Kezdőoldal Ágak Ercsi példa: „sztárvendég” nélkül is működik a rendezvény

Ercsi példa: „sztárvendég” nélkül is működik a rendezvény


Újabb bástyával bővült a „Fogyasszuk le” előadássorozat. Hónapok óta érlelődött Pintér Pámer Kriszta és Pintér István csapatában a gondolat, hogy közösen elindítsák a mára országosan több ponton zajló rendezvényüket Ercsiben is. Úgy érezték: vezetőtársaikkal közösen Vecsésen megérett a helyzet a lépésre. Ennek eredménye lett november hetedikén az esemény a Vass-Beta-ágon, amit az Eötvös József Művelődési Ház és Könyvtárban tartottak. Jöjjenek a részletek a csapat állandó „krónikásától”, Pintér Istvántól, melyből kiderül, hogy „nagyágyúk” nélkül is lehet sikeres rendezvényt szervezni – csak akarat kell hozzá.

Precíz előkészületek
Mint azt már korábban is tapasztalhattuk, a rendezvényeknek nagy erejük van. Megtörténtek az előkészületek, helyszín, időpont, plakát, prezentáció stb… Egy munkatársin konkrétan megterveztük, hogy ki miről fog beszélni.

A szervezők: Juhos Katalin, Kaszapné Viczkó Emília, Hajdú Beáta (a képen jobbról balra). További támogatók: Gruicsné Sümegi Éva, Hellinger Magdolna, Bilics Tamás.

Minden a megbeszéltek szerint
Eljött a várva várt nap. Nagy izgalommal indultam el Ercsi felé. Még a nagy forgalmi dugó sem állhatta utamat. Mire odaértem, minden a tervek szerint elő volt készítve, és sokan már meg is érkeztek az érdeklődők közül is. Amikor a technika is összeállt, belevágtunk.

Egyre többekhez
Juhos Katalin – a nagyszerű csapat hatos szintű, társult hálózatvezetője – köszöntötte a megjelenteket és röviden vázolta a programot. Mint megfogalmazta, nagyszerű érzés, hogy egyre több emberhez eljuttathatjuk ezt a csodálatos lehetőséget.

Pintér István a komplett életmódprogramot mutatta be

Pintér István a Biocom teljességéről
Az előadást én kezdtem. Bemutattam a Biocom céget és a benne rejlő lehetőségeket. A teljes életmódprogramot, amiben benne van minden, ami egy minőségibb élethez kell. Egészség pénz és szabadság. Végigvettük a TOP10 + 4 terméket, hogy mindenkit képbe hozzunk a kiváló termékpaletta csúcsával.

Juhos Katalin köszöntője

Juhos Katalin a Reg-Enor kúráról
Ezután Juhos Katalin következett. Csodálatosan, mindenki számára érthetően elmondta azt, amire mindenki olyan nagyon kíváncsi volt. Vázolta, hogy mi is az a Reg-Enor, ki volt az az ember, aki megalkotta, mire adhat megoldást az életünkben, milyen élettani folyamatok zajlanak az emberben a kúra alatt, hogyan kell fogyasztani ezt a szert, mit szabad és mit nem szabad ennünk. Kihangsúlyozta, hogy ez nem egy fogyasztószer, hanem egy olyan életmódváltással járó salaktalanító kúra, aminek „csak” egyik mellékes hatása – gyakorlatilag a legtöbben ezért vágunk bele – a fogyás.

Hajdú Beáta már a következőre invitálta az érdeklődőket

Hajdú Beáta előzetese
Ezután Hajdú Beáta következett. Röviden, tömören, érthetően elmondta, hogy a következő alkalommal milyen témákat fogunk érinteni, miért is lesz érdemes eljönni. Tiszta ivóvíz, vegyszermentes háztartás. Én is kíváncsian várom, hogy miket hallhatunk majd.

Miért sorsfordító lehetőség?
Ez után jött egy nagyon izgalmas blokk. Miért is sorsfordító lehetőség a Biocom, és azon belül a Reg-Enor? Konkrét, kézzel fogható, füllel hallható tapasztalatokat hallhattunk a megjelentektől. Néhány nevet megemlítenék: Farszki Irén, Kaszapné Viczkó Emília, Kovács Irén, Jakab Richárd.

Kaszapné Viczkó Emília osztja meg tapasztalatát

Farszki Irén mesél a termékes élményeiről

Információ átadás után kérdezés
Egyenként is csodával határos javulásokról számoltak be. A közönség csak ámult és bámult és nem utolsó sorban nagyon fegyelmezetten figyelt. Meglepetésként tombolával kedveskedtek a szervezők a megjelenteknek. Ezután a házigazda lezárta az előadás részét és megadta a kötetlen beszélgetésre a lehetőséget, amit a megjelentek ki is használtak.

„Nagyok” nélkül is működik
Nagyszerű példa volt ez a rendezvény többek között arra, hogy „szakember” nélkül is tökéletesen át lehet adni az információt az embereknek. Nem kell mást tenni, mint elmondani a tapasztalatokat és összeszedni azt a tudást, amit a korábbi rendezvényeken megtanulhattunk.

Volt értelme, folytatása következik
Az alkalomnak köszönhetően több regisztráció született, többek közt csatlakozott a helyi háziorvos, aki nagyon nyitott volt az alternatív lehetőségekre. Szívből gratulálok Nektek ezért a jó hangulatú szuper rendezvényhez. Nincs megállás. Már szervezzük a következő alkalmat. Nagy izgalommal várom a folytatást!

Végezetül jöjjön néhány gondolat a megjelentektől:
Hellinger Magdolna Ezüst HV: Gratulálok a munkához!

Bizony! Valami itt is elkezdődött! Nagyszerű, már Ercsiben is volt előadás a Reg-Enorról. Juhos Katika, Kaszapné Viczkó Emília és Hajdú Bea, köszönjük Nektek! Kitaláltátok, megszerveztétek, megcsináltátok! Tartalmas este volt sok-sok információval, tapasztalatokkal gazdagodott a sok résztvevő, aki ott volt és rászánta az idejét. Gratulálok! Köszönjük Pintér Istvánnak is a segítséget és a közreműködést. Kaszapné Viczkó Emília csodálatos megújulása a Biocom termékeknek és természetesen az Ő akaratának, kitartásának hála, mindenkinek bizonyosságot adott, köszönjük, hogy elmondtad Emike, meghatódtunk Mindannyian! Farszki Irén, Kovács Irén is megosztotta regenoros sikereit, élvezettel hallgattuk. Vihette a hírét mindenki a Reg-Enornak hiteles forrásból származtak! Nagyon büszke vagyok Mindannyiótokra! Hálásan köszönöm, hogy Vagytok, következik a sikeres folytatás!

Hajdú Beáta: Túl az elsőn
Vártam ezt a napot, de emellett nagyon izgultam is, ez volt az első szereplésem! Örülök, hogy ennyien kíváncsiak voltak ránk és a mondanivalónkra! Bízom benne, minden rendezvényünk ilyen sikeres lesz!

Juhos Katalin: Jöhet a következő!
Nagy izgalom volt bennem egész héten! Készültem, tervezgettem! Százszor elképzeltem milyen lesz az előadás, a reakciók. Őszintén örülök, hogy ennyien eljöttek, meghallgattak minket. Már többen jelezték, hogy a következő előadáson ott lesznek!

Kaszapné Viczkó Emília: A vártnál is jobban
Nagyon izgultunk az első rendezvényünk előtt, ami a vártnál jobban sikerült…

Találkozzunk 2018. december 3-án! Gyertek el minél többen, ÉRDEMES!

Az érdeklődő közönség egy része

A Reg-Enorról esett a legtöbb szó

csapat)

A csapat

Ezeket olvastad már?