Kezdőoldal Ágak Erősödésből karrier – Apáti Valéria társult hálózatvezető Csengerben

Erősödésből karrier – Apáti Valéria társult hálózatvezető Csengerben

IMG_7550

Apáti Valéria rövid visszaemlékezése az elmúlt két évre a Biocommal,a háttérben a felső ágvezető, Lőrincz János

Friss jogi diplomával hálózatépítés és természetgyógyászati tanulmányok. Furcsán hangzik? Csak addig, amíg el nem olvassák Apáti Valéria rövid, a Biocomhoz kapcsolódó történetét. A szatmári Csengerben (Magyarország legkeletibb városában) élő és dolgozó huszonéves, most már egészséges, derűs, nett ifjú hölgy az íróasztal mögé való temetkezés helyett az életet választotta. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a termékek bizonyítsanak számára, s hogy ebben két, mára baráttá váló, tapasztalt, elismert vezető segítsen: Orosz József és Házi György (Kislétáról és Nyíregyházáról). S mivel az alga (és társai), valamint a szponzori segítség is működött, szeptemberben eljött az idő, hogy megvalósítsa az álmait. A november végére elért hatos szint jó útjelző ebben…

Bolyongás az antibiotikumok útvesztőiben
A sors, de még inkább a korábban sugárkezelésen átesett, majd az algával (Immun Supreme) ragyogó tapasztalatokat megélt testvére hozta az életébe Valinak a Biocomot. Két esztendővel ezelőtt egy felfázással kezdődött a kálváriája, amely vesemedence gyulladással folytatódott, majd idén ősszel egy műtéttel zárult le, mire valóban megtalálták az okot. A kettő között azonban volt olyan hét hónapos időszaka, amikor sorjában nyolc, különféle antibiotikumot szedett be… Kérdezte is egy idő után az urológustól, hogy a sokadik helyett/mellett nem lehetne valami alternatív megoldás? A tétova válasz ennyi volt: „Hát, a medveszőlő teát mondják mostanában…” Jellemző tünet, hogy édesanyja jelezte a folyamat közepén, hogy talán egy vizelet tenyésztés sem ártana.

Pozitív fordulat a Biocommal
Nagyjából itt omlott össze a hite a „hagyományos” módszerek mindenhatóságában, meg ott, hogy a tabletták ölték ugyan a rossz baktériumot, de a sok jót is. Így ott állt a védekező rendszer teljes legyengülésével, vagy inkább jellemzően feküdt, mert amit csak lehetett, elkapott. Ebbe a helyzetbe érkezett Öcsi Bácsi (Orosz József) és csapata, akik elindították nála az „algaprogramot”, amit megelőzött egy tisztítókúra, s kiegészült a Grépfrútmag– és az Olajfalevél-kivonattal. Valéria úgy fogalmaz: 180 fokos fordulat állt be a folyamatban, s nem csak fizikálisan erősödött, hanem mentálisan, lelkileg is új erőre kapott. Külön öröm számára, hogy a párja is kézbe vette a termékeket, aki szintén hajlamos volt a betegségekre, s csak most döbbent rá, hogy már egy telet is át tud vészelni komolyabb problémák nélkül.

Előre a természetesség útján!
2014. szeptembere így jelentős változást hozott az életébe. Pontosabban: ő volt az, aki döntött, és a fiók mélyére rakta a Debrecenben szerzett jogi diplomáját, amin alig száradt meg a pecsét. Látva a hagyományos orvoslás buktatóit, az oki terápia hiányát és a két éves tanácstalanságot, régi, dédelgetetett tervének megfelelően három éves természetgyógyászi képzésbe kezdett Budapesten, de messze nem az oklevélgyűjtés szándékával! Tervei között szerepel majd egy rendelő nyitása is, amely inkább az ő álma, mint a jogászi pálya, ami most már tudja, inkább a szüleié volt…

Üzleti indulás, álommegvalósítás
Meg azzal is tisztában volt, hogy ha beül egy íróasztal mögé (van rá bőven példa a családjában), akkor az az ő önmegvalósításra vágyó, sokszor még türelmetlen énje számára a lassú mérgezést jelentené. S most már azt is tudja, hogy – ellentétben a hivatali léttel – itt, a Biocomban, ha többet, jobban dolgozik, azonnali a megbecsülés, elismerés, minden téren. Merthogy el ne felejtsük: szeptemberben, két évnyi termékfogyasztás, jó tapasztalatok és a diplomázás után magától jelentkezett a már barátokká váló Öcsi Bácsiéknál, hogy induljanak el az üzletben.

IMG_7548

Egy ragyogó, derűs, egészséges személyiség: Apáti Valéria

IMG_7545

A mikrofonnál a decemberi évzárón az ágvezetője, Bress Bea, míg mellette a közvetlen szponzori vonala: Házi György és Orosz József

Jó mesterek, jó tanítvány
Persze sem Orosz Józsefet, sem pedig Házi Györgyöt nem kellett noszogatni, külön kérés nélkül is jöttek, tartották az előadásokat, mutatták az utat, s ha személyesen nem is voltak jelen, telefonon folyamatosan adták a tanácsokat. Tehették, mert bőségesen megvolt a szponzorral a napi kapcsolat (minden mentor álma…), hiszen Valéria folyamatosan kérdez(ett), így jutván el oda, hogy most már önállóan is tud tárgyalni, információt átadni.

Önismereti lecke az üzletépítés
Mint mondja, ez nem csupán egy szakma elsajátítása a kiváló felső vezetőktől, hanem egy önismereti lecke is számára. Fiatalos türelmetlenségével egyszerűen nem érti, hogy miért nem fogja fel a Biocom csodálatos üzenetét mindenki azonnal? Volt, hogy Öcsi Bácsinak az asztal alatt kellett bokán böknie, önmérsékletre intve, mert látta rajta, hogy a közeledő „NEM” válasz miatt épp „felrobbanni” készül… Mert ugyan könnyűnek hangzik a tanítás, mely szerint „ne ítélj, ne bírálj, ne panaszkodj!”, de betartani nem mindig egyszerű. Így aztán a kommunikációt, a kérdezés és dicsérés mesterségét is elsajátítja az előtte járóktól, akik barátijaivá lettek egy életre.

Minden és mindenki segít
Azért a tanulási folyamat során a leckekönyvbe egyre szebb jegyek kerülnek, mert „IGENEK” is jöttek bőséggel. Ne feledjük: szeptemberben bólintott, s Öcsi Bácsi „előírta” neki (szebben fogalmazva: meglátta benne) novemberre a négyezer pontot, amit ő, egyre bővülő csapatával teljesített is, például a tyukodi Domokos Józsefné Szilvikével és a csengeri Luka Zoltánné Erzsike nénivel, akiknek sokat köszönhet. Most már tudja, látja, hogy ez egy valódi csapatmunka, melynél az eredmény apró, egymásra épülő mozaikokból áll össze. A társult hálózatvezetői szint megvédését megtette a rövid, ünnepi decemberben, s erre törekszik januárban is, miközben folyamatosan vizsgázik az üzletépítést egyébként egyre inkább segítő természetgyógyász iskolában.

Jó érzések, szép tervek
Az egyre bővülő anyagiak, a társak segítségével elért sikerek és az ezek eredőjeként egészségben megélt kiegyensúlyozottság mellett más örömöket is ad számára a Biocom. Jó érzés neki, mikor városában már megállítják az utcán, de az is, hogy a párja mellett (akinek pozitív hozzáállását a jó terméktapasztalatok is erősítik), a Valéria által dolgosnak, „nyakasnak”, egyben gerincesnek jellemzett édesapja is „beadta a derekát”, s most már magától kéri a gyerekek példáján felbuzdulva az algáját, a Krill Olajat, s azt, hogy a kislánya el ne felejtse kitölteni neki a napi Reg-Enor adagját… A folyamat tehát egyre több szinten zajlik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti szélén, majd, a tervek szerint a határ másik oldalán, hiszen a közeli Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is sokan várják az üzenetet, a lehetőséget és a termékeket. Apáti Valéria pedig alig várja, hogy a vizsgaidőszak végével autóba üljön, mert csakúgy, mint a hálózatvezetői szint nem a felső határ, az útlevél kérés sem állíthatja meg…

Szívesen beszámolunk majd a további sikerekről is!

Ezeket olvastad már?