Kezdőoldal Ágak Csíkszeredai ünneplés: évzárás és vezetők avatása a Péter-ágon

Csíkszeredai ünneplés: évzárás és vezetők avatása a Péter-ágon

Az erdélyi Péter-ág kiemelkedő munkatársai: a hálózatvezetők. Ágnessel és Csabával együtt 26-an vannak!

Az erdélyi Péter-ág kiemelkedő munkatársai: a hálózatvezetők. Ágnessel és Csabával együtt 26-an vannak!

Volt mit ünnepelni a Biocom legjelentősebb erdélyi ágának rendezvényén! A Péter-ág, mely eredményes esztendőt produkálva már 143.000 pontértéknél tart, még év végén is hálózatvezetőket avatott. Így már összesen 26 HV fémjelzi a romániai csapatot, úgy, hogy tavaly év végéhez képest 20%-ot növekedtek pontértékben is! Az alábbi beszámolót az ágvezető házaspár, Péter Ágnes és Csaba küldte.

Ágvezetői jelenléttel

Nagy öröm volt, hogy az évzáró Starton, amely ugyanúgy lelkesítő volt újaknak és régieknek, velünk voltak a közvetlen szponzoraink, Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és ágvezetőnk, Ferenczy László.

Tanácsok és lelkesítés

Az idei utolsó rendezvényünkön szakmai előadást hallhattunk Ferenczy Lászlótól, aki a tanácsai mellett a lendületével is erőt adott a mindennapjainkhoz. Egy nagyon jó útmutatót kaptunk a mindennapi munkánkhoz Vass Oszkártól, aki egyszerű, de nagyon hasznos tanácsokkal látott el és gondolatait cselekvésbe ültetve az eredmény elkerülhetetlen… Szintén felemelő és lelkesítő gondolatokat osztott meg a közvetlen szponzorunk, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna.

Aztán sorra jöttek az elismerések és a nap fénypontjai, az új hálózatvezetők avatása.

Kovács Erzsébet: több, mint HV

Kovács Erzsébet Turóczi Melinda büszkesége, hisz nyolc hónap alatt már átlag HV szint fölött teljesített elkötelezetten, céltudatosan. Örömmel köszöntjük a vezetők körében, példa a munkatársaink számára. Újra beigazolódott: ha hozol egy döntést és mindennap teszel érte, akkor megvan az eredmény!

Miklós Magdolna is példa

HV-t köszöntöttünk a Ferenczy-ágon is Szász Laura csapatában, aki szintén példaértékű vezető: Miklós Magdolnát.

2015 új hálózatvezetői

Köszöntöttük azokat, akik 2015-ben lettek hálózatvezetők. Hat vezetővel gazdagodott csapatunk, akik elkötelezett céltudatos HV-k:

Dósa Annamária,
Jakab Judit,
György Emília,
Csíky Csengele,
Lázár Emőke,
Kovács Erzsébet.

Akik sikeresen szponzoráltak

Méltattuk és serleggel ismertük el azokat a vezetőket, akik ebben az évben fejlesztették a csapatukat és hálózatvezetőket  neveltek ki: Péter Mária, Madaras Gyöngyike, Turóczi Melinda, Mihály Zsuzsanna és mi is két közvetlen hálózatvezetővel bővítettük csapatunkat.

Az év embere: Turóczi Melinda

Kiemelkedő sikereiért, új hálózatvezető kineveléséért es vezetői munkájáért győzelmi serleget kapott Turóczi Melinda, aki több mint 50 000 PÉ teljesítménnyel, a gyémánt hálózatvezetői szint küszöbén van. Nagyon büszkék vagyunk rá és szívből örülünk sikereinek!

Céges elismerések

Meglepetés volt a Biocom cég által elismert vezetők köszöntése, külön elismerést kapott a hálózattól Péter Hajnal, Turóczi Melinda és nagy öröm volt nekünk is párommal, Csabával átvenni a szponzoraink és a cég által adományozott serleget.

Sokaknak segítünk

Kiemelkedő volt az évünk hisz az előző esztendőhöz képest 20% -ot növekedtünk, ezáltal sok új munkatársunk élete változott meg jó irányban. Sok családban hozott megoldást a Biocom, sok háztartásban már vegyszermentes a takarítás és tiszta vizet fogyasztanak. Sok kisgyereknek és felnőttnek nyújt alternatívát a gyógyulásban. A sikereink eredményeképpen nagyon sok elégedett ember van körülöttünk. Sok családban anyagi jólétre is megoldás a Biocom.

Áldást, mindenkor!

Minden munkatársnak köszönjük a munkáját és áldásokban gazdag ünnepeket és örömteli, áldásos hétköznapokat kívánunk:

Péter Ágnes és Csaba, ágvezetők

01 (4)

2015 sikeres hálózatfejlesztői: Péter Mária, Madaras Gyöngyike, Mihály Zsuzsa, Turóczi Melinda és a Péter házaspár. Jellemző a példamutatásra, hogy Ágnes és Csaba is két közvetlen hálózatvezetőt avatott idén…

Az évzáró Start rendezvényen 195-en ünnepeltek közösen Csíkszeredában

01 (9)

A Biocom nevében céges elismeréseket nyújtott át a közvetlen szponzor, ágvezető (Vass Oszkár) és a felsőbb ágvezető (Ferenczy László) a Péter-házaspárnak (Ágnesnek és Csabának)

A 2015-ben minősült vezetők, részben szponzoraikkal. Miklós Magdolna és Krizbai Rozália van Szász Laura oldalán (bal szélen). Továbbá balról: Kovács Erzsébet, Dósa Annamária, Lázár Emőke, Csíky Csengele, Jakab Judit és György Emília van Péter Ágnes és Csaba társaságában.

A 2015-ben minősült vezetők, részben szponzoraikkal. Miklós Magdolna és Krizbai Rozália van Szász Laura oldalán (bal szélen). Továbbá balról: Kovács Erzsébet, Dósa Annamária, Lázár Emőke, Csíky Csengele, Jakab Judit és György Emília van Péter Ágnes és Csaba társaságában.

01 (7)

A képzés házigazdája Részegh Magdolna volt, aki a Péter-házaspár közvetlen Ezüst HV-ja, 26.00 pontos forgalommal…

01 (5)

Új hálózatvezetők a csapatban! A novemberben minősült vezetők és szponzoraik: Krizbai Rózália és Miklós Magdolna (új HV), illetve Kovács Rozália (új HV) és Turóczi Melinda.

01 (1)

A Biocom romániai partnercége nevében Borbáth Edit számolt az év eredményeiről, s mutatta be a biztos hátteret

01 (3)

Szponzori elismerés az éves munkáért, avagy: két ragyogó házaspár. Balról: Vass Szombatfalvi Zsuzsa, Péter Ágnes, Péter Csaba, Vass Oszkár.

01 (6)

A 2015-ben minősült vezetők, részben szponzoraikkal. Miklós Magdolna és Krizbai Rozália van Szász Laura oldalán (bal szélen). Továbbá balról: Kovács Erzsébet, Dósa Annamária, Lázár Emőke, Csíky Csengele, Jakab Judit és György Emília van Péter Ágnes és Csaba társaságában.

01 (4)

2015 sikeres hálózatfejlesztői: Péter Mária, Madaras Gyöngyike, Mihály Zsuzsa, Turóczi Melinda és a Péter házaspár. Jellemző a példamutatásra, hogy Ágnes és Csaba is két közvetlen hálózatvezetőt avatott idén…

 

Ezeket olvastad már?