Kezdőoldal Ágak Dolgoztak, s kialakult – Farkas Antalné Éva HV lett a Molnár-ágban

Dolgoztak, s kialakult – Farkas Antalné Éva HV lett a Molnár-ágban

Jó kedélyű. Talán ez az egyik titka Farkas Antalné Évának, akinek kezdeti sikereiről még tavaly novemberben beszámoltunk. Beszélgetésünk alatt szinte folyton bujkál a kacaj a hangjában, s gyakran el is neveti magát. Nem kérdés: mindenki szívesen csatlakozik egy pozitív hangulatban lévő, mosolygós hálózatépítőhöz. Pedig akár panaszkodhatna is, hiszen rokkantnyugdíjasként kezdte a Biocom pályafutását…

A serleg szponzorált
…ennek ellenére fiatalokat megszégyenítő lendülettel és odaadással! Ennek eredménye lett a Molnár-ágban a havi serleges verseny elhódítása. Akkor még a szponzoruk, Elek Tiborné Irénke is az ötös szinten tartott, azóta már ő is hálózatvezető. S nekik is lesznek hamarosan követőik!

Géppel és anélkül
S hogy mit jelent a többes szám? Éva a lányával, Évával dolgozik együtt, igazi csapatként. Az anya szervezi és javarészt tartja is az infókat, míg az egyébként Szankon, egy helybéli élelmiszerboltban dolgozó lányáé az adminisztráció összes terhe. Mint idősebb Éva bevallja: úgy érzi magát a számítógép közelében, mint az elefánt a porcelánboltban… Ez viszont nem akadályozza semmiben, hiszen gépkocsit évtizedek óta vezet, így a tágabb környéken szponzorál, egyre önállóbb munkatársakat.

Lemásolt sikerek
Az egyik közülük Pintér Tiborné Juci, akinek történetét már olvashatták. Ahhoz képest, hogy csak egy víztisztítót szeretett volna, egészen jól beindult… S a munka közben megtalálta Füstös Évát, aki pedig már havi versenyt is nyert, másolva a felsőbb vonal sikereit. Sőt, jó időben tette ezt, hiszen így Budapesten a Biocom Hálózatépítők Nemzetközi Találkozóján is elismerést kapott áprilisban. A következő reménység Zádoriné Marika, aki éppen úgy lép minden hónapban egy karrierszintet, mint ők akkoriban. Mint Éva fogalmaz: „ha nem lankad el, lesz belőle valami…” (és persze újra nevet, kacsintva…)

Erősödő hálózat
Lankadásról persze szó sincs az egész csapatban! A közel ötven fős hálózat napról-napra bővül, amit már önálló munkával is elérnek az egyre sikeresebb vezető-jelöltek. Persze Éva segít még az infózásban, de az ő számítógép-hiányosságait nem másolták, így bőven van beléptetés. Pedig a közelmúltjukat családi tragédia is beárnyékolta, s a hálózatukban is volt előre nem látható betegség, mégis előre néznek. Mint mondja: volt olyan hét, amikor szó szerint mindennap dolgoztak. Ez szöges ellentétben áll a saját teljesítménye kapcsán tett szerény megfogalmazásával: „hát, csak úgy elmókuskálok…”.

A képzések előnyei
A munka mellett pedig az önfejlesztésre is figyelnek. Éva még egyetlen képzésről sem hiányzott, mióta elindult az üzletben. Meg is van az eredménye! Állítja: mindig hall újdonságokat, és a sok ismert tudnivaló között talál olyan szavakat, mondatokat, amik előreviszik. Vagy, ahogy állítja: „amit felcsípek és tudok használni”. És megosztani – másokkal.

A termékhasználat már 100%-os
Az ő példája egyébként pozitív az egészség terén is. Ha nem is jött még rendbe 100%-osan, a korábbi bogyók javarészét a Biocom étrend-kiegészítői helyettesítik, és nagyságrendekkel jobban van. Gondolván itt az asztma kapcsán is a pipa elhagyására. Érdemes megfigyelni azt is ennek révén, hogy mennyire tudatos és elkötelezett termékhasználó. Íme egy rövid lista, ami makkegészségeseknek is ajánlható (a Ferenczy László ágvezető-természetgyógyász által javasolt) rendszeres-rendszertelenséggel: Omega-3, Szem Formula, Mushroom, Búzafű, Korall Kalcium, Immun Supreme, Gingko Biloba, Olajfa, Noni, Cardio Health, Grapefruit, C-vitamin…

Dolgoztak – kialakult
Az előző cikket így fejeztük be róluk: „azt sem bánnák, ha már ők gratulálhatnának a munkatársaiknak”. Ez egyre inkább megvalósul! Így aztán nem csak álom Éva határozott kijelentése az ágvezető, Molnár Antal felé: „nélkülünk nem száll fel a tunéziai gép”! (Tudni érdemes, hogy a Molnár-ágban a céges versenytől függetlenül még egy djerbai nyaralás is segíti a motiváltságot…) Álljon itt zárásként Éva lakonikus, tömör, lényegre törő összefoglaló mondata arra a kérdésre válaszolva: hogyan sikerült elérni a vezetői szintet?

„Dolgoztunk elég sokat, aztán kialakult.”

Tessék követni a példát!

Pielmus Edit: versenygyőzelem alázattal és elfogadással

A felső vezető is megérdemli az elismerést: Dankó János arany hv mostanában még fényesebben ragyog

Farkas Antalné Éva és Elek Tiborné Irénke: vezetők egymás közt (szponzorált - szponzor)

Farkas Éva mögött - bár most nem látszik - ott áll a lánya, Éva is...

A jövő emberei helyet követelnek maguknak a Nap alatt - szponzori segítséggel

 

Ezeket olvastad már?