Kezdőoldal Ágak „Gyere velünk és légy szabad!” – Az év mondatának a szellemében zajlott sikeresen a Molnár-ág mórahalmi vezetőképzője

„Gyere velünk és légy szabad!” – Az év mondatának a szellemében zajlott sikeresen a Molnár-ág mórahalmi vezetőképzője

Március 17-én és 18-án ismét Mórahalom adott otthont a Molnár-ág szép számmal összegyűlt lelkes csapatának. Az ágvezető így értékelte a kétnapos tréninget: – Fergeteges hangulat, csapatszellem, nyitott szívek, befogadó elmék, sok nevetés, óriási energiák! 47 igazi „GYÉMÁNT” csiszolódott a két nap alatt. 26-an először voltak közöttünk, de a beszámolójuk alapján, úgy érzem, nem utoljára! Köszönöm, hogy vagytok! Hajrá Molnár-ág! – fogalmazott Molnárné Szélpál Andrea. Valamint hozzátette, mintegy a programozás megerősítéseként: „A 2019-es év vezérlő gondolata legyen a zárszó: GYERE VELÜNK ÉS LÉGY SZABAD!” A végszót azonban még nagyon sok fontos, tanulságos szó előzi meg. Először egy részletes beszámoló Sajbenné Ildikótól, majd a résztvevők visszajelzései, amely alapján még érthetőbbé válik Andi lelkesedése…

Sajbenné Ildikó: Segített, hogy elérjem a céljaimat

Mondhatom, hogy minden résztvevő tanulni, fejlődni jött ide, hogy azután alkalmazva az itt hallottakat, elérje mindazokat a célokat, amiket kitűzött magának. Erről gondoskodtak az előadók, hiszen mindenki tudásának, eddigi tapasztalásainak legjavát adta át nekünk. Az első nap hallottuk Dankó János Arany HV-t, aki arról beszélt, hogy a Biocom az átlagemberek átlagfeletti életét tudja biztosítani, ha jól használják a rendszert. Molnárné Szélpál Andi ágvezetőnk a passzív jövedelem és kereseti szintek elemzése után mindenkinek lehetőséget adott arra, hogy bátran kimondhassa „Gyémánt HV vagyok”! (Mindezt a megfelelő pénz energiával a kezében!) Harmath Csaba Ezüst HV a vezető útját mutatta meg, hiszen hosszú távon egy csapat nem működik jobban, mint amilyen a vezetője. Zsóriné Deák Bözsénk HV és HV-ja, Farkas Ildikó a mindennapi munkáról és céljaikról meséltek. Az első napot Ocskó Böbi és lelkes, lendületes csapata zárta, akikre mindannyian büszkék vagyunk, hiszen Horváth Nikolett a maga 23 évével rövid idő alatt összekovácsolt egy elhivatott, tettre kész, változtatni akaró csapatot. A nap hátralevő részét képezte a wellness, csapatépítés, játék és nagy beszélgetések. A második nap Ferenczy László életépítő és Kovács Zoltán hálózatalapító és vezető osztotta meg tudását. Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a csodálatos napnak, hiszen minden gondolatukat  átadva gazdagodhattunk, és ha mindezt alkalmazzuk, akkor az életminőségünk nagymértékben megváltozik.

Személy szerint engem a mórahalmi képzés olyan érzéssel töltött el, amit csak ilyen helyeken lehet megtapasztalni. Tudom, hogy jó helyen vagyok, tudom, hogy jó emberek vesznek körbe, mindaz, amit tanultam és alkalmazok a hétköznapokban, segít abban, hogy elérjem a célomat. Köszönöm az előadóknak, hogy tudásukat és tapasztalásaikat átadva több lehetek!

Mészárosné Marika és István HV: Hosszú távra tervezünk

Mit adott a MÓRAHALMI KÉPZÉS? Minden előadó megerősített bennünket abban a hitben, hogy az ÉN TUDAT felépítése az egyik legfontosabb tényező. Önbecsülés, a pénz tisztelete és becsülete, a boldogság igénye vezet az ÉLET-CÉL kitűzéséhez. ÉN megérdemlem, ÉN megcsinálom, ÉN képes vagyok rá. Ki kell alakítanom a személyes jövő képemet. A múltból tanulni kell, a jövőm TISZTA-LAP, amire ÉN azt írok, amit ÉN akarok. Hosszú távra tervezek, megvalósítom terveimet és ekkor az életem szabadság foka valósággá válik. ÉN rendelkezem az időmmel, pénzemmel. Azt nem kell tennem, amit nem akarok. Utóirat: 42 év munka 130e Ft nyugdíj, 6 hónap Biocom, HV szint, 1 év alatt 1,2 millió Ft. Köszönet a színvonalas képzés megszervezéséért.

Dankó János Arany HV: Egy idézet…

„Mindig van feljebb!” (Kovács Zoltán)

Farkas Ildikó új HV: Most érzem igazán, hogy az álmaim életét élem!

A két nap alatt olyan emberektől tanulhattunk, akik mind emberileg, mind szakmailag példaképek számomra! Tulajdonképpen a boldog élet receptjét tanulhatjuk meg tőlük, azért tanulhatjuk, így, feltételes módban, mert ahhoz, hogy a mi életünk is úgy alakuljon, ahogyan szeretnénk, be kell építeni azokat a gondolatokat a fejünkbe és azokat az érzéseket a szívünkbe, amivel ők is élnek! Ott, a képzésen még nem is tudtam megfogalmazni, hogy mit is érzek, vagy hogy mit is tudtam a magamévá tenni abból, amit hallottam, de most már pontosan tudom! A céljaim, amit már többször is leírtam dátummal, úgy, ahogyan tanultam, mindent elkövettem, hogy érezzem is, hogy már megvalósultak, de eddig ezt nem tudtam elérni. Most éreztem először mélyen legbelül a szívemben azt, hogy MEGCSINÁLTAM ÉS ÁLMAIM ÉLETÉT ÉLEM! Most először hittem el, hogy bármire képes vagyok, és nincs olyan kaland, amit meg ne tudnék oldani! Biztonságban érzem magam, és pontosan tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy felnőjek a kalandokhoz, amik az utamon lesznek, mert már tudom és érzem, hogy álmaim életét élem! Ez az az út, ami az enyém, megtaláltam a helyemet köztetek, ilyen emberek iránymutatásával fantasztikus és örömteli minden lépés ezen az úton, egészen a célig és tovább! Mérhetetlen hálát érzek, hogy ott lehettem, mindenkinek köszönöm, hogy akkor is hitt bennem, amikor én még nem hittem magamban, és azt az odafigyelést és szeretetet, amit kaptam! KÖSZÖNÖM!

Rácz Mariann 5. szintű munkatárs: Hatalmas élmény

Csodálatos két napon vagyunk túl, tele tudással, élményekkel, energiákkal és pozitív érzésekkel. Hatalmas élmény találkozni számunkra „elérhetetlennek” tűnő személyekkel, chálózatalapítóval, az Egészségkönyvünk megalkotójával, velük beszélgetni. Példaértékű személyek emberi, üzleti és tudás szempontjából is.

Zsóriné Bözse HV: Csodás jövőkép

Fantasztikus volt a mórahalmi vezetőképző! Pozitív, változtatni akaró emberek, jó hangulat, csodás jövőkép. Jó volt látni a sok új embert, aki változtatni akar az életén, nagyon hálás vagyok, hogy szabad lehetek és tudom, hogy nagyon jó helyen vagyunk.

Ocskó Erzsébet HV: Rendet tett bennem

Minden mórahalmi képzés számomra óriási élmény. Sokkal, de sokkal több munícióval megyek el, mint amennyivel odaérkezem. Azok a tanítások, amelyeket kapunk – roppant hiteles emberektől – nemcsak a rendszerben történő munkámat mozdítja előre, hanem a személyes fejlődésemet, családi, baráti körben történő működésemet, egyszerűen az életemben és a fejemben is egyszerre tesz rendet.

Az alábbiakban néhány ízelítő gondolat, érzés, észrevétel azoktól a munkatársaktól, akik először vettek részt:

Horváth Nikolett, 6. szintű munkatárs: Mély változások

Mérhetetlenül hálás vagyok, hogy elhoztad az életembe ezt a csodálatos lehetőséget. Megtaláltam a teljes kiteljesedéshez szükséges eszközt általad és a te segítségeddel. A mórahalmi képzésen olyan mélységi változásokon mentem keresztül melyeket szavakba nem is lehet foglalni. Nem látom még a változások végeredményét, végkifejletét, eredményét, de érzem, és ez által meggyőződésem is, hogy jó úton járok. Biztos vagyok magamban, és megerősítést kaptam arra, hogy bármire képes vagyok, amit meg tudok álmodni. Erőt és energiát kaptam, mely által azt érzem, hogy meg tudom váltani a világot, le tudom hozni a csillagokat is. Ráadásul nem is vagyok egyedül ezen az úton, így még könnyebb. Az taz őszinte szeretetet, tiszteletet, elfogadást, amit kaptam minden alkalommal a csapattól, azt nem lehet szavakkal elmondani. Egy nagy családba kerültem és ezzel a háttértámogatással úgy érzem, hogy legyőzhetetlen vagyok. Egy szó, mint száz. Köszönök mindent, és ezt nem tudom elégszer ismételni. (Millió puszi és ölelés Drága Pótanyukám.)

Martonosi-Papp Erika, 5. szintű munkatárs: Erős és energiát adott

Számomra a mórahalmi képzés hatalmas erőt és energiát adott. Életemben először érzem ezt az érzést, ami leírhatatlan, a világot megváltanám. Hihetetlen! Délután beszéltem pár emberrel és működött! Most már értem és érzem: „Amilyen rezgést sugárzol, olyat vonzol be!” Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, akik segítőkészségükkel és a hozzáállásukkal, lenyűgöztek, egytől egyig példaértékű emberek. Nagyon örülök, hogy egy ilyen szuper csapat tagja lehetek, és együtt valósíthatjuk meg a kitűzött céljainkat. Nincs kétségem, MEGCSINÁLOM! „Álmodd meg, csináld meg!” Ezer köszönet!

Matuszka Róbert, 3. szintű munkatárs: Mint egy gyerekkori kirándulás…

Az érzéseket, amit kaptam, nem nagyon tudom szavakba foglalni! Azt csakis átélni lehet. Talán egy gyerekkori iskolai kiránduláshoz tudnám hasonlítani. Mikor nem tudsz elaludni az izgalomtól előtte este és másnap pedig tele vagy élményekkel és azért nem alszol fél éjszaka. Nagyon jól éreztem magam és remélem lesz még ilyen csodálatos napokban részem. Köszönöm mindenkinek, hogy részese lehettem.

Csányi Tamás, 4. szintű munkatárs: Ezt másoknak is meg kell mutatni!

Soha életemben nem voltam még ilyen rendezvényen. Nagyon szuper volt minden! A szervezés, az előadók, a szabadidő eltöltésére szánt idő, az uszoda és a csapatépítés. Minden nagyon jó volt! Örülök, hogy itt lehettem. A legközelebbi rendezvényen már többedmagammal fogok ott lenni. Ezt másoknak is meg kell mutatni! Köszönöm!

Fejes Márton, Laura Dalma, 3. szintű munkatársak: Fantasztikus élmény volt

Nekem és Mártonnak egy fantasztikus élmény volt ez a két nap, nagyon sokat tanultunk fantasztikus emberektől, nagyon nagy önbizalommal vágunk bele a hétbe és az életbe.
Köszönjük ezt a lehetőséget.

Joó Mária, 4. szintű munkatárs: Tanultam, töltődtem

A két napos mórahalmi képzés nagy élmény és boldogság volt számomra. Pozitív energiákkal töltődtem fel, tanultam, fejlődtem, útmutatást kaptam a jobbnál jobb előadóktól, és rengeteg ötlettel tértem haza, amit a mindennapi munkámban tudok hasznosítani. Köszönöm a szervezést és a lehetőséget.

Haraszti Mónika, 2. szintű munkatárs: Fantasztikusan éreztem magam

Még egyszer nagyon köszönöm, hogy részese lehettem a kétnapos képzésnek. Az első percétől az utolsóig fantasztikusan éreztem magam, akár a szakmai részében, akár a wellness idején, vagy az esti csapatépítő programon. Nagyon sok hasznos dolgot hallottam és igyekeztem magamba szívni.

Horváth Varga Sándorné, 5. szintű munkatárs: Gyémánt vagyok!

A mórahalmi vezetőképzőn már többször is részt vettem. Mindig tanulok új dolgokat, de a mostani talán még többet adott, mint az előzőek, hiszen a 6. szint kapujában teljesen mást hallottam meg az előadásból… Nagyon nagy személyiségfejlesztő hatása van ennek a SZAKMÁNAK és úgy érzem, felnövök a kihívásokhoz! Fantasztikus érzés volt a kezemben tartani a Gyémánt HV fizetést és kimondani: „GYÉMÁNT HV VAGYOK!” Hálásan köszönöm, hogy ott lehettem!

Erdélyi Andrea, 2. szintű munkatárs: Sok mindenre ráébredtem

Nagyon jól éreztem magam a kétnapos mórahalmi képzésen. Egyrészt a jó társaság és hangulat miatt, másrészt pedig azért, mert az előadások során sok mindenre ráébredtem, és az ott tanultak alapján fogom formálni a személyiségem. Sokat kell még tanulnom, de tudom, hogy képes vagyok rá és meg is valósítom a céljaimat!

Olasz Ildikó, HV: Szuper volt minden

Szavakban nehéz leírni, mit is kaptunk ettől a vezetőképzéstől. Hálózatvezető társaim előadása motiváló volt, tele olyan hasznos, a mindennapi életbe beültethető tudással, tapasztalattal, amiből mindannyian csak fejlődni tudunk. A második nap pedig olyan tanításokat kaptunk, ami emberi, egyszerűen fogalmazott, érthető, saját életből merített érzések, gondolatok, tettekkel párosulva. Hogyan álljunk hozzá a saját életünkhöz, nem kell félni a változástól és még sorolhatnám… Tehát szuper volt minden, ahogy megszervezted és ahogy végigvezényelted, hálásan köszönjük. Én személy szerint legközelebb még több lelkes munkatárssal szeretnék ott lenni az ilyen jellegű képzésen, amiért mindent meg is fogok tenni.

Kávai Etelka, 3. szintű munkatárs: Bátorítást kaptam

A mórahalmi találkozó valóban egy jó kis csapatépítő két nap volt. Jól éreztem magam. Szakmailag sokat tanulhattam a vezetőktől, ösztönzést, bátorítást kaptam. Azt gondolom, hogy most már jobban átlátom a rendszert, értem mi a hálózatépítés lényege. Köszönöm, hogy ott lehettem.

Tóth Marianna:1 szintű munkatárs: Rajtam múlik

A két nap alatt, amit tanultam, az meg fogja változtatni az életemet. A siker azon múlik, hogy én mit akarok. Az életemen én tudok változtatni, ezért nem szabad, hogy leírjam magam, hogy egy értéktelen senki vagyok. Mérjek nagyot álmodni, hogyha kevés válik belőle valóra, akkor se essek kétségbe. Először magamat kell rendbe szednem, azután tudok hiteles lenni mások előtt is. Köszönöm szépen, hogy részt vehettem ezen a csodálatos képzésen.

Király Tünde, 4. szintű munkatárs: Hasznomra fog válni

Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a képzésen, nagyon jól éreztem magam. Fantasztikus előadásokat hallgathattam, ami úgy érzem, hasznomra fog válni, így azt látom, van hova fejlődnöm.

Szegedi Péter, 3. szintű munkatárs: Iránymutatást kaptam

Szeretném megköszönni ezt a fantasztikus két napot. Az előadók nagyon jók voltak. Iránymutatást kaphattam tőlük, hogyan érhetem el céljaimat. Ez a meeting adott egy kis plusz üzemanyagot, melyet Pesten szeretnék elégetni. Rámutattak arra, hogyan is kell vezetővé válni. Igyekszek majd ehhez mérten végezni a munkám, hogy sikereket érjek el.

Király Judit, 3. szintű munkatárs: Csapatszellem és -játék

Nagyon tetszett a csapatszellem és a csapatjáték. Örülök, hogy ott lehettem, és sokat tanulhattam tőletek, s ezáltal jobb vezetővé válhatok.

Lékó Veronika, 3. szintű munkatárs: Adj másnak boldogságot!

Mindenki keresi a saját boldogságát. A saját boldogságunk viszont mások boldogságában rejlik. Adj másoknak boldogságot, és megtalálod a sajátod! Szerintem ez az emberi élet értelme!

Harmat Csaba, Ezüst HV: Képzés nélkül nincs siker

Az elméleti tudás csak akkor ér valamit, ha párosul cselekvéssel! Képzés nélkül nincs siker, de minden szakmai napon legyen veled legalább egy új munkatárs és az álmaid hamarosan megvalósulnak!

Harmat Adrián, 4. szintű munkatárs: Tudom kamatoztatni

Felejthetetlen volt ez a két nap. A rengeteg tudást, amit szereztem az élet bármely területén kamatoztatni tudom! Köszönöm!

Harmat Ildikó, HV: Gazdagodtam

A mórahalmi kétnapos képzés számomra mindig nagy élmény, sokat gazdagodok tudásban, érzelmekben, feltölt, tanít, gondolatokat ébreszt bennem! Ami ez alkalommal magával ragadt az Ferenczy László mondata volt: ,,Kristálytisztán lásd a célt, annyira, hogy mást ne láss!” Köszönöm!

Molnár Violetta, 6. szintű munkatárs: Tudás és energia

Fantasztikus élményekkel gazdagodtam a két nap alatt. Rengeteg tudásra, energiára tettem szert, valamint komoly személyiségfejlődésen mentem keresztül.

Csuka Márta, 3. szintű munkatárs: Többre vagyok hivatott

Félelmetesen jó volt ez a két nap… Kezdem azt érezni, hogy ennél, amit eddig, és ahogy éltem, tényleg többre vagyok hivatott, és érdemes!

Kozmáné Gyovai Katika, HV: A legjobbaktól tanulhattam

Kiváló szakmai képzésben volt részem, ahol a legjobbaktól tanulhattam.

Holman Krisztina, 5. szintű munkatárs: Csodálatos volt

Csodálatos két nap volt, ahol fantasztikusan éreztem magam és újra megerősített, hogy nagyon jó helyen vagyok!

Papp Renáta, 4. szintű munkatárs: Még több időt fektetek a Biocomba

Nem is tudom 2-3 sorban leírni, amit a két nap alatt kaptam, tanultam. Fantasztikus két nap volt, amit nagyon köszönök, hogy ott lehettem, fantasztikus embereket ismerhettem meg, hiszen mi egy fantasztikus CSAPAT vagyunk. Elhatároztam, az előadókat hallgatva, hogy még több időt fektetek a Biocomba, és pár év múlva főállásban szeretnék Biocomozni. A kedvenc idézetem Kovács Zoltán mondása: „A múltadon már nem tudsz változtatni. Tanulni tudsz belőle.” Köszönöm, hogy ott lehettem.

Vituska Albin, HV: Megerősített, hogy jó helyen vagyok

Sokadjára sem vált önismétlő csoportterápiává a képzés, ezúttal is csak megerősített, hogy jó helyen vagyok, és lehet és kell is 10-15 évre előre tervezni… A végeredmény meghalad minden várakozást…

Bodor Rudolf, 2. szintű munkatárs: Mutassuk meg másoknak

Tegyünk jót másoknak azzal, hogy megmutatjuk nekik, amit mi tudunk, hogy minél többen tudjunk egészségesen élni, és hogy védjük a környezetünket. Sok csodálatos embert ismertem meg. Csodálatos érzés volt vidám, életcéltudatos emberek közt eltölteni egy kis időt.

Süli Rózsa, 5. szintű munkatárs: Hasznos és motiváló volt

Hatalmas élményekben volt részünk ezen a két napon. Rengeteg hasznos információ, motiváció, fantasztikus emberek beszámolói. Köszönjük!

Szankáné Tünde, 5. szintű munkatárs: Vezetővé válni kell

  • Mórahalmi képzés = „Életünket megváltoztató üzleti oktatás!”
  • Problémák = szituációk. Növeld a képességeidet a szituációk kezelésére!
  • Kezdj elhinni és bízni magadban!
  • Megérdemelsz egy jobb Életet!
  • Ha nincs célod, nincs utad sem!
  • Találj valamit, amivel legyőzöd a belső ellenállásodat!
  • Teremtsd meg azt az embert, akinek olyan élete lesz, amire Te vágysz!
  • A vállalkozásod eredményessége a Te fejedben dől el!
  • Meddig tudod felemelni a másikat? Ahol Te tartasz! Kit kell először felemelni? Magadat!
  • Vezetők nem születnek, vezetővé válni kell!

Ezeket olvastad már?