Kezdőoldal Ágak Nívós Kulcsember-képzés volt a Molnár-ágon, igazgató vendégekkel

Nívós Kulcsember-képzés volt a Molnár-ágon, igazgató vendégekkel

Ágvezetők egymás közt: a Tóth-Wolford Team vezetése öleli a meghívót, Molnárné Andit

Május végén újra megjelent az energia és összejöttek azok az emberek, akik komolyan veszik a küldetésüket Szegeden, az iparkamara épületében – így fogalmaz Szeles Béla, a csapat vajdasági vezetője. Ám nemcsak az érdeklődés volt magas szintű, hanem a tanítás is, hiszen kiváló vezetőktől kaphattak újra útmutatást a Molnár-ág kulcsemberei. A részleteket a szerbiai HV osztja meg velünk.

Molnárné Andrea a kulcsember jellemzői mellett a versenyről is beszélt

Változtass!

Dankó János nyitotta a napot és alapozta meg egy gondolattal: Ha változást akarsz az életedben, először gondolatot válts! S ahogy mondta, a működő dolgokat pedig tenni – és élvezni kell.

A Mészáros házaspár csodálatos példa

Egy gyönyörű példa

Erre egy gyönyörű példát is volt módunk látni. Egy dolog, ami 44 éve szeretetben működik – ez Mészáros István és Marika házassága. 44 év után is szeretettel vannak egymás iránt. Isten tartsa meg őket még sokáig egészségben együtt!

Tudják a lényeget

Molnárné Andi, az ág vezetője a kulcsember tulajdonságait idéztette fel a jelenlévőkkel, akik felkészültségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy-két perc alatt a kulcsember 15 jellemzőjét sorolták fel!

Megjegyzendők

Néhány pont kibontásával igazán jegyzetelendő, megszívlelendő mondatok hangzottak el.

  • „Jó cél kell, hogy legyenek vendégek az infón.”
  • „Minden másolódik.”
  • „Lássák rajtad az első pillanatban, hogy jó dolgot képviselsz.”
  • „Az önállóvá válás fontos, minél előbb.”

Tóth Lali rengeteg fontos tanítást osztott meg

Tóth-Wolford Erika az érzelmekre is hatott

Tanulságos út az igazgatóságig

Szünet után Tóth-Wolford Erika töltötte tudással a fejeket, jegyzeteket és jó érzéssel a lelkeket. A Sinka-ág Ezüst Hálózatigazgató házaspárjának hölgytagja saját példájáról, tanulságos Biocom útjáról beszélt. Arról, hogyan változtak meg a gondolatai az üzlettel kapcsolatban. Először nem is akarta igazán, utána a „gyógyítás”, azaz a segítés vezérelte, mint megannyi hálózatépítőt, viszont a következő fázisban minden egyszerre megvilágosodott.


Mit adhat egy képzés…?

Neki is egy képzés kellett, és természeten a párja, Lali, hogy a lehetőségből egy csodálatos dolgot hozzanak létre saját életükben. Rengeteg embernek segítettek, hogy az életük súlyát, és a testük tömegét kedvezőbb szintre hozzák a termékek által. Amíg fogyott a testtömeg, a pénztárca telt és egyre több mosolygós ember és vezető veszi körül őket.

Kulcsmondatok az előadásból:

  • Ha tudsz 200 pontot csinálni, találj valakit, és tanítsd meg őt is rá!
  • Mutasd meg neki, hogy mennyi pénz van ebben, hogy legközelebb is meg tudja venni a csomagot!
  • Vedd magad komolyan!
  • Kulcsember az, ha csinálja a 200 pontot, ott van a képzésen és hoz magával jelölteket. Ha nem csinálja, engedd el!
  • Ki akarja jobban?
  • Csináld meg a kúrát, különben nem vesznek komolyan!

Pihenés után még magasabb fokozatban

Az előadás olyan magával ragadó volt, hogy a szünet sokakat meglepett. Jó érzésekkel, gyorsan elmúlt az idő. Folytatásban még több energiával és lendülettel Tóth Lali beszélt az üzletről.

A szerző is flipcharthoz lépett a tréningen


Az akadály „csak” feladat

A kezdetről, a felismerésről és a döntésről. Lali (a Tóth-Wolford team vezetőségének férfitagja) kiemelte a döntés fontosságát, és hogy a cél kitűzése nélkülözhetetlen. Ez az első lépés, ami nélkül sok akadály jelentkezik az üzlet építésben. Ha van egy igazi célod, akkor nincs több akadály, csak megoldandó feladatok! Jönnek az úton a leckék is, amik sokszor kudarcnak tűnnek először, de a cél átsegít és akkor megértjük, hogy ez is csak egy lecke volt, amit meg kellett tanulni ahhoz, hogy előrébb lépjünk.

Fontos a megértés

A továbbiakban arról hallhattunk, hogy fontos a megértés – jól értsd azt, ami van! Tudd, hogy mi működik, és hogy mitől működik. A rendszer nagyon fontos. Lali elmondta a fejlődési fokokat, amin a személyiségnek át kell mennie, hogy képes legyen a nagy eredményekre, majd a döntő sikertényezőkről beszélt.

A duplikáció fontossága

Szünet után folytatódott a felemelő tanítás. A duplikációról és a leválásokról volt szó. A nagy csapat kiépítése is onnan indul, hogy tiszta a szándék, és megvan a kellő bátorság. Ezután a kommunikációról és a tudatos építkezésről tanulhattunk, és végül a vezetés lépéseiről hallhattunk kiváló és megszívlelendő tanítást.

Az életed a tét!

Kiemelt mondatok (közülük is csak pár, mert nagyon hosszú lenne mindet idézni…):

  • A Biocom egy rendszer, amivel hely(é)re állíthatod az életedet.
  • Te kaptad az életedet, és ki használja?
  • Mit szeretnél kezdeni a Biocommal? Mit látsz ebben?
  • A kulcs a fejlődés képessége.
  • Az életed a tét.
  • Csípd magad fülön! Vajon a célod felé vezet az, amit csinálsz?
  • Sokszorozódj! Add tovább!
  • Leválást kell előidézni!
  • „Csak a szövetség hozza meg az áldást.” … Csapatot kell építeni!

Versenyben

Zárásképpen Molnárné Szélpál Andrea a „Győztesek Hajója” elnevezésű hálózatépítői kihívásról beszélt és köszöntötte azokat, akik részt akarnak venni ezen az eseményen, ezzel lelkesítve azokat, akik még tétováztak, hogy belefogjanak-e. A csapat nagy energiával és kiváló lelkesedéssel tért haza erről a képzésről. Köszönjük a tanítást!

Ezeket olvastad már?