Kezdőoldal Ágak Kettesben a Hatoson – Mészárosék társult hávék

Kettesben a Hatoson – Mészárosék társult hávék

A képen a nyaralás egy pillanata a család egy részével. A fejekben most ott van a Biocom...

A cím nem egy budapesti villamos társasutazását rejti. A Mészáros házaspár ugyanis Szeged környékén, a Molnár-ágban indult útnak legalábbis gyorsvonati sebességgel, még tavasszal, amint arról beszámoltunk. S hogy miért kettesben? Orsolya és Gábor ugyanis együtt dolgoznak az üzletépítésben. Pedig nem lehet könnyű, mert amellett, hogy két gyermeket nevelnek, mindkettőjüknek két egyéb dolga is van. Az alkalmazotti (tanári, pályázatírói) lét mellett „mellékesen” különórák és természetgyógyászat színesítik az életüket. Az biztos, hogy nem unatkoznak, ahogy Gábornak, a családfőnek felvetettem a témát…

Egyfolytában csináljuk
„Nem bizony!” – vágja rá azonnal, majd azt is hozzáteszi a szorgalmas emberek szerénységévél: „egyfolytában csináljuk, amit lehet”. Azért máris húzzuk alá, hogy az igazi jövőt, perspektívát a Biocom jelenti számukra. Pontosan látják, hogy noha alig van idejük a fentebb említettek miatt az üzletépítésre, mégis lehet benne haladni. Pont azért csinálják, hogy egyszer több idejük legyen, mert tudják, érzékelik: az alkalmazotti lét más világ, s a maga módján korlátozott. S pont ezért szakítanak rá időt, méghozzá nem is keveset…

Hetente hétszer
Nem is gondolnák, hogy egy ilyen feszített tempóba is milyen szépen beleférhet a Biocom, ezáltal a jövőépítés! Ha valaki azzal takarózik majd egy megkeresésénél, hogy „sajnos, nincs időm rá, bárcsak lenne!” (ugye, hallottunk már mindannyian ilyet…?), akkor bátran mutassák meg nekik ezt a cikket, s benne Gáborék példáját. Ők ugyanis hetente legalább négyszer tartanak családi infót, aminek egy része már „mélységben” zajlik, tehát a feljövőben lévő, szintén elkötelezett munkatársaknál, de a hét többi napja sem maradhat személyes megkeresés nélkül. Mint mondja, részévé vált az életüknek a Biocom, s szerencsére így van ez a társakkal is, hiszen az ő munkatempójuk másolódik. Egyébként sincs panasz a hozzáállásra: a szegedi képzéseken is mindig ott vannak egy átlagban tízfős csapattal.

Céltudat
Így nem is csoda, ha már a hatos szintnél tartanak. Gábor azért azt mondja, haladhattak volna gyorsabban is talán, de így sikerült. Egy biztos, a nyár sem láblógatással telt el, hiszen még pihenés közben is fontos volt az üzlet. Ma már egy 35 fős csoportot vezetnek, segítenek, hogy mindenki elérje a saját célját. Az övék egyértelmű: saját kézbe venni az életük irányítását! Ehhez a HV szint az első cél, s jövőre talán lejjebb lehet adni a mostani tevékenységhalmazból. A segítséget a sorstól is megkapták, hiszen a szeptemberi „kedvezményes” hónapban minősültek először, de ígérik, most már nem adják lejjebb a szintet.

Előnyös Biocom változások
A Biocom-változás is hozott egyébként pozitív előrehaladást a csapatukban. Többen örülnek annak, hogy a még nem elkötelezett vállalkozóként dolgozók jutaléka körüli nehézségek jelentősen könnyebbedtek, s persze a szponzorok is szívesen veszik a 40 saját pontot minden egyes új regisztráció után. Ez a saját 200 pont megszerzését tette sokkal egyszerűbbé, s közben hálózati munkára is sarkall.

Hála
Miközben dicsérik az alsóhálózatukat, melyben egyre több az ötös és négyes szintű barát, szívesen mondanak köszönetet „felfelé” is, így a közvetlen szponzor, Jaksa János hálózatvezetőnek is. A legtöbbet Molnár Antal ágvezetőnek köszönhetik, aki szívesen a hónuk alá nyúlt fél évvel ezelőtt. Mint Gábor mondja: fantasztikus ember, nagyon sokat lehet tőle tanulni, nem csoda, hogy ott tartanak feleségével, Andreával, ahol tartanak. Van kit másolni!

Elismerés
A végszó pedig legyen a „megszólított ágvezetőé, aki szintén nem fukarkodik az elismerő szavakkal, amikor Gáborék teljesítményét értékeli:

„A Mészáros család igazán megmutatta szeptemberben, hogy mit tanult hálózatépítésből az elmúlt hónapokban! Gábor és Orsolya komoly, céltudatos emberek, akik a következő öt évre kijelölték a céljaikat! Így aztán nem is csodálkozom rajta, hogy a szeptemberi hónapban a 6. karrier szintre léptek 35 fős csoportjukkal és, hogy igazán jól nézzen ki a hónap, a havi serleges versenyt is megnyerték – immár másodszorra! Teljesítményük, gondolkodásuk bizony mindenkinek példa kell, hogy legyen. Személyükben igazi vezető típusú embereket ismertem meg. Gratulálok Gábor és Orsi! Vár rátok a hálózatépítők szabadsága!”

 

Ezeket olvastad már?