Kezdőoldal Ágak Egy ötös vezető – Komlósy Szilvia hazatalált

Egy ötös vezető – Komlósy Szilvia hazatalált

A cím első része jogi és elvi lehetetlenségnek tűnhet a marketing terv alapján, hiszen a vezetői szint a hatostól indul. Mégis, nem érdemtelenül kapta ezt a „besorolást” a konkrét megvalósulást megelőzve Komlósy Szilvia. Ahogy az alábbiakban olvashatják, egy elkötelezett, kiforrott, egészségtudatos személyiség indult el néhány hónappal ezelőtt a Biocom, vagy még inkább az életépítés útján. Most ötös szinten tart a hálózati struktúrában, ám fejben már jóval előrébb. Igaz, ennek előzményei is voltak, s úgy tűnik, a kiváló ágvezetőknek, a Kosiba házaspárnak köszönhetően megtalálták az eszközt is az álmaik megvalósításához. Öröm olvasni az eddig eltelt útról a beszámolóját, mely bőséges terméktapasztalatokkal van tarkítva. Végül egy tanulság: ugyan a konkrét üzletépítés nem nélkülözheti a személyes munkát és a találkozást, de napjaink virtuális világa, az internet csodálatos dolgokat indíthat el, ha okosan használjuk. Köszönjük ebben is a Kosiba csapatnak az útmutatást! Komlósy Szilviától pedig várjuk majd a vezetői beszámolót is…🙂

2012 augusztusában szabadúszóként az Interneten kerestem adminisztratív munkalehetőségeket. A világhálón akadtam össze a „Nagy Ho-Ho-Ho-Horgásszal”: Kosiba Józseffel, aki egy teljesen más területre irányította a figyelmünket.

Ezt megelőzően – több mint öt évig – családi vállalkozásunk az egészségmegőrzés és helyreállítás természetes gyógymódjaival foglalkozott. Termo-akupresszúrás gyógyászati segédeszközeinkkel ingyen szolgáltuk Rákosmente egészségét. Az oktató üzletünk legfontosabb témái: a tiszta víz, a méregtelenítés, a gerinckorrekció, a megelőzés, az egészségi problémák okait megszüntető kezelések. Nem csoda, hogy Kosiba József előadását úgy hallgattuk végig, mint aki hazatalált.

Vizes előélet
Amúgy nem vizet prédikálunk, mi évek óta isszuk a fordított ozmózisos eljárással készült tiszta vizet. Tanítottuk is, bár előbb a kellő mennyiség volt a lényeg. Sokaknak nehéz meginni a testsúlyhoz megfelelőt… Talán, mert ösztönösen tiltakozik a szervezetük a rossz minőségű vizek ellen. A víztisztítók pedig brutálisan drágák voltak eddig… Ebben is új lehetőséget kaptunk a Biocomtól: sikerült a legjobb minőségű víztisztítóhoz a legkedvezőbb áron hozzájutni.

Biocom: új fejlődési pályát nyitott
Egyszerűen összeállt a kép, új távlatok nyíltak: fontos kívülről segíteni a test jó működését, de az alapoktól kiindulva a komplexitás a lényeg: a káros vegyszerektől mentes környezettel, a táplálkozási szokások megreformálásával belülről is hatékonyan tudunk segíteni. Ráadásul az energia megtakarításával pénzt teszünk az emberek zsebébe, ami mindenkinek jól jön.

’Mi dolgunk a világon?’ küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért…(Vörösmarty)

Kosiba József segítségével azonnal munkához láttunk, minden nap Ökonap lett. Folyamatosan hallgatták a vendégeink a BIOCOM CD-ket, DVD-ket és megosztottuk velük a fantasztikus élményeinket.

Kiváló terméktapasztalatok
A Reg-Enor használatával például egy hét alatt elmúlt a kínzó hasi felfúvódás, lényegesen javult az ízületek működése. Szenzációsak voltak a folyékony szappannal kapcsolatos tapasztalataink: a fejbőr korpásodása, viszketése elmúlt, három kislányunk is örömmel használta. A Cleant is azonnal befogadtuk, végre együtt takaríthattunk anélkül, hogy káros vegyszerektől kelljen fuldokolni. Korábban nem is vonhattam be gyermekeimet a házimunkába az irritáció veszélye nélkül. Folyamatosan bővült az általunk kipróbált termékek köre: a Q10 olyan jól energetizál, hogy kávéra már nem volt szükségem, használjuk a Corall Calciumot, a Mirtill az izomfájdalmak, izomláz, váll-, nyak-, lábfájdalom enyhítésére, a pubertáskori pattanások megszüntetésére egyszerűen nélkülözhetetlenné vált és nemcsak a családban. A folyékony mosószer, az öblítő, a fogkrém, a grépfrútmag kivonat, az olajfalevél kivonat, a Turbo Booster, a Prowerdose, az Alga és még sorolhatnám: egyik ámulatból a másikba ejtett bennünket és ismerőseinket. Azóta minden családi eseményt, ajándékozást valóban különlegessé teszünk a BIOCOM egészséget szolgáló termékeivel. Nem gond víztisztítót ajándékozni a rokonoknak, a nagyi örül a Lecitinnek, az egyik nagynéni a DHEA-tól fiatalodik, a másik az Immun Supreme alga komplexnek örülhetett. Ez a gazdaságos kiszerelés a mi öttagú családunknál gyorsan fogy, a gyerekek rájárnak, ahogy a vitaminokra is.

Termékből üzlet
Minden állítás igazolódott, ami nem csekélység. Más cégek termékeihez képest – legalább tízféle táplálék-kiegészítőn túl vagyunk már – pont fordítva volt. Ráadásul felállt a szőr a hátunkon az MLM hallatán. Mégis mi segített leküzdeni ezt az ellenérzést? Ennek a cégnek a magyar pénztárcához szabott legszélesebb termékskálája az egészséges környezetért, az egészségért.

Példás követők
Örömmel jártunk a képzésekre, a színvonalas előadások és a közösség pozitív kisugárzása igen vonzóak, ki nem hagynánk egyetlen alkalmat sem. A nyílt infó többszöri meghallgatásával is rengeteget tanultunk. Négy hónap alatt 30 fogyasztót regisztráltunk be anélkül, hogy rá kellett volna őket beszélni. Egyszerűen mindenki szeret olcsóbban, jó minőséget vásárolni. Közülük páran az üzleti lehetőséget is meglátták. Kozákné Erika nagyon lelkesen, önállóan fogott a munkához, gyorsan elérte a 4. szintet és csoportépítésbe kezdett. Antal Vica személyében is HV esélyes aktív munkatársra leltünk. A másik vonalon decemberben üstökösként indult Vincze Józsefné, Mariann, aki két hét alatt 3. szintre jutott és szintén csoportot épít. Ilyen aranyrögök keresésére nem sajnáljuk az időt. Hiszek benne, hogy a környezet- és egészségtudatos aktív közösségek teszik élhetőbbé a környezetünket és bolygónkat, és mindenkinek éreznie kell az ezzel kapcsolatos személyes felelősségét. Ez a mi dolgunk, és nem is kevés…

Nagyon örülök, hogy része lehetek ennek a közösségnek, örülök az agilis újaknak és hálás vagyok a Kosiba házaspárnak, hogy készségesen segítve új növekedési pályára állítottak bennünket.

Ezeket olvastad már?