Kezdőoldal Ágak Kis Gergely is naggyá kezd válni – kitűzős HV lett Pálfi Katika párja a Vass-ágon

Kis Gergely is naggyá kezd válni – kitűzős HV lett Pálfi Katika párja a Vass-ágon

Párjával, Pálfi Katalin Ezüst Hálózatvezetővel, akivel együtt építik az üzletet

Párjával, Pálfi Katalin Ezüst Hálózatvezetővel, akivel együtt építik az üzletet

Kis Gergely története egybefonódik mgr. Pálfi Katalin (most már Ezüst Hálózatvezető) történetével. Akik olvasták már a felvidéki tanítónő csodálatos felépülését (egészségét, üzletét tekintve egyaránt), tudhatják, hogy az elejétől fogva párban dolgoznak. Most jött el az idő, hogy Gergely saját jogon is HV lett, amiért minden dicséretet megérdemelnek. Azért a többes szám használata folyamatosan, mert a révkomáromi pár is folyamatosan így tesz. Társak az életben, üzletben egyaránt, és csodaszép példák. Fiatalok, céltudatosak, lendületesek, és egyre sikeresebbek a Vass-ágon, a már ágvezetővé vált Beta Kádár Tünde szlovákiai csapatában. Az alábbiakban Gergely visszatekintőjét olvashatjuk – és ez még csak egy év története…

DSCN2324

Csapatuk nagy része

A Vass-példa segített
2015 januárjában kezdtünk közösen dolgozni Katival a Biocomban. Aztán úgy döntöttünk, hogy én is regisztrálok. Láttuk a példát magunk előtt, a Vass házaspárt, akiknek sokat köszönhetünk.

Ágvezetőikkel, a Vass házaspárral (Zsuzsával és Oszkárral), akiket példaképüknek tekintenek

Ágvezetőikkel, a Vass házaspárral (Zsuzsával és Oszkárral), akiket példaképüknek tekintenek


Üzletben gondolkodtam

Márciusban regisztráltam és célom az üzletépítés volt első perctől kezdve. Mint tudjátok, 2015 januárban kezdtük a Katival közösen a munkánkat. Elterveztem, hogy hálózatvezetővé fogok válni minél előbb, hiszen tudjuk, hogy ott kezdődik a Biocomnál az ÜZLET. Nagy lendülettel fogtam hozzá, gyűltek a fogyasztók, munkatársak és szépen lépegettem egyre feljebb a karrierszinteken.

Gergely és Katika. És az arany kitűző...

Gergely és Katika. És az arany kitűző…


Megérte a nyári munka!

Nyári versenygyőztes lettem, nagyon örültem neki, hiszen az aktív 3 hónapos nyári munka eredményeként az augusztusi hónapban sikerült elérnem a 6. karrierszintet.

Nyaralva haladtam előre…
Annak ellenére, hogy szeptemberben csak két hetet töltöttem aktív munkával (egy csodálatos törökországi nyaralás, és egy háromnapos, exkluzív, tanulással egybekötött együttlét a Spirit Hotelben, Sárváron) sikerült megvédenem a 6. szintet.

Gyümölcsöző ősz, nyári alapokkal
Októbertől aztán ismét nagyon aktívan dolgoztunk és ez most már látszik is a csoportom létszámában, minősülésekben. A november és decemberi hónapban pedig 6500 PÉ-re emelkedett a forgalmam.

Feljövőben a csapat
Nagy összhangban tudunk együttdolgozni és vannak már 3. 4. és 5. szintű munkatársaim is. Nagyon büszkék vagyunk rájuk és nagyon szeretjük őket! Igazi barátságok fonódnak munka közben.

Eredményes évet zártunk
A decemberi évzáró azért volt számunkra nagyon örömteli, mert sok munkatársunk volt jelen, akikkel megünnepelhettük az elmúlt év eredményeit. Ott kaptam meg az arany Biocom kitűzőt is.

Elismernek e SZAKMÁBAN
Azt látom, hogy itt bizony megtérül a befektetett energia, munka. Elismerésben részesítenek mindenkit, aki a fejlődés útjára lép. Én ezt egy szakmának tekintem ez elejétől fogva, amibe bele kell tanulni, és amit egyszer megtanultunk, azt tudjuk kamatoztatni.

A jót igyekszünk másoltatni
Az MLM-ben minden másolódik. Nem az számít, amit mondasz, hanem, amit csinálsz. Ezek a mondatok sokszor eszembe jutnak. Célunk a tanítás. Megmutatjuk a munkatársainknak, érdeklődőknek, hogy mi hogyan élünk, és ha ez szimpatikus nekik, akkor le tudják másolni a mi segítségünkkel. Ez az üzleti lehetőség bárki számára elérhető!

Akinek vannak álmai és céljai, annak kiváló eszköz hozzá a Biocom!

Nyári versenygyőztesként a Spirit Hotelben

Nyári versenygyőztesként a Spirit Hotelben

Ezeket olvastad már?