Kezdőoldal Ágak Biocomos újralagzi, 40 év után – az Egyed házaspár megerősítette az IGEN-t

Biocomos újralagzi, 40 év után – az Egyed házaspár megerősítette az IGEN-t

Középen az "ifjú pár", körülöttük a násznép: a családtagok és barátok

Középen az “ifjú pár”, körülöttük a násznép: a családtagok és barátok

Mikor vezető lettem 2015  tavaszán, tettem egy olyan kijelentést, hogy jövőre férjhez megyek. J A Biocomos keresetünkből a 40. házassági évfordulónk alkalmából elvett feleségül még egyszer a párom! Igazi Biocomos lagzi volt 2016. szeptember 17 én! Be kell valljam, ezerszer jobb volt mint 40 éve… – így kezdte vallomását Egyed Györgyné Marika, aki egy személyes, de valójában közösségi élményt oszt meg az alábbiakban. A Czentlaki-ág hálózatvezetője (azaz: HV-párja) igazi példa, de nem csak üzletépítésből, hanem emberségből is. Szeretnivaló kettős, akik ráadásul az üzletet családként is megélik. Mint az az alábbi, képes élménybeszámolóból is kiderül. Jó egészséget nekik!

A hit…
Nagyon féltem, lesz-e ebből valami, mivel szívbeteg vagyok, benne volt a pakliban, hogy gond lehet, de pozitívan álltam hozzá, mint mindenhez! J
Még így, betegen is, mivel a nyáron voltam előkészítőn a szív transzplantációra… Ugyanis ott behelyeztek előzetesen egy pészmékert, hogy addig is ne legyen gond, míg bekövetkezik a nagy műtét.

…és a termékek
Lényegesen sokat jelentett az állapotomban a Ferenczy László által összeállított terápia a Biocomos termékekből és a Reg-Enor kúrám, amivel 25 kg lement, így szépen megerősödtem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesznek rám ezek a termékek! Nos, most aztán bizonyítottak! Igaz, nagy volt az akaraterőm is, nagyon készültem arra a napra. Arra „gyúrtam”, ezt legalább megérjem. Hát, eljött…

Egyed György és Marika

Egyed György és Marika

Főszereplők – GLS-sel
Nagy tervek voltak, valami olyat szerettünk volna, ami kicsit a biocomhoz is fűzzön és meglepi is legyen. Akkor ugrott be, mikor pont jött a GLS-futár. Kérdeztem Robit: ki lehet bérelni ezt a nagy kocsit? Nocsak, milyen csomag lesz? – kérdi, hogy a nagy autó kell. Nézett nagyot, mikor mondtam neki, miért kell: egy menyasszony, egy vőlegény, négy koszorúslány, egy kisfiú, aki a gyűrűt viszi. Igen meglepődött, mikor mondtam, én leszek a menyasszony… Megoldjuk –vágta rá egyből, s valóban elintézte. Így történt, hogy „csomagként” érkeztünk az ősi polgármesteri hivatalba, ahol 40 éve először kimondtuk az igent.

A nagy család: a biocomos és a saját…
Tanúnak, nem volt kérdéses, hogy a számunkra legnagyobb segítőnket, felső vonalunkat, a Gyémánt Hálózatvezető párost, Czentlaki Zoltánt és párját, Beatrixot választottuk. És megtisztelt bennünket Lőrincz János és párja, Marika, valamint a munkatársak közül jó páran: a Demeter házaspár, a Surányi házaspár, Tokai Mónika és párja, Dubicsné Zita és párja, Szabóné Zsuzsa és párja, Vidiné Erika, Tóth Zsizsi és párja, Jámbor Gábor. S persze a szponzorom, Henczné Gyöngyi – mellesleg megjegyzem, ő kapta el a menyasszonyi csokromat is… Aztán természetesen a család: gyermekeim, unokák, valamint a barátok. (Legnagyobb szívfájdalmamra Németországban élő nagyfiam családjával nem tudott jelen lenni egészségi problémák miatt, de folyamatos közvetítés volt feléjük a lagzi alatt a neten.) 75 fős volt a násznép, s Gábris Zoltán vőfély is megérdemli, hogy leírjuk a nevét. Külön köszönet a hangulatos munkájáért!

Csomagként leszállítva
Azért azt hozzáteszem, senki nem tudott a GLS-ről, sem a meglepetéseinkről, szegény fiamnak is az utolsó percekben árultam el – aki gyönyörűen feldíszítette az autóját – hogy nem vele megyünk… Hát, mit ne mondjak, meglepődött – de tetszett neki! Lestek is, hogy hol a menyasszony? Hát még, amikor megérkeztünk, volt is megdöbbenés! Egyik barátunk​ el is akarta küldeni a futárt, ne álljon az útba, várjuk a menyasszonyt!

14408761_1093869027357842_133072543_n
Meglepi-tánc, dupla adag bogyóval

Nos, minden a tervek szerint ment. De korábban azt gondoltam, még valami kell, mert ez így nem én vagyok. Ekkor terveztem el, valami meglepi is legyen a vendégeknek. Tudni kell, hogy imádok táncolni, de sajna már nem vagyok a régi… Azért erőt vettem magamon, ez a mi napunk! Lesz menyasszony-vőlegény meglepi tánc saját koreográfiával, jól  kell, hogy sikerüljön! Az urammal hamar betanuljuk – így álltunk neki. Megkérdeztem azért, bírni fogjuk mi ezt? Én szívbeteg, neked oda van a térded… Erre a párom: megoldjuk, beveszünk dupla adag Q-Vitalt, és kétszer annyi Joint Complex-et…  Így is volt! Az esküvő hetében próbáltunk három alkalommal, és jól sikerült: mindenkinek tetszett.

IMG_3623Egy álom megvalósult!
Nagyon szuper volt a buli, Tóth Zsizsi is meglepett bennünket: énekelt nekünk. A mi indulónkat is énekelte, még Lőrincz János is besegített neki. Hát nekem, nekünk egy álom volt, ami teljesült a Biocom segítségével! Kis csapatunk épül, köszönet érte a munkatársaknak. Kívánom, hogy mindenkinek így teljesüljenek álmai, vágyai!

 

 

 

 

 

 

13680567_1044641615590218_5281490244674324696_n 14388907_1105070479528411_953872470_n IMG_3558 IMG_3561 IMG_3567 IMG_3568 IMG_3570 IMG_3575 IMG_3577 IMG_3588 IMG_3616 IMG_3621 IMG_3693 IMG_3702

Ezeket olvastad már?