Kezdőoldal Ágak Szabadka is a Biocom képzési térképén

Szabadka is a Biocom képzési térképén

A hotel előterét máris kinőtték...

Újabb jó hírrel szolgálhatunk: a Molnár-ág védőszárnyai alatt a szerbiai Szabadka is felkerült a Biocom képzési térképére! Nemrégiben számoltunk be arról, hogy megnyílt a Nyíregyházi Tréning Centrum, azt megelőzően pedig a szlovákiai Kassa nyitotta meg kapuit a fejlődni, tanulni vágyók előtt. Most pedig a Molnár-ág szokásos, szegedi képzései mellett az önállósuló vajdasági vonal vette kezébe még inkább a sorsát – tájékoztat Harmat Csaba Ezüst HV, aki Szeles Béla hálózatvezetővel karöltve szervezte meg az első alkalmat, mely a szándékok szerint rendszeressé válik.

Regisztráció

Indulás!
2013. november 10. Ez a dátum örökre beírja magát a hálózat nagykönyvébe, hiszen a Molnár-ág vajdasági csapata ekkor tartotta az első önálló munkatársi képzését Szabadkán, a gyönyörű és impozáns Galleria Hotelben.

Megújulás, sokasodás
A képzésen közel 50 munkatárs vett részt Vajdaság minden tájáról, egyebek mellett ezeket a településeket képviselve: Becse, Topolya, Zenta, Csóka, Ada, Kanizsa. A megújult, bővitett marketing tervnek köszönhetően sok új munkatárs csatlakozott az elmúlt időszakban, akik el is jöttek tanulni.

Lázbahozó jövőkép
A céljuk az volt ezzel a képzéssel, hogy megmutassák az ottani munkatársaknak a Biocom jövőképet. Az első visszajelzések ragyogóak: az új és dinamikus pénzkereseti lehetőség sokakat lázba hozott!

Az álmoktól a munkáig
Az első részben az álmokról, célokról és a jövőképről Harmat Csaba beszélt saját példáját ecsetelve, hogyan teremthetünk harmonikus, kiegyensúlyozott életet. A második részben Szeles Béla a hogyanokat és miérteket vesézte ki, a legnagyobb hangsúlyt az élő munkára fektetve. Végül bemutatkoztak az előző hónapban minősült munkatársak, akik terveikről, céljaikról számoltak be. Mondhatni: igazi Start képzés született Szabadkán!

Rendszeresen, tervekkel
Mint Csaba megfogalmazta: a képzéseket ezentúl rendszeresen fogják tartani minden hónap elején, ugyanott, mivel igen nagy rá az igény. Azt is hozzátette: nagy dolgokra készülnek a közeljövőben Szerbiában. A vajdasági vonalon szorgalmas munka folyik, komoly célokkal, vidáman. Sok sikert, látványos fejlődést kívánunk hozzá!

A szervezők, előadók: Harmat Csaba és Szeles Béla

Félszáz érdeklődővel megtelt a kisterem

Megcsinálták! És ez még csak a kezdet...

Ők már a bővített marketing tervet kihasználva léptek előre a karrierlétrán a múlt hónapban

Hotel Galleria: A képzés impozáns helyszíne Szabadkán

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?