Kezdőoldal Ágak Egy megvalósult álom – Csordás Anikónak szponzorált is a matricás Audi

Egy megvalósult álom – Csordás Anikónak szponzorált is a matricás Audi

Megérdemelte Csordás Anikó a matricás Audit, büszkén is feszít mellette!

2018 márciusában az a megtiszteltetés érte Csordás Anikót, hogy a Biocomos autó (az a bizonyos, matricás Audi, a guruló, menő reklámhordozó…) üzembe állításának második hónapban az övé lehetett a teljesítménye után, még tavasszal. Ez nem egy szikár tudósítás első, hivatalos mondata, hanem az érintett saját szavainak visszatükrözése. Mert igen, egy Arany Hálózatvezető ezt így fogja fel: megtiszteltetés. Pedig valóban azzal érdemelte ki, hogy az adott hónapban kiemelkedően sikeresen dolgozott… (Nyilván nem véletlenül lett Arany Hv az utóbbi időszakban a Sinka-Gyuris-ág kitűnő győri hálózatépítője.) A következőkben azt is elmeséli, hogy az életérzésen túl mi mindent hozott számára a kocsi. Például új munkatársakat, célokat…

A Balatonhoz is eljutott Anikó a kocsival, ez a kép Tihanyban készült

„Vidd haza az Audit!”

Egy átlagos hétköznapon – éppen, amikor Dabasra mentem a munkatársammal, Zsuzsival –felmentem az irodába és miközben az irodavezetővel beszélgettem, volt egy nem fogadott hívásom Kónya György ágvezetőnktől. Mondtam is az irodában, hogy vissza kell hívjam gyorsan Gyurit, mert biztos valami fontosat akar mondani. Azt mondta a telefonba, hogy „Anikó, nagyon büszke vagyok rád, gratulálok a fejlődésed miatt a csapatod miatt és vidd haza az Audit egy hónapra!

Hajnáczki Edinával és Csordás Istvánnal is megosztotta az örömét az Arany HV. És az Audis életérzést is…

Megálmodtam előtte

Én csak álltam és háromszor visszakérdeztem, hogy ez biztos-e, mert három nappal ezelőtt pontosan azzal álmodtam, hogy az enyém az autó egy hónapra… Reggel persze felkeltem és azt gondoltam, hogy milyen jó lenne egyszer, hogyha az enyém is lehetne egy hónapra! Nagyon hamar megvalósult az álom, pedig mi csak tettük a dolgunkat a csapatommal.

 

Így terveztük az évet

Bár az is igaz, hogy még januárban megterveztem, hogy 2018 a szárnyalásunk éve lesz. Ezért – a fejlődésért, s hogy haladjunk folyamatosan –mindent 100%-ig megteszünk. Mert ugye, egységben az erő.

Csordás Anikó mosonmagyaróvári csapata – és a céges Audi. Balról: Takácsné Pukkai Melinda, Takács Norbert, Szabó Andrea, Vitézné Szeitz Márta, Tóthné Molnár Ibolya hálózatvezető, Tóth István új 6-os munkatárs.

Diadalmenet hazáig…

Még jó, hogy jött velem a munkatársam, Zsuzsi, mert így az én autómat ő vezette hazáig, én pedig a Biocomos autóval térhettem haza Győr városába. Nagyon sok helyen megfordultam a matricás járművel és igyekeztem láttatni magam mindenhol.

Hálózatvezetőjét, Nagy Zsuzsannát is lefotózta a kocsival…

Munkatársat vonzott az autó

Az első utam a Balatonra vitt. Látszik is az egyik fényképen, hogy nagyon sokan megnézték az autót és odajöttek megkérdezni, hogy mi is ez a Biocom? Pontosan Balatonfüredre mentem tárgyalni, ahol – amikor betolattam az autóval – egyből az volt a kérdés, hogy ez melyik cég, és hogy mit kell ehhez tenni, hogy egy ilyen autóval lehessen járni egy hónapig? Így indult ez az üzleti tárgyalásom is, ami már az autó hatására pozitívan sült el, és munkatárs lett az illetőből, mert nagyon motiválta, hogy nálunk a cég a fejlődésért ilyen autót ad a munkatársnak egy hónapra.

Gutoriné Illés Tímea társult hálózatvezetőjével és Sebestyénné Nagy Tímea 4-es szintű munkatársával látható a menő verda előtt

Szponzorált a kocsi

Tényleg csak azt tudom mondani, hogy az üzletemet nagyon pozitív irányba vitte. Ennek hatására olyan embereket is meg tudtam mozgatni, akik eddig csak gondolkodtak azon, hogy akár regisztrált tagok is legyenek. Olyannyira elgondolkodtak, hogy egyből üzletileg is érdekelte őket a Biocom!

 

Maguktól hívtak, mikor megláttak vele

Sok helyen előre engedtek az utakon és tényleg kérdezgették – akár egy parkolóban is –, hogy mivel foglalkozik a cég? Amikor megjelentem vele a közösségi oldalon, a legtöbb lájkot és dicséretet, gratulációt, elismerést akkor kaptam, amikor az autó mellett látszottam a fotón… És a legtöbben ekkor kerestek meg saját maguktól (!) az emberek hogy csatlakoznának hozzám és a csapatomhoz!

 

A hobbim a munkám

Felemelő érzés volt vezetni és azt az életérzést átélni, amit adott az autó. S ekkor éreztem át a maga teljességében azt, hogy ez a cég nekem három év alatt mennyi mindent pedig „csak” egy hónapra volt az enyém… De ahogy benne ültem, azt éreztem, hogy „Úristen, mi az, amit az ember itt fel tud építeni??”.  És: szeretve, „szerelemmel” csinálni ezt a munkát, mert szinte nem is egy munka, hanem a hobbim a munkám. Nagyon igaz: az a boldogság, ha azzal foglalkozhatsz, ami érdekel, ami izgalmat és kihívást jelent a számodra.

 

A rendezvények hozzák a fejlődést

A mi fejlődésünket a rengeteg rendezvény hozza. Saját „Mini Startot” szervezünk minden hónapban és meghívott előadókkal Egészség Esteket is. A sok szervezői munka, a nyári verseny – amit nem csak nyáron csinálunk, hanem folyamatosan – egyre magasabb szintre hozza fel a csapatunk munkatársait.

 

Nekem ilyen kocsim lesz!

Elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha ez a saját autóm lenne… Megvan a cél, hogy egy hasonló vagy akár egy ugyanilyen autót vásároljak én is a jövőben! Persze, kitűztem a pontos időpontját is, de ez legyen még titok mindenki számára.

 

Ez is cél…

Ebben az évben az arany hálózatvezetői szintem szeretném erős alapokra helyezni, és év végére, azaz december 31-re Gyémánt Hálózatvezető vagyok!

 

Büszke vagyok a csapatra

Nagyon szeretném megköszönni a csapatomnak azt a hozzáállást, azt a taníthatóságot, azt az alázatot, amit nyújtanak és céljainkért közösen, együtt a tudunk menni az úton. A hangsúly tényleg a szervezésen van nálunk, és azon, hogy ebből mindenki kiveszi a részét. Így megtanulják a munkatársak is azt, hogy egy rendezvényt hogyan kell levezényelni, megtartani. Abszolút nagy az összetartás nálunk, úgyhogy én nagyon-nagyon büszke vagyok a csapatra, mindenkire, egytől-egyig!

A mottónk

Az én mottóm (a mi mottónk): ,,Ahol akarat van, ott út is van!” Mindenkinek kívánom, hogy egyszer legyen az övé ez az autó egy hónapra, mert csodálatos és elmondhatatlan érzés, életérzés!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?