Kezdőoldal Ágak Molnár Start májusban: aranyeső helyett Ezüst HV

Molnár Start májusban: aranyeső helyett Ezüst HV

Szabó Andrea új 6-os szponzorával, Molnárné Andival

Szabó Andrea új 6-os szponzorával, Molnárné Andival

Bagosi Attila Ezüst HV, két vezetőjével: Bagosi Orsolyával és Greveletyéné Anival

Bagosi Attila Ezüst HV, két vezetőjével: Bagosi Orsolyával és Greveletyéné Anival

A lényeges információk és az új regisztráltak tájékoztatása, „beavatása” mellett ünnepeltek is a Molnár-ágon, május elején. A több új, magasabb (több esetben: vezetői) karrierszintet elért üzlettárs teljesítményéből is kiemelkedik Bagosi Attila: új hatosával mostantól tulajdonképpen Ezüst HV-nak számít!

Azért érdemes visszapillantanunk a szegedi központú ág májusi eleji Startjának napirendjeire is. A mindig jelentős létszámú érdeklődőt (köztük: sok újat) vonzó rendezvénynek ezúttal is tartalmas volt a programja.

Címszavakban a témák, az előadókkal:

  • Szirbikné Icu jövőképet mutatott,
  • Tóth Gábor a 200 pont jelentőségére hívta fel a figyelmet,
  • vendégük volt dr. Deák Sándor belgyógyász főorvos, aki hasznos információkkal gyarapította a jelenlévő tudását a termékekről,
  • az üzletben való hitelességről Greveletyéné Ani (már hatosnként) szólt,
  • Szabó Andrea (ugyancsak új hatos) témája így hangzott: célok, tervezés, hozzáállás,
  • Molnárné Andi ágvezető a Biocom karrierszinteket elemezte,
  • a munkaeszközök kiadása, a visszakeresés, lezárás a még 5. szinten lévő, de egyre feljebb lévő Ádok Zsanettnek jutott,
  • az önképzés fontosságáról, a hatékony időpont-egyeztetésről Olasz Ildikó beszélt,
  • s arról, hogyan lehet családi tájékoztatókkal 3 hónap alatt 3000 pontod és 28 munkatársad: Ocskó Erzsébet.

Bagosi Attila: Ezüst HV 9 hónap alatt!

A szárnyaló makói sasok csapatának egyik sikeres tagja Bagosi Attila. Személyében kilenc hónap alatt új Ezüst HV született!

Hálózatvezetői vonalai:

  • Bagosi Orsolya,
  • Greveletyéné Ani-

Új hatosok is felnőttek a csapatban:

  • Szabó Andrea, (szponzora: Molnáré Andrea),
  • Greveletyéné Ani (szponzora: Bagosi Attila).

További sok sikert kívánunk a csongrádi hálózatépítőknek!

Greveletyéné Ani.új 6-os,szponzorával Bagosi Attilával

Greveletyéné Ani.új 6-os,szponzorával Bagosi Attilával

Szirbikné Icu jövőképet mutatott

Szirbikné Icu jövőképet mutatott

Tóth Gábor a 200 pont jelentőségéről szólt

Tóth Gábor a 200 pont jelentőségéről szólt

Dr. Deák Sándor főorvos most is elkápráztatott mindenkit

Dr. Deák Sándor főorvos most is elkápráztatott mindenkit

Az üzleti hitelességről értekezett az új hatos, Greveletyéné Ani

Az üzleti hitelességről értekezett az új hatos, Greveletyéné Ani

Szabó Andrea új hatosként szólt a célokról

Szabó Andrea új hatosként szólt a célokról

Molnárné Andrea ágvezető: hogyan csináld jól?

Molnárné Andrea ágvezető: hogyan csináld jól?

Munkaeszközök kiadása, a visszakeresés és a lezárás összetartozik - tudja ezt Ádok Zsanett is

Munkaeszközök kiadása, a visszakeresés és a lezárás összetartozik – tudja ezt Ádok Zsanett is

Az önképzésről is szólt Olasz Ildikó

Az önképzésről is szólt Olasz Ildikó

3 hónap alatt 3000 pont és 28 munkatárs: Ocskó Erzsébet

3 hónap alatt 3000 pont és 28 munkatárs: Ocskó Erzsébet

Ezeket olvastad már?