Kezdőoldal Ágak Kulcsfontosságú Kulcsember-képzés volt Szegeden, a Molnár-ágon, a Lőrincz házaspárral

Kulcsfontosságú Kulcsember-képzés volt Szegeden, a Molnár-ágon, a Lőrincz házaspárral

A címben megfogalmazott állítás a Molnár-ág egyik vezetőjétől, Zsóriné Bözsétől származik. A november 23-i, szegedi, évézáró tréning azért volt ilyen fontos, mert… És itt egy hosszú, felvezető indoklás következne, amit fölöslegessé tesz a rövid, velős, képekkel alátámasztott beszámoló. Köszönet érte!

A szegedi meghívók (balról) és a Biocom első Gyémánt Hálózatigazgató párosa (jobbról)

Beteljesült várakozások

Szélpál Andi ágvezetőnk először az újakat kérte meg, hogy jöjjenek ki, mutatkozzanak be és egy szóban mondják el (és írják is fel a táblára), hogy mit várnak ettől a Kulcsember-képzéstől. Nagyon ügyesen és talpraesetten, őszintén elmondta mindenki, miben szeretne fejlődni. A végére az is kiderült, meg is kapták, amit vártak…

Itt éppen a 16 új résztvevő osztja meg gondolatait arról, hogy miért döntött és mit vár a képzéstől…

Gyémántos felvezetés

Ezek után Andi egy régi élményét osztotta meg velünk, melyben egy csodálatos, példaértékű házaspárral találkozott. Ők ma a Biocom első Gyémánt Hálózatigazgatói! S ami még fontosabb volt nekünk: tőlük tanulhattunk ezen a napon.

A hatékony képzéseik következtében 11 új HV nőtt ki a csapatból a 2019-es üzleti évben

Lőrincz Marika a kulcsemberek jellemzőiről is beszélt

Lőrincz Marika: A jó vezetőt a szeretet vezérli

Először Lőrinczné Marikát hallhattuk, aki természetesen beszélt arról, hogy mik a kulcsemberek tulajdonságai. Elkötelezettség, önbizalom, személyiségfejlődés, taníthatóság, folyamatos önfejlesztés közben kell keresnünk a „jobb sorsra érdemes embereket”. De, mint hangsúlyozta, a legfontosabb a DÖNTÉS és utána jön a lehetőség! Hozzátette: a jó vezető megoldásokat keres, leírt, határidős céljai vannak, és a szeretet vezérli!

Néhány jó könyvet is ajánlott:

  • Brian Tracy: Maximális teljesítmény,
  • John Maxwell: Vezetéselmélet,
  • Pál Ferenc: Ami igazán számít.

Lőrincz János hatékony programot mutatott az újaknak is


Lőrincz János: Érdemes nagyban gondolkodnunk

Lőrincz János a Biocom Életmódprogramról beszélt. Megmutatta, honnan hová jutottak el ezzel a küldetéssel, ami egy olyan segítségnyújtás, információ-átadás, amiért fizet a cég! Beszélt a bizalmi háromszögről, az elhíresült „1 méter – 30 mp-es szabályról”, az első benyomás fontosságáról, mely 8 másodperc alatt alakul ki bennünk. Majd utalt rá: olyan fantasztikus céget képviselünk, ami AAA minősítést kapott (ez egy nagyon magas index a korrektség, megbízhatóság terén), 2019 októberében több, mint 2,5 millió pont forgalmat bonyolított, 250 millió Ft-ot osztott ki jutalékra – ezért érdemes nagyban gondolkodnunk!

Nincs korlát

János megmutatta a lerajzolva több „méteres” HV csoportját, 16 közvetlen és számtalan mélységi HV-val, ami 300 millió Ft-os forgalmat generál – havonta. Nagyon sokat tanulhattunk tőlük, köszönet érte, mindannyiunknak megmutatták, hogy a határ a csillagos ég!

Felejthetetlen volt

Felejthetetlen nyomot hagyott bennünk Lőrincz Marika egyszerűsége és nagyszerűsége, valamint János munkamódszerbeli tánclépései! Gondolva itt a munka és a pénz sorrendjére, sűrűségére, összefüggéseire… Ezt elmondani nehéz, látni kell – és alkalmazni! – mindezt már az ágvezető, Szélpál Andrea tette hozzá összefoglalóan. Meg büszkén még azt is, hogy az idén 11 új HV született a Molnár-ágban. A gratuláció mellett további sok sikert nekik!

Ezeket olvastad már?