Napról való beszámolóját Pálfi Katika. A Vass-Beta-ág szlovákiai Arany Hálózatvezetője hozzátette: ők nem transzparensekkel tüntettek, hanem nap mint nap tesznek bolygónk életben maradásáért… Hogyan? Máris kiderül a felvidéki vezető írásából!

Jó kezekben volt a rendezvény: Bencsik Éva, a Vass-Beta-ág hálózatvezetője volt a rendezvény moderátora

Gyakorlati környezetvédelem
Gondoljunk csak a vízszűrő berendezéseinkre! Mivel ezeket használjuk, így nem veszünk pillepalackokat. Vagy a probiotikus, káros vegyszerek nélküli takarításra: nem engedünk le ártalmas szereket a lefolyón. Vagy akár a gyógyszermaradványok kiküszöbölése, hiszen sokak teszik le a gyógyszereiket. Számomra ez jelenti a környezetvédelmet, és tömegek követnek ebben, egyre többen, így komoly javulás következhet be. Érdemes átgondolni, ki mit tud tenni ezért a „mozgalomért”, kiváló alternatívát nyújt számunkra ebben is a Biocom cég, amely örömmel várja a tudatos emberek partnerségét bolygónk védelme érdekében. Én személy szerint hálás vagyok, hogy jót tehetek Földünkért!

Jó kezekben volt a rendezvény
A Szakmai Nap is ebben erősített bennünket, melynek háziasszonya a Beta-ágba tartozó Bencsik Éva hálózatvezető volt. Kiválóan vezette le a napot, gyönyörű volt és magabiztos, büszkék rá vezetői és csapata egyaránt.

Vass Oszkár – motiváló életút
Az első előadó ágvezetőnk, Vass Oszkár Gyémánt Hálózatvezető volt, aki a „Jövőd kezdete” előadásában elmesélte, honnan indult 18 évvel ezelőtt. Igazán motiváló volt hallani, és tudunk vele azonosulni, hiszen mindenki elindul valamiféleképpen, de a cél közös. Az a cél, amely a sikerre visz.

Találkozunk a Győztesek Hajóján!
Oszkár kiemelte: erre kínálnak nagyon jó lehetőséget a nyári versennyel, hiszen aki elindul benne, és végigviszi, nála a siker nem marad el. Buzdítanak mindenkit, hiszen ez az a dinamikus munkamódszer, amellyel megvalósíthatóak hosszú távon a főbb életcélok is. Saját tapasztalatom, hogy 2015-ben mi is egy nyári versennyel értünk el komoly sikereket, amely azóta stabilitást és céljaink megvalósítását is szolgálja, ezért is hálás vagyok. Találkozunk a Győztesek Hajóján, sok sikert mindenkinek a versenyhez!

Köszönet Sigfridnek
Meghívott előadónk, Szabó Sigfrid, a Géniusz-díjas feltaláló, természetgyógyász volt. Egy élet munkája az a csoda, amit megalkotott. Több tízezrek használják sikerrel a kúrát. Számtalan ragyogó tapasztalat köthető a Reg-Enor programhoz, amiért mindannyiunk nevében egy óriási köszönettel tartozunk Sigfridnek. Valóban egyszerű ez a program! Bátorítok mindenkit rá, mert elégedett lesz.

Sikersztorik
Majd két sikertörténet következett.

  • Az egyik a Bencsik Éva hálózatvezető csoportjában levő lelkes munkatársa, Máté Kovács Marcsi, aki nagyon könnyeden mesélte el történetét. Egészségklubokat szerveznek és most már Szépségpartikat is nagy sikerrel. Azt vallja: „A Biocom megszínesítette az életemet.”
  • A másik előadó Slavikovics Katalin volt, Eberhardt Hajnal Ezüst Hálózatvezető csoportjából, aki elmesélte (sikeres) fogyása történetét a Reg-Enor programmal.

Gratulálunk Nekik, és további sikereket kívánunk a Biocomban! S persze további tapasztalatok is elhangzottak a Reg-Enor programmal kapcsolatban.

Ferenczy László: Ne várjuk meg az allergiát!
A mi nagy tanítónk-ágvezetőnk következett, Ferenczy László Arany Hálózatigazgató, aki most természetgyógyászként tartott nagyszerű előadást az allergia megelőzéséről. Népszerű munkája – az Egészségkönyv – sokunk számára segítségül szolgál, nap mint nap használjuk. Felhívta a figyelmünket arra, hogy amikor már allergiás reakció van a szervezetünkben, akkor már nagymértékben túlterheltük méreganyagokkal. Ezért célszerű a szervezet tisztítása, melyre különböző alternatívákat kínál számunkra a Biocom cég.

Dr. Peretsényi György: Az SCD termékekkel is tehetünk környezetünkért
Következő nagyszerű előadónk dr. Peretsényi György volt, az SCD termékek megalkotója. Az SCD probiotikus technológia egyaránt használható a növénytermesztésben és állattenyésztésben, az otthonunk takarításában és saját, humán fogyasztásra is emésztési problémák megelőzésében. Három terméke: az Agro, a Clean és a Herbal nagy kedvence a Biocomos közösségnek. Köszönjük neki, hogy megalkotta! Előszeretettel használjuk termékeit, hiszen arra törekszünk, hogy valóban óvjuk a környezetünket. Újra visszacsatolok a Föld napjához, hiszen itt is bebizonyosodik, hogy mennyire fontos a Biocom cég küldetése… Boldog vagyok, hogy ebbe a közösségbe tartozunk!

Köszönjük ezt a fantasztikus napot a szervezőknek, előadóknak és a háziasszonynak!

 

 

Ezeket olvastad már?