Kezdőoldal Ágak (Lélek)gyógyító szombat – Alga- és víz nap a Lőrincz-ágon

(Lélek)gyógyító szombat – Alga- és víz nap a Lőrincz-ágon

Ezen a képen középen megjelenik a szakmai napot háttérből szervező dr. Bress Bea is

Ezen a képen középen megjelenik a szakmai napot háttérből szervező dr. Bress Bea is

Egyedülálló képzésnek lehettek tanúi, aktívan jegyzetelő, tanuló részesei azok, akik május 24-én a Lőrincz-ág progrmaját választották. (S persze alapvetően és elsősorban korábban a Biocomot, mivel csak így kerülhettek oda…) Mint Bress Bea az Egészségnap (pontosabban: Alga- és Víz Nap) szervezője bevezetőjében kiemelte: szinte pókerezni lehetett a diplomákkal, annyi volt aznap az előadók zsebében… A jelenlévő orvosok, gyógyítók prezentációjából azonban nem hivatalosság, hanem a tudás mellett humor és szellem áradt. Így nem kell meglepődni, ha még rendhagyó módon délután öt órakor sem akarták őket elengedni őket az alga és víz fontosságáról szóló szakmai napról…

Kendőzetlenül (Dr. Orosz József)
Az ág másik jelentős vezetője, dr. Orosz József is alaposan felszponzorálta pódiumra lépésük előtt az erre az alkalomra a felkérések következtében megjelenő orvosok csapatát. Mint mondta: egészségügyben dolgozók segítsége nélkül jóval nehezebb az étrend-kiegészítőkkel foglalkozó üzletet sikeressé tenni… Igaza lett, mikor már előzetesen jelezte: a soron következő előadók kendőzetlenül, saját, megélt tapasztalatok alapján is beszélnek majd. Hogy miről? Az egészségtudatosságról, s főként – talán nem meglepő – az algáról, mely szerinte a „ház alapja”. Nem túlzás a jóslása: még inkább vezető termék válhat a jövőben a Biocom berkein belül Immun Supreme néven, háromfajta kiszerelésben is kapható készítményből!

Dr. Molnár György

Dr. Molnár György

Szükség van étrend-kiegészítőkre! (Dr. Molnár György)
Dr. Molnár György főorvos nyitotta a sort, aki egyébként az alga miatt lett tagja a hálózatnak. Szavai már csak azért is figyelmet érdemeltek, mert a komplementer medicina képviselője, 2007. óta a dr. Hamer-féle Új Germán Gyógytudomány (GNM) konzulense, szakértője. Előadásában alapvetően helyre rakta a „miért van szükség táplálék-kiegészítőkre?” kérdést is. Mert az nem kérdés, hogy kellenek. Tekintve, hogy a talajban sincs elégséges ásványi anyag, nyomelem, hogy is lenne az élelmiszereinkben? A prevenció egyik alapja, hogy mérgek helyett jól összerakott étrend-kiegészítőket is fogyasztunk. A másik, hogy a dohányzásra egyáltalán nem gondolunk – fogalmazta meg a „Füstmentes Magyarországért” elnevezésű program éllovasa, zászlóvivője, aki annak is elkötelezettje, hogy a beteget alaposan meg kell ismerni, mielőtt kúrát ajánlunk. Hosszú előadása rövidnek tűnt, szívesen folytatnánk mi is az ismerkedést!

de Jonge János

de Jonge János

Zöld üzlet (De Jonge János)
De Jonge János elismert vegyészmérnökként állt a hallgatóság elé. Jó érzés volt volt konstatálni egy szakember gondolatai alapján, hogy a Biocom az egészséges környezet megteremtése lehetőségének terén is jól áll! A Prowerdose kapcsán szerzett jó tapasztalataiból kiindulva a mérnök körülnézett a palettán, és jó szívvel beszélt a felfedezett termékekről: az SCD készítményekről (különösen is a Cleanról), az Ökomagról, a törlőkendőről… Élvezet volt a zöld energia hívétől a szellemes előadás, mely napjaink egyik fő kérdését, a környezetvédelem fontosságát is feszegette.

Dr. Budai László Károly

Dr. Budai László Károly

Táplálkozz és gondolkodj másképp a gyógyuláshoz! (Dr. Budai Károly)
Dr. Budai László (most már) szabad foglalkozású orvos és természetgyógyász, aki szintén az új germán medicina egyik fő zászlóvivője, másképpen: szellem- és természetgyógyászként az alternatív gyógyítás elkötelezettje. Ő is rámutatott a sokak előtt ismert gödöllői kutatási eredményekre, mely szerint a föld jelentősen veszített tápanyagtartalmából, így feltétlen szükséges a hiányzó alkotóelemek pótlása az étrend-kiegészítők segítségével. Az algát egyszerűen „tökéletesnek” aposztrofálta, nem kevés hivatkozással és tapasztalattal. Mint mondta: bármennyire is szeretnék, már nem tudják „eltiporni” ezt a csodálatos – táplálékot! Mert az, hiszen élettani szempontból a szervezet számára legfontosabb dolgokat tartalmazza. Egy olyan multifunkcionális termékként fogalmazta meg a nálunk Immun Supreme néven kapható algát, mely mindennek az alapja. Csakúgy, mint hosszabb távon az egészségmegőrzés szempontjából az életmódváltás és a mozgás szerepe… Filozófiája: „Attól betegszünk meg, amit megeszünk, és amit gondolunk. Akkor gyógyulunk meg, ha másképpen táplálkozunk és gondolkodunk. Amíg nem változtatunk szokásainkon, nem változik semmi. A betegség a beteg nélkül nem gyógyítható.”

Dr.Nagy Ákos

Dr. Nagy Ákos

A japánok nem tévedhetnek (Dr. Nagy Ákos)
Dr. Nagy Ákos kapcsán most csak rövidebb utalást teszünk, hiszen Japánban szerzett élményeiről már beszámolt a Biocom olvasóinak is, amit ITT újra el lehet olvasni. Azért jegyezzük: meg: a japánok nemigen tévedhetnek, mikor a maga nyerseségében fogyasztanak évente nagyjából 32 kiló algát fejenként, sokat téve ezzel egészségükért, s csodálatos, különböző eredményeket produkálva a hosszú, várható élettartamig… A anekdotákkal is fűszerezett előadást szintén érdemes legközelebb meghallgatni!

Dr Paróczai Dezső

Dr Paróczai Dezső

Nem csak enni lehet (Dr. Paróczai Dezső)
Dr. Paróczai Dezső neve régen ismerős a rendszerben, s nem csupán az alga kapcsán, melyről átfogó, ismeretterjesztő előadásokat tart. Erre az alkalomra is olyan prezentációval érkezett, mely nagy mértékben tágította a csodálatos algáról alkotott képet. Hiszen amellett, hogy valóban nagy szolgálatot tesz az emberi szervezet, úgy általában az emberiség számára is, „ezernyi” egyéb felhasználási területével. A tények megismerése miatt érdemes újra végigböngészni a témában már megjelent rövid cikket.

Dr Simon László

Dr. Simon László

A víz is főszereplő ()
Dr. Simon László pedig, „az egészség és a hosszú vitális élet képviselője”-ként is ismert szakember, eredetileg gépészmérnök, akinek a Lourdes gépet köszönhetjük, az Alga-víz nap másik „főszereplőjéről” beszélt hosszabban. Mint kifejtette, bizony, az eddig tanultakkal, hallottakkal szemben a hidrogénnek jelentősebb szerepe van az oxigénhez képest – ez esetben. De ez csak egy tény, a többi kapcsán olvassunk bővebben a hidrogénes víz jelentőségéről, és a gépről szóló tapasztalatokról.

A napot hosszas, alig berekeszthető kérdezz-felelek, s vastaps zárta – ami az egész program jellemző kísérője volt a pótszékes teltházzal megrendezett szakmai napon. Várjuk a folytatást!

Ezeket olvastad már?