Kezdőoldal Ágak Példás fejlődés nyárelőn is a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágakon

Példás fejlődés nyárelőn is a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágakon

A szokásos telt ház az Aquincumban. A népes hallgatóság éppen Ferenczy László hálózatigazgatóra figyel.

A szokásos telt ház az Aquincumban. A népes hallgatóság éppen Ferenczy László hálózatigazgatóra figyel.


Új Ezüst Fokozatú Hálózatvezetők, HV-k, hatosok… És sok-sok fontos, lényeges tudás! Ez jellemezte a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágak június eleji Start képzésének programját. Azért érkezik részletes beszámoló a napról, mert több olyan megfontolandó gondolat is van benne, amely előreviheti bárki üzletét – akár mától. Persze, az igazi az, ha mindezt a helyszínen, „csomagban” és összefüggéseiben hallgatjuk meg, hiszen akkor a rezgésszint is magasabb… Így tett, példaértékű vezetőként, a Vass-ág ágvezetője, Beta Kádár Tünde, akinek az alábbi, részben személyes sorokat köszönhetjük.

Vass Oszkár ágvezető a vállalkozói gondolkodásról szólt, a Biocom Életmódprogramhoz kapcsolódva

Vass Oszkár ágvezető a vállalkozói gondolkodásról szólt, a Biocom Életmódprogramhoz kapcsolódva

Ferenczy László: Felelős vagy az életedért!
Ferenczy László a nap szervezője és házigazdája, a szokott lelkesedéssel köszöntötte a résztvevőket: „Legyen még jobb életünk!” Előadásából az új munkatársak is megértették, hogy mindenki saját maga felelős az életéért! Mint kiemelte: a siker nem arról szól, hogy sok pénze van az embernek vagy a megfelelő képzésben részesült. Leginkább abból a hitből ered, hogy Te magad egy Nagyon Értékes Személy vagy és olyan gondolatokkal táplálod az elméd, amelyek alátámasztják ezt a hitet!

Pénz, Egészség, Idő, Kapcsolatok
Sokadszor hangoztatta: boldogságunk alappillérei a következő fogalmak köré épülnek: Pénz, Egészség, Idő és a Kapcsolatok.

  • A Pénz annak a mértéke, hogy hány ember életére vagyunk pozitív hatással.
  • Az Egészségért akkor kell tenni, amikor még nem „kell”!
  • Kapcsolatok – a hosszú élet titka: magammal és a világgal rendben lenni.

A titkos recept
A siker „titkos receptjére” is fény derült az előadásból:

  • tudd, honnan indulsz,
  • tudd, hová tartasz,
  • fizesd meg előre az utazás árát és
  • soha ne add fel!

A fejlődés mindannyiunk számára elérhető a Biocom Program segítségével.

Vass Oszkár: válj igazi vállalkozóvá!
A következő előadásban Vass Oszkár ágvezetőnk a következő témt járta körül részletesen: új jövedelemforrás a Biocom Életmódprogram szervezésével.

Érdemes a Biocom üzletre vállalkozást indítani (ami akár néhány tízezer forintból már megtehető). Fontos, hogy már 4-es, 5-ös karrierszinttől érdemes vállalkozóként tekinteni magadra. A legtöbb ember a kevés, de biztos jövedelmet szokta meg, de ha komolyabb pénzt szeretnénk, akkor az a módja, hogy vállalkozóvá váljunk! A vállalkozás: üzletszerű gazdasági tevékenység, fogyasztói igények kielégítésére, profitszerzés céljából. A miénkre pedig bőven van igény – már csak a rendszeresség kell hozzá.

Megteszed…?
Az új érdeklődők is megértették az előadásából, hogy a marketing tervünk: dinamikus, igazságos és teljesítményre ösztönöz. A sikerhez annyit kell tenni, hogy napi szinten működtessük az MLM áramlási ábrát.
S persze, a jó hozzáállás sem hátrányos, mint azt Oszkár zárógondolatai is hangsúlyozzák:

  • A hozzáállásodat az üzlethez a gondolkodásod határozza meg!
  • A képességeidtől függ, hogy mit tudsz megtenni.
  • A motivációdtól, hogy valóban megteszed-e?
  • A hozzáállásodtól, hogy mennyire jól csinálod.

Az ágversenyek győztesei

  • A vándorserleget a Vass-ágon Pintér Pámer Krisztina, Ezüst Fokozatú Hálózatvezető vitte el, aki csapatával meghaladta a 45 ezer pontot! Gratulálok és nagyon sok sikert kívánok nekik!
  • Előző hónapban a serleget Fekete Ágnes hálózatvezető kapta, nagyon dinamikusan fejlődnek Pálfi Katalin és Kiss Gergely vonalán.
  • A Ferenczy-ág versenyét (ismét…) Tóth Zoltán nyerte, a Gazdag-ágról. Nagyszerű példát mutatnak, párjával lendületesen haladnak.
  • A Vass ág-ágversenyét Sinka Szilvia nyerte, Bencsik Éva hálózatából. Köles Viktória lett a 2. helyezett, Simonics Anna csapatából. Büszke vagyok rájuk, mindketten 6-os szintű munkatársak!

Minősülések: új hatos (Társult Hálózatvezető) született

  • 6-os szintre minősült Köles Viktória. Pálfi Katika és Kis Gergely vonalán, szponzora testvére, Simonics Éva. Katika és Gergely csapata káprázatosan fejlődik! Nagyszerű vezetők! Gratulálunk nekik!

Új hálózatvezetők a csapatban
A hálózatvezetők következtek, akik szintén példaként álltak előttünk, s elmesélték, hogyan érték el a HV szintet.
Mindketten Pálfi Katika és Kiss Gergely csapatából:

  • Egyed Mária (szponzora Fekete Ágnes),
  • Németh Nóra (szponzora Czékus Mónika).

Pedagógusok a minősült munkatársak, s most felnőtteket tudnak tanítani. Kívánom, hogy minél több emberhez jutassák el a Biocom üzletet!

Kónya György csapatából a Sinka-, Komporday-ágon egy kitűzős HV minősült.

  • Kubala Katalin (szponzora Hliva Ildikó).

Mint megtudtuk a sztorijából: könyvelőként is lehet váltani és sok embernek utat mutatni! Gratulálunk!

Ezüst HV lett Kerekes Balázs
Még mindig volt mit ünnepelni, hisz két Ezüst Hálózatvezetőt is avattunk!

A Kónya-, Sinka-, Komporday-ágon:

  • Kerekes Balázs Ezüst Hálózatvezető lett! Szponzora: az édesanyja, Hliva Ildikó.

Balázs egy meglepetésvideót kapott ajándékba, s utána elmesélte, hogyan érte el ezt a szintet. Balázs nagyszerű példakép a fiatalabb és az idősebb korosztály számára egyaránt. Sok sikert kívánunk neked!

Ezüst HV szintre minősült Fazekas Gizella
Fazekas Gizella
, a felvidéki csapat vezetője következett, akit szintén Ezüst Hálózatvezetővé avattunk, a Ferenczy-,Vass-, Beta Kádár-ágról.
Gizikét is meglepetésvideó várta.
Nagyszerű utat tett meg, nagyon közel áll a szívemhez, hisz majdnem a kezdetektől együtt dolgoztunk!
Vass Szombatfalvi Zsuzsanna ágvezetőnk csodálatosan felvezette a felvidéki csapatot, megmutatta, hogy egy döntésnek köszönhetően hová lehet eljutni.
Fazekas Gizikének több mint 80 ezer pontos csapata van és 12 hálózatvezető van a csapatában.

Büszke vagyok rád, kitartásodnak meglett az eredménye! Köszönöm, hogy hittél magadban, a cégben és bennem! Nagyon szép út áll még előtted, Biocomos pályafutásod, meglátod, minden álmodat felülmúlja! Sok Sikert kívánok neked!
Beta Kádár Tünde

Öröm volt nézni a sok hálózatvezetőt, ezüst minősülést!

Micsoda kincsek!
Ferenczy László hálózatigazgató, az életépítő előadása után, természetgyógyászként, az Egészségkönyv szerzőjeként egy szakmai anyagot is átadott a hallgatóságnak. Először a tiszta víz fontosságáról hallottunk tőle, majd a következő termékekkel ismerkedhettek meg közelebbről is a résztvevők:

  • Circuline,
  • Reg-Enor,
  • DHEA,
  • Q-Vital,
  • Krill olaj,
  • Turmeric,
  • Immune Supreme,
  • D-vitamin,
  • Intestinal Cleansing,
  • Grapefruitmag,
  • Green Multi Complex.

Kincsek vannak a kezünkben, erre mindenki rájött a nap végén!

Megtörténhet a csoda…
S arra is, hogy elménk egy eszköz, amellyel a gazdagságodat és a szegénységedet hozod létre. A gondolataink-hiedelmeink nincsenek hozzánk láncolva! Válasszunk magunknak olyan hiedelmeket, amelyek gazdaggá, egészségessé és boldoggá tesznek minket.

Köszönjük Ferenczy Lászlónak a nagyszerű napot!
Egy tőle származó idézettel zárom a rendezvény beszámolóját:

„Az életben az a legnagyobb csoda, hogy bármelyik pillanatban, bármilyen csoda megtörténhet veled, ha hiszed, ha vágyod és teszed a csodát!”

Ezúttal Pintér Pámer Kriszta érdemelte ki a Vass-ág vándorserlegét előző havi munkája alapján

Ezúttal Pintér Pámer Kriszta érdemelte ki a Vass-ág vándorserlegét előző havi munkája alapján

Hliva Ildikó és Kubala Katalin - szponzor és vezetője

Hliva Ildikó és Kubala Katalin – szponzor és vezetője

Vass Szombatfalvi Zsuzsa méltatta a felvidéki csapat teljesítményét

Vass Szombatfalvi Zsuzsa méltatta a felvidéki csapat teljesítményét

Középen az új Ezüst Hálózatvezető: Fazekas Gizella, Szlovákiából. Éppen a két ágvezető ünnepli és hallgatja köszönő szavait: balról Vass Szombatfalvi Zsuzsa jobbról Beta Kádár Tünde

Középen az új Ezüst Hálózatvezető: Fazekas Gizella, Szlovákiából. Éppen a két ágvezető ünnepli és hallgatja köszönő szavait: balról Vass Szombatfalvi Zsuzsa jobbról Beta Kádár Tünde

A Ferenczy-ág serlegét ezúttal is Tóth Zoltán (és csapata) nyerte, a Gazdag-ágról

A Ferenczy-ág serlegét ezúttal is Tóth Zoltán (és csapata) nyerte, a Gazdag-ágról

Fekete Ágicát is elismerték a Vass-ágon. Képünkön az ágvezető, Vass Oszkár gratulál.

Fekete Ágicát is elismerték a Vass-ágon. Képünkön az ágvezető, Vass Oszkár gratulál.

Fazekas Gizike éppen a csapata teljesítményéról nyilatkozik

Fazekas Gizike éppen a csapata teljesítményéról nyilatkozik

Fazekas Gizike új Ezüst HV, amit a Beta Kádár Tünde által feltűzött arany jelvény is bizonyít

Fazekas Gizike új Ezüst HV, amit a Beta Kádár Tünde által feltűzött arany jelvény is bizonyít

Anya és fia, két Ezüst HV: Hliva Ildikó és Kerekes Balázs

Anya és fia, két Ezüst HV: Hliva Ildikó és Kerekes Balázs

Az Ezüst-család Kónya György ágvezetővel kiegészülve nézi a meglepetésvideót

Az Ezüst-család Kónya György ágvezetővel kiegészülve nézi a meglepetésvideót

Ezen a képzésen is bőven volt kinek tapsolni…

Ezen a képzésen is bőven volt kinek tapsolni…

Egy új HV a szponzorával, az ágvezetők gyűrűjében. Vass Oszkár, Németh Nóra, Czékus Mónika és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna

Egy új HV a szponzorával, az ágvezetők gyűrűjében. Vass Oszkár, Németh Nóra, Czékus Mónika és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna

Most már hálózatvezető Németh Nóra (üveggel a kezében), aki szponzorával, Czékus Mónikával ünnepelt

Most már hálózatvezető Németh Nóra (üveggel a kezében), aki szponzorával, Czékus Mónikával ünnepelt

Egy csodás felvidéki csapat: Fekete Dániel, Fekete Ágnes, Paedr. Egyed Mária (új hálózatvezető!) és Nagy Bugár Csilla

Egy csodás felvidéki csapat: Fekete Dániel, Fekete Ágnes, Paedr. Egyed Mária (új hálózatvezető!) és Nagy Bugár Csilla

Sántha Köles Viktória és Simonics Éva - testvérek

Sántha Köles Viktória és Simonics Éva – testvérek

Ferenczy László ágvezető-hálózatigazgató mikrofonja előtt: Nagy Bugár Csilla, Paedr. Egyed Mária, Fekete Ágnes, Sántha Köles Viktória, Simonics Éva

Ferenczy László ágvezető-hálózatigazgató mikrofonja előtt: Nagy Bugár Csilla, Paedr. Egyed Mária, Fekete Ágnes, Sántha Köles Viktória, Simonics Éva

 

Ezeket olvastad már?