Kezdőoldal Ágak Húszezer felett a Czentlaki házaspár – a Lőrincz-ágon

Húszezer felett a Czentlaki házaspár – a Lőrincz-ágon

Húszezer pont. Annak, aki most indul az üzletben, gyönyörű terv ez a kerek szám, hosszú hónapok munkája eredményeként. A Czentlaki házaspár is megdolgozott ezért a szép eredményért, pedig nem most kezdték. Bár soha nem hagyták abba, mióta egyesítették erejüket, mintha újrakezdték volna. A mostani sikert megalapozó döntésről, elkötelezettségről egy versenygyőzelem kapcsán nem rég olvashattak, most újra témát szolgáltatott Bea és Zoltán: növekednek tovább. Látványosan!

Egy újabb „Lőrincz-szabály”…
Az eredményről a szokott laza visszafogottsággal és alázattal beszélnek. Pedig van mire büszkének lenniük: az igazából télen megkezdett nagyon céltudatos munka következtében először csodálatosan bővült a létszám, majd beindultak a pontok is. Talán nem véletlenül mondja folyamatosan kedves ágvezetőjük, barátjuk Lőrincz János, hogy az új csatlakozókkal szinte automatikusan beindul a fejlődés minden téren. Azaz: bővítsünk, szólítsunk meg embereket, hosszú távon ettől várható igazán komoly, megalapozott fejlődés. Tavasszal ezért lehetett övék a céges verseny első helye, s így történhetett, hogy hetek alatt több, mint 5000 pontot bővültek. Nyár elején 18.800 pontról ugrották át az újabb lélektani határt, most már tartósan húszezres az üzletük. Július végén ugyanis már 21.000-nél jártak – tehát folyamatos a növekedés!

Csapat az egész országból
A többes szám használata nem csupán azért helyes, mert Bea és Zoltán egy párt alkotnak az élet minden területén. Abszolút csapatsikernek tartják ezt a szép eredményt, minden szempontból! Nézzünk a számok mögé, s rögtön embereket, kiváló és új vezetőket is látunk. Boldogan mesélnek arról, hogy a békési vonaluk hogyan erősödik. Tóth Erzsébet (Zsizsi) neve nem ismeretlen már régóta a vezetők társaságában, s most párja, Gábor is HV kvalifikáción van túl. Jakab Józsefné Margitka is hatos lett, ráadásul ott egy teljes vonal szépen jön felfelé, talán ő az egyik legfontosabb motorja. Az ország másik végében, Pápa és Győr között, Gyarmat központtal dolgozik ez a csoportrész, láthatóan tervezetten. A nevek részletesebb ismertetését a későbbiekre hagyjuk, amikor még inkább beérik a vetés minden területen.

Fejben, lélekben, gyakorlatban
S hogy merre dolgozik a ragyogó páros? Továbbra is kétlaki életet él a Czentlaki házaspár. Hévíz és Budapest vonzáskörzetében vonzzák az embereket. Mert persze ők is megteszik továbbra is a magukét, nem várnak másokra, viszont mindenben segítik a komoly elkötelezettséggel rendelkezőket. Mikor legutóbb rájuk kérdeztem, már egy kisebb verseny megnyerésére alkalmas új taggal bővült a hálózatuk. De ne vesszünk el a számok tengerében. Nézzük a trendet, ami egyértelmű: fejlődés – nyáron is, a változások közepette is, bármilyen körülmények között. Az előző írás címe a fej dicséretére utalt esetükben. A mostani híradás ezt csak megerősíti. Ami fontos: a lelkük is rendben van, és meg is cselekszik, amit kigondoltak. Ezért is lehetnek most már húszezer felett, amire Sümegen, a Családi Napon boldogan ürítették a nagy serleget, hiszen nem előre ittak pár kortyot a medve bőrére. Egészségükre! Köszönjük a jó példát, további sok sikert kívánunk!

Ezeket olvastad már?