Kezdőoldal Ágak Ötszörös jutalékok – Az első Start képzés a bővített marketinggel a Lőrincz-ágon

Ötszörös jutalékok – Az első Start képzés a bővített marketinggel a Lőrincz-ágon

Izgalmas volt a Start képzés a Lőrincz-ágon november elején, hiszen az októberi volt az első hónap a kibővült marketing tervvel. Ez a változás megpezsdítette az üzletépítést, ami látszott azon is, hogy sok új munkatárs érkezett a képzésre. Az előzetes tapasztalatok alapján meglepő volt, hogy az „erősebb nem” képviselői kivételesen nagyobb számban voltak jelen közöttük. Úgy tűnik, náluk is egyre erősebb az „igen”…

Százféle „miért”
Az új munkatársakat köszöntésük mellett megszólaltatjuk, s kíváncsiak vagyunk, vajon mi ösztönözte őket arra, hogy eljöjjenek. Igen változatosak és érdekesek a válaszok! Ez is mutatja, hogy ahányan vagyunk, annyiféle indíttatásból lehet csatlakozni ehhez az üzlethez.

Indítóprogram – bővítve
A szokásos Start programot Janák Péter Ezüst HV és Kosibáné Hajni Ezüst HV vezette le, hozzáfűzve néhány hasznos, gyakorlati dolgot, amelyekkel elindulhatnak az új, most kezdő munkatársak. Persze itt már a bővített marketing tervnek megfelelően kellett átnézni a pénzkereseti lehetőséget, mivel az most, a változtatásokkal még hatékonyabb lett.

Ami továbbra is változatlanul fontos…
A tiszta víz fontosságáról és az ehhez feltétlen szükséges, Biocom által forgalmazott víztisztító berendezésekről tartott tartalmas, néhol nagyon is elgondolkodtató előadást Dr. Tihanyi-Kundár Mariann.

A nap többi része pedig interaktív volt, hiszen nagyon sok tapasztalat és sikerélmény várt megosztásra az új lendületnek köszönhetően.

Tripla jövedelmek!
Lőrincz János ágvezető, arany fokozatú hálózatigazgató a megújult karrierterv adta lehetőségeket részletezte, míg Kosiba József hálózatigazgató (aki a nap levezetője is volt egyben) meginterjúvolt néhány munkatársat, hogy mennyivel emelkedett a jövedelme ennek köszönhetően. A hatás érdekes volt, többször csodálkozás hangjai söpörtek végig a sorokon, remélhetőleg cselekvésre ösztönözve az ott ülőket. Ez volt a cégvezetés célja! Olyan változtatást bevezetni, amely ösztönzőleg hat a hálózatépítésre.

Arra, hogy ez elindult, számos példa a bizonyíték, hiszen többen is megduplázták, megtriplázták, sőt ötszörözték az előző havi jutalékukat!

Egy új hatos: György, aki Tatos

Hatos, hetes, nyertes
Az elismerések pedig nagyon szép eredményekért jártak. Született új 6-os szintű munkatárs Tatos György személyében, aki nagyon sok új belépővel bővítette csapatát. Hetesnek kijáró elismerésben részesült Terjéki Nóra és Paár Ottília. A cég által hálózatvezetőknek kiírt üzletépítő versenyt pedig dr. Paróczai Dezső nyerte meg a dicsőséggel együtt járó vándorserleg kíséretében. (A vele készült értékelést nemsokára olvashatják ezen az oldalon – a szerk.)

Valódi lehetőség
Gratulálunk a szép teljesítményekhez, s minden munkatársnak kívánjuk, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, amit a Biocom jelent számukra! További jó munkát kívánunk mindenkinek!
(És köszönjük a beszámolóhoz nyújtott segítséget Kosiba Hajninak!)

Dr. Paróczai Dezső, a serleggyőztes a felső vonal: dr. Orosz József (balról) és az ágvezető, Lőrincz János ölelésében

A kép képtelen átadni a felfokozott izgalmi állapotot, amit a kibővült marketing terv okozott…

“Állás-interjú” – vajon mi a motiváció?

Ezeket olvastad már?