Kezdőoldal Ágak Elindult a „Jövő-Képző” Székesfehérvárott, a Czentlaki-ágon

Elindult a „Jövő-Képző” Székesfehérvárott, a Czentlaki-ágon

Krizsán László volt a nap lendületes házigazdája

Krizsán László volt a nap lendületes házigazdája

A tavaly az „Év Hálózatépítőjének” megválasztott Czentlaki házaspár, csoportjuk létszámának rohamos bővülésével, önálló ágképzést indított Sümegen, még ősszel. Ám a távolság miatt csapatuk egy része továbbra is a Lőrincz-ág központi, budapesti eseményeit választotta, így közelebb hozták a tiszántúli vonalakkal is rendelkező team képzését a fővároshoz, hogy mindenki könnyebben el tudja érni. Így indult el március 20-án Székesfehérvárott a Czentlaki-ág „Jövő-képző” találkozója, s ezentúl a Start képzések helyszíne is a királyok városa lesz, a tervek szerint. Az első alkalomról a februári nemzetközi rendezvényen sikeres kiselőadást tartó Krizsán László párja, Szentpáli Elena segítségével számolunk be, aki természetesen Lacival együtt építi az üzletet, s akinek köszönjük az értékes információkat. Az ő jegyzetei alapján egy kis „tanítást” is adunk azoknak, akik konkrét, sikeres módszereket szeretnének kapni a hálózati munkához. De mindez nem helyettesítheti természetesen a személyes részvételt – a következőn…

Czentlaki Zoltán ágvezető, Gyémánt Hálózatvezető több fontos előadást is tartott az első székesfehérvári rendezvényen

Czentlaki Zoltán ágvezető, Gyémánt Hálózatvezető több fontos előadást is tartott az első székesfehérvári rendezvényen

Figyelemfelkeltéstől a regisztrációig – legeredményesebb munkamódszerek
Az első előadó az ágvezető, Czentlaki Zoltán Gyémánt Hálózatvezető volt, aki arra buzdította a csapatot, hogy az élő munkába fektessük az energiát. Szerinte a legfontosabb a figyelemfelkeltés (amely nem egyenlő az infózással és nem pótolja azt!), a kapcsolatépítés (amely ne legyen tolakodó), és az időpont-egyeztetés.

Az információk megosztásának szerinte öt alapvető terepe van:
– Személyes megbeszélés
– Állapotfelmérés
– Házi infó
– Nyílt Infó, Reg-Enor estek/klubok
– Biocom rendezvények/ képzések.

Mit érdemes és mit nem a házi infón?
– Kutya, macska, gyerek…  – tehát minden és mindenki, ami és aki elveheti a figyelmet, nem vehet részt egy háziinfón.
– Nem házibuli: üdítő, süti nincs, csak Bicomos termékeket (MSM C ital vagy tisztított víz) szabad „kínálni”.
– A termékeket nem pakoljuk ki, hiszen ez nem egy termékbemutató, hanem majd az infó közben mutatjuk be a sajátból, amit már használunk.
– Fontos a szponzor felépítése.
– Infó előtt nincs csacsogás a napi pletykákról, helyette kérdezés, információk gyűjtése a jelenlevőkről, így a problémájukra vagy a kíváncsiságukra könnyebb választ adni.
– A munkatárs folyamatosan figyel és jegyzetel, így 2-3 alkalom után ő is meg tudja tartani az infót.
– Nagyon fontos a lezárás, a kérdésekre választ adni és döntést hozni-hozatni azokkal, akik csatlakozni szeretnének.

Mint kiemelte: egy háziinfón fontos a pontosság, az öltözködés, a székek száma, elhelyezése, a pozitív hangulat és a hitelesség.

S ne feledjük: mindez akkor ér valamit, ha az utánkövetés (visszakeresés) legkésőbb 48 órán belül megtörténik!

Tóth Zsizsi Ezüst HV ezúttal praktikus információkat osztott meg

Tóth Zsizsi Ezüst HV ezúttal praktikus információkat osztott meg

Praktikus információk
A következő előadó az Ezüst Hálózatvezető Tóth Erzsébet, mindenki Zsizsije volt. Témája: hogyan rendeljünk, regisztráljunk külföldön és itthon? Mindezt lépésről-lépésre bemutatta a gyakorlatban, Magyarország, Románia, Szlovákia, s a közeli jövőt tekintve Anglia vonatkozásában.


IMG_9892
Ü
zleti hozzáállás, üzleti viselkedés: a KULCSEMBER
A szünet után Surányi Ágnes Ezüst Hálózatvezető magyarázta el, hogy mit jelent a „Kulcsember” kifejezés. Mint elárulta, Lőrincz Marika anyagából készült, mivel számára ez a hiteles forrás. (Itt jegyezzük meg, hogy meglepetés vendég is érkezett az első székesfehérvári előadásra, az ágvezető, Gyémánt Hálózatigazgató Lőrincz János személyében. A Czentlaki-ág tagjai ezúton is köszönik, hogy jelenlétével megtisztelte őket!)

Lőrincz János ágvezető, Gyémánt Hálózatigazgató volt a "meglepetés vendég".

Lőrincz János ágvezető, Gyémánt Hálózatigazgató volt a “meglepetés vendég”.

A KULCSEMBER egyebek mellett:
– meghozta a döntést és elkötelezte magát,
-100%-ban Biocom termékhasználó,
– tanítható,
– ott van minden rendezvényen,
– folyamatosan képzi magát,
– új, hasznos szokásokat vesz fel,
– legalább 2 infót tart hetente, visszakereséssel,
– működteti a duplikációt,
– rendezvényen elsőnek érkezik és utolsóként távozik,
– üzletiesen öltözik, ápolt, és látszik rajta, amit képvisel,
– megadja a figyelmet munkatársainak, vevőinek,
– szponzorával naponta beszél, ő keresi,
– felépíti önmagát és a szponzorát,
– konstruktívan kifogásol, megoldást keres,
– leírt, határidőhöz kötött céljai vannak,
– senkinek nem engedi, hogy közé és a céljai közé álljanak,
– szeretet vezérli,
– felelősséget vállal,
– jutalmazza az elért eredményeket a csapatában.

„Az emberek nem sorsuk, hanem csupán saját elméjüknek rabjai”. ( Franklin D. Roosevelt)

Újak a színpadon

Újak a színpadon

Marketing terv
A következő blokkban Czentlaki Zoltán ágvezető, Gyémánt Hálózatvezető a marketing tervet ismertette: hogyan érhetünk el karrierszinteket és mit kell érte tenni.

Munkatársak és terapeuták terméktapasztalatai
A legutolsó témakör a „Kedvenc Termékeim” címet kapta. Természetgyógyászok és hálózatvezetők ismertették kedvenc termékeiket, valamint beszámoltak azok használatáról és a pozitív tapasztalataikról.

– Jámbor Gábor (természetgyógyász és HV) a Herbál jótékony hatásaival és fontosságával ismertette meg a hallgatóságot.
– Forgács Anett (természetgyógyász és HV) az algákról (Spirulina) tartott egy mélyen érintő előadást és hozzátette, hogy sokat segíthet azoknak, akik pajzsmirigy problémákkal küzdenek.
Sarkadi Évi (HV) a folyékony szappanról beszélt. Mint mondta: óvodás gyerekek „varázsszappanként” emlegetik, sőt, már a szülők is megkeresték, hogy hogyan juthatnak hozzá a gyerekek által áhított „csodaszappanhoz”.

Végezetül az újak sem „úszták meg” a szereplést: szinte remegő lábakkal sorakoztak és mesélték el, miért vannak itt és hogy milyen sokat adott nekik ez a nap. Természetesen nagyon várják a következő Jövő-Képzőt.

Krizsán László (HV) most sem okozott csalódást. Hanyag eleganciával vezette végig a napot. Látni lehetett, hogy élvezettel és szeretettel csinálja. Ez az ő útja és fejlődése a Biocomnál.

Forgácsné Anett a Spirulina algát dicsérte

Forgácsné Anett a Spirulina algát dicsérte

Jámbor Gábor a Herbal jótékony hatásairól szólt

Jámbor Gábor a Herbal jótékony hatásairól szólt

015

Ezeket olvastad már?