Kezdőoldal Ágak Fejlődő pályán az erdélyi csapat – Péter Ágiék hálaadása

Fejlődő pályán az erdélyi csapat – Péter Ágiék hálaadása

Az ágvezetőt, Péter Ágnes fogja közre a két új, egyre magasabb szinten bizonyító reménység: Vass Adina (balról) és Szakács Noémi

Az ágvezetőt, Péter Ágnes fogja közre a két új, egyre magasabb szinten bizonyító reménység: Vass Adina (balról) és Szakács Noémi

2013-ban éppen úgy lehetett sikereket elérni, mint korábban. Kiváló példa erre a Vass-ágon (feljebb tekintve a Ferenczy-, még tágabban értelmezve a Lőrincz-csapat tagjaként) hosszú évek óta stabil teljesítményt nyújtó Péter-ág. Az erdélyi csapat Péter Ágnes és Csaba vezetésével idén is remek munkát végzett, s az év második felének eredményeire különösen büszkék lehetnek, amit közösen ünnepeltek nemrégiben, több mint százötvenen az ottani évzárón. Olvassuk mindenekelőtt az ágvezetők sorait, amit majd később egy interjúval is kiegészítünk. Lehet tőlük ugyanis tanulni, s nemcsak a hálát…

Öt új HV, 3 új társult HV
Hálásan gondolunk vissza a 2013-as évre, mert nagyon sok jó élményben volt részünk. Eredményeink az év utolsó részében csúcsosodtak ki, habár az év eleje is gazdag volt, hiszen februárban Turóczi Melindát avattuk Arany Hálózatvezetőnek.

Ebben az évben 5 új hálózatvezető nőtte ki magát, és az októberi, novemberi hónapban 3 társult hálózatvezető minősült. Innen is köszöntjük:

Gábor Ágnest, akit tudatos gondolkodása, szíve, bölcsessége jutatott erre a szintre,
Torma Tündét, akit lelkesedése és hite jutatta el a vezetői szintre,
Mihály Zsuzsannát, akit a dinamizmusa, határozottsága erősítette a vezetői karrierre,
Szőllősi Pénzes Csillát, aki kitartása segítette,
Kakucs Sándort és párját, akiket céltudatosságuk, nyitottságuk és tudásszomjuk tette vezetővé.

Minden vezetőnkön látjuk azt a csodálatos változást, amelyet a hálózatépítői munka idéz elő bennük, kihozza belőlük a legjobbat. Ebben az üzletben jobb emberré válunk, ha nap mint nap cselekszünk.

Hála a felső vonalaknak
Képzéseinken sokszor tanulhattunk ez évben is Ferenczy Lászlótól, aki erővel töltött fel. Tudása számunkra nagy érték és ezt önzetlenül osztja munkatársai között. Köszönet érte!

Nagy öröm volt és a szponzorainkal – Vass Zsuzsanna és Oszkár – együtt örültünk Vass Míra Zsuzsanna érkezésének. Folyamatosan érezzük odaadó szeretetüket. Mindig tudnak adni nagyszerű, jó tanácsokat, amelyel egyengetik útjainkat. Hálásak vagyunk, hogy 10 évvel ezelőtt elhozták ezt a csodálatos lehetőséget az életünkbe, amelyet most Biocomnak hívnak.

Érezzük felső ágvezetőink, Lőrincz Marika és János gondoskodó szeretetét, figyelmét. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hogy az MLM szaklapban is megjelenve, országos példaképként tekinthetünk rájuk.

Egyszerű gondolkodásra, a kozmetikumok mindennapi használatára tanított Kónya György és párja, Krigel Zsuzsi. Örültünk, hogy velünk voltak képzéseinken és segítettek bennünket.

Köszönet a vezetésnek – nem csupán a képzésekért

Számunkra nagy élmény volt a budapesti nagy rendezvényeken való részvétel, csapatunkkal mindkétszer nagy erőt merítettünk az együttlétből. Itt érezzük igazán, hogy jó helyen vagyunk, itt halljuk felsőbb vezetőink, a cégvezetés bátorító szavait. Itt hallottuk meg az év legjobb hírét: a marketing bővítést, amely fejlődést hozott csapatunkban. Nagyon sok aktív munkatársunknak jelentős jutaléka képződött ezáltal az elmúlt hónapokban. Nagyszerű ez a lehetőség! Hálásan köszönjük Kovács Zoltánnak, minden munkatársunk és vezetőnk nevében.

Vaszi Emese és Roxana Voaides - román ajkú hálózatvezető a csapatban!

Vaszi Emese és Roxana Voaides – román ajkú hálózatvezető a csapatban!

Sikerek román nyelven is
Ez az év a kezdeményezés éve volt, ebben az évben kezdtünk havi rendszerességgel román nyelvű képzéseket tartani. Novemeri hónapban már 6-os szintű munkatársat ismert el Vaszi Emese, Voaides Roxana személyében, akinek ezúton is gratulálunk.

Vaszi Emese és Roxana Voaides a felsőbb ágvezető, Ferenczy László társaságában

Vaszi Emese és Roxana Voaides a felsőbb ágvezető, Ferenczy László társaságában

Borzont: meglátszik!
2013-ban indultak el a borzonti vezetőképző, amelyet negyedévente rendszeresen tartunk, ahol a legnagyszerűbb dolog a csapatmunka. A képzések eredményei a munkatársak karrierszintjén is meglátszanak. (1-ről 4-re, 3-ról 5-re!)

Hálózatvezetők, akik átadták a stafétát

Az évzáró programja eltérő volt a megszokottól abban, hogy, amíg máskor a HV-k ismerik el a munkatársak eredményeit (ezt most is megtették), ezúttal a hálózatvezetők elkötelezett munkáját is elismertük.

Külön köszöntöttük azokat, akik az elmúlt évben új HV-at neveltek: Gligor Erika, Baricz Annamária, Turóczi Melinda.

Az év hálózatépítője a Péter-ágon: Turóczi Melinda

Az év hálózatépítője a Péter-ágon: Turóczi Melinda

Az év embere: Turóczi Melinda
A csapatunk ez évi hálózatvezetője Turóczi Melinda, aki szenvedéllyel, cselekvő hittel végezte a munkáját, a csapatépítést. 2013-ban 34%-ot fejlődött, 2 új közvetlen HV, 1 új HV csapatban és egy új társult, közvetlen HV a teljesítménye számokban. Nagy erőforrása csapatának! Szívvel-lélekkel lehajol a munkatársaihoz és emeli őket egyre feljebb. Eredményeihez gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rá, megérdemelte az év serlegét az águnkban! Igazi példakép csapatunk számára, ő megmutatta, hogy akinek van célja és kitartóan, elkötelezetten teszi napi szinten a feladatait, annak eredménye is van.

Turóczi Melinda Ambarus Róberttel

Turóczi Melinda Ambarus Róberttel

Igyekszünk példát mutatni
Személyesem nagy öröm számomra, hogy két új vonalam minősült 5-ös szintre: Szakács Noémi, Vass Adina és Szilárd, akikre nagyon büszke vagyok, a lefedetlen forgalmam 37%-ot nőtt és így miénk lehetett a vándorserleg a novemberi hónap teljesítményünkért.

Így visszatekintve igen, bőséges volt az évünk, elégedettséggel tölt el. Örömöt okoz minden apró siker. Minden dolog, amely a szívünkben van, maradandó.

Kívánunk mindenkinek sikert, EGÉSZséget, szeretetet, és végül egy jó tanács: ÉREZD JÓL MAGAD!

Ezeket olvastad már?