Kezdőoldal Ágak Így lehetett szebbé tenni a Biocommal a karácsonyt – Békefi Emese adakozós példája másolható

Így lehetett szebbé tenni a Biocommal a karácsonyt – Békefi Emese adakozós példája másolható

Egy szívet melengető gondolat ötletgazdája az ajándékokkal

Közelegtek az ünnepek, s az ember ilyenkor elkezd azon gondolkodni, mivel lephetné meg szeretteit, hogyan tehetné szebbé az ünnepeket. De mi van azokkal, akik nélkülöznek…? Akiknek nem telik sem fára, sem ajándékra, de még alapvető dolgokra sem, mint étel vagy tisztálkodószerek? Ezek a gondolatok foglalkoztatták néhány héttel ezelőtt Békefi Emesét. Ujvári Zsuzsi hálózatvezetőjének nemcsak a fejét, hanem a szívét is átjárta ez a kérdés, és ennek hatására született meg az ötlete. A Sinka-ág soproni HV-ja cselekedett, és sokaknak segített. Ezúttal nem azzal, hogy megmutatta az üzletet a jelölteknek, vagy az egészség felé terelte a gondolkodásukat, hanem azzal, amink van: termékekkel. Ő ugyanis komolyan vette, hogy Biocom készítményeket a karácsonyfa alá lehet tenni. Azok számára is, akiknek ez óriási segítség! A példaértékű kezdeményezés részleteit – melyben sokan csatlakoztak hozzá – ő osztja meg velünk.

Jól mutattak az Biocomos csomagok a soproni karácsonyfa alatt

Egy dísz a fára, több csomag a Biocomból, sok odafigyelés a nélkülözőkre

Micsoda ajándékozó csapat!

A megoldás a kezünkben van
Szerencsére sok helyen gyűjtenek és adnak is különböző adományokat, mint például ételeket, ruhákat, játékokat, bár csak Sopronban több, mint 300 rászoruló család él, nem tudom, hogy lesz-e valaha olyan, hogy elég… Szóval, addig-addig agyaltam, míg rájöttem, hogy a megoldás itt van a kezünkben, még pedig a Biocom nyújtotta termékek formájában. Szappan, mosógél, fogkrém stb. Alapvető dolgok, ugye? Sajnos, nem mindenkinek!

Ilyen aktív segítőkkel könnyű volt…

Növényi Norbert olimpiai bajnok sem üres kézzel érkezett


Rögtön beindult az ajándékozó lavina
Rögtön meg is jelent előttem egy kép: celofánba csomagolt, masnival átkötött, kis csomagocskák, amik annál nagyobb szeretettel készülnek  majd el.. És ezek lesznek a mi adományaink. Azonnal felhívtam a szponzoraimat, Ujvári Zsuzsit és Ujvári Norbit, mert kíváncsi voltam a véleményükre és fontosnak éreztem, hogy támogassák a tervemet. Zsuzsiék azonnal az „ügy” mellé álltak és nem csak hogy rögtön azonosultak a kezdeményezésemmel, de máris tettek egy nagyobb felajánlást, valamint továbbították a munkatársaik felé, akik közül sokan küldtek is csomagokat!

Valóban jó helyre kerültek
Ezen fellelkesülve igyekeztünk, hogy másokhoz is eljusson a kezdeményezésem híre. Ezzel párhuzamosan felvettem a kapcsolatot Dombi Jánossal, a Szeretet Háza Nonprofit segélyszervezet vezetőjével. Szerettem volna, hogy az adományaink valóban olyan helyre kerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Így lett meg az időpont és a helyszín. A soproni Orsolya térre szervezett „Minden gyermek karácsonya” nevű rendezvény biztosította végül számunkra a lehetőséget, hogy adományainkat átadva szebbé tehessük rászoruló, hátrányos helyzetű családok napjait, ünnepét.

23 segítő csomag
Nagy örömömre sok barát, ismerős állt mellém, csapatomban és a munkatársaim körében is akadtak szép számmal támogatók. A végeredmény pedig 23 csomag lett, celofánba csomagolva, masnizva, szaloncukorral átkötve, pont, ahogy megálmodtam. Folyékony szappan, fogkrém, mosószer, öblítő – ezek voltak a csomagokban!

Gyermeki és baráti segítség
Itt emelném ki a gyerkőceim segítségét, akik 4 és 8 évesen hatalmas gonddal segítettek csomagolni és szaloncukrot válogatni, hogy valóban a legfinomabbak kerüljenek az ajándékokra… Illetve Szabina és Anita barátnőmnek, hogy segítettek a kiszállításban és végigfagyoskodták velem az aznap estét!

Szép este volt
A téren felállított fa alá kerültek ajándékaink és mi helyezhettük fel az első díszeket is a közös karácsonyfára. Este hatkor már teljesen átjárta a teret a karácsony hangulata, zene szólt, tea és forralt bor illata lengte be a környéket. A szervezők nagyon kitettek magukért…

Mindenképpen folytatjuk!
Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, színész, pankrátor is jelen volt az eseményen, hiszen sportakadémia viseli a nevét itt, Sopronban, és ők is támogatták a rászorulókat. Végül kiosztották az ajándékokat. Nekem pedig boldogság és büszkeség járta át a szívemet látva a sok csillogó szempárt, kicsik és nagyok izgatottságát… Elhatároztam, hogy 2019-ben is megtalálom a módját, hogy még több családnak segíthessünk és mosolyt csalhassunk az arcukra a szeretet ünnepén. Szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek, aki segített! Hálás vagyok!

 

Ezeket olvastad már?