Kezdőoldal Ágak Hírvivő hálózatvezető – Bazsó Mária új HV Felvidéken

Hírvivő hálózatvezető – Bazsó Mária új HV Felvidéken

IMG_0334Szó szerint fogyasztói hálózatot vezet Bazsó Mária (hivatalosan: Bazsova Mária), aki a szlovákiai Érsekújváron (Nové Zámky) terjeszti a Biocom jó hírét. Sikerrel, hiszen Varga István csapatának tagja most már tartósan hozza a HV szintet, akkor is, ha szerinte még csak „tanulja a szakmát”. Másodállásait már felváltotta az üzleti építkezésre, s bizony nem áll, hanem szépen halad, a jó tapasztalatokon alapuló szájreklám minden előnyét kihasználva.

Termékes igen, ami termékeny lett
Régi ismeretség köti össze Marikát Varga Istvánnal és párjával, Dorotival, így nem volt meglepő, hogy a sikeres, néhány évvel ezelőtt indult házaspár az elsők között kereste meg őt, mikor aktív munkatársakban gondolkodott. 2012-es IGEN válasza azonban még csak a termékpróbára vonatkozott, ám abban igen lelkes volt. Aki ismeri Dorotiék történetét, sejtheti, hogy melyik volt a „kopogtató-készítmény”: a Clean. Később már Kardos Zsuzsanna segítette őt Budapestről, ám magától is hamar rutinos lett a kiváló SCD termékkel az „öko-takarításban”.

Clean-szárnyalás
Bazsó Mária semmi egyebet nem tett ezután, mint hogy megosztotta másokkal az információt, ami a hálózatépítés alapja. Mivel hivatalban dolgozik a felvidéki városban, gyorsan szárnyra kelt a termékek jó híre, különösen, miután a szakemberek, a takarítónők is megerősítették az előnyös tulajdonságokra vonatkozó állításokat. A jó referenciák alapján egyre több lett a vásárló, s aztán a szappan, majd több termék is hamar sláger lett.

Az alga is kedvenc lett
Itt van mindjárt egy valóban nagyon látványos: a lábán berepedezett a bőrkeményedés, s egyre riasztóbb méreteket öltött. Az orvosa azt mondta, halnak el a sejtjei, ami nem sok jót sejtet. Mivel Mária hallott már az algakészítmény sejttápláló és -regeneráló hatásáról, bizalommal vette kezébe. Az Immun Supreme működött is nála, hiszen azt állítja, szépen rendbejött a lába.

Átlépte az árnyékát
A folyamatos próbák és ajánlások hatására már többször is elérte a hatos szintet, ám a társult hálózatvezetői létből még nem sikerült továbblépnie – eddig. 2015-ben azonban egymás után ötször védte meg a HV szintet, nem is akárhogyan: az egyik hónapban például közel hatezer ponttal.

Minőségi csere: a Biocom lett a fő mellékes
S hogy addig mi „akadályozta”? A folyamatosan jobbra törekvő Marika hivatali munkája mellett még két mellékállásban is tevékenykedett, szinte mindent elvállalt. Ám folyamatosan azt érzékelte: minél többet dolgozik, annál kevesebbet keres. Megelégelte a sziszifuszi munkát, így fél évvel ezelőtt „elengedte” a plusz könyveléseket, amiben nagyban segítette az egyre jövedelmezőbb hálózat. Látta, hogy érdemes ezzel foglalkoznia, s mivel még több ideje jutott rá, hamar meg is lett az eredménye.

Tanuló pályán
Bazsó Máriával szerénysége azt mondatja, még nem „igazi” vezető, bár hálózata szépen gyarapodik. Szerinte csak lazán beszélget (egyre többekkel szlovák nyelven is) a kolléganőkkel, a sok eladásból pedig csak úgy, „maguktól” gyűlnek a pontok. Úgy látja, még sokat kell tanulnia, fejlődnie, s a képzéseken való részvétel mellett Lőrincz János hálózatigazgatója ajánlására gyakran olvas szakkönyveket.

Segítség a gyermekeknek
Motivációja van bőven, hiszen férje rokkantnyugdíjasként most már nem igazán tud besegíteni az anyagi biztonság megteremtésében – pedig ő még ettől is többre vágyik. Hiába van ugyanis mindkét gyermeküknek jó diplomája (lánya orvosként végzett, belgyógyászként dolgozik, míg fia a pozsonyi közgazdasági egyetemen), a segítségre még rászorulnak: az édesanya a lakásvásárlásukat szeretné támogatni.

Tettei beszélnek
Vezetője, Varga István így nyilatkozik róla: „Marika nem túl bőbeszédű, de a tettei és a kitartása sokkal beszédesebbek, kitartó munkája meghozta a gyümölcsét, egyhuzamban öt alkalommal is megvédte a pozícióját, és nem is akárhogyan. Korábban a munkahelye mellett két másik állása is volt, ezeket felszámolta, és már tudja, hogy jól döntött. A Biocom rendszerében igazi jövőt lát!”

Az már a teljesítmény alapján is látszik, hogy rátermett. További bő termést kívánunk neki!

Ezeket olvastad már?