Kezdőoldal Ágak Biocom start – Elek Tiborné hatos a Molnár-ágon

Biocom start – Elek Tiborné hatos a Molnár-ágon


A Biocom változások indították be (újra) Elek Tiborné fantáziáját augusztusban! Nem először: 2004-ben már elérte egyszer a társult hálózatvezetői szintet. Viszont nem adta fel: azóta is folyamatosan társul a rendezvényeken, és kitartó társa a havi saját 200 pont. Most új lendületet vett, így a november végi kvalifikáció után januárban már a hetes szint a tét! Gratulálunk!

Üdvözlet, Biocom!
S hogy mi volt az oka a nyolc évvel ezelőtti leállásnak? Éppen a fordítottja, mint ami most újraindította nála a motort. Az akkori csapatából sokan abbahagyták viszonylag rövid időn belül, amikor már elkezdtek volna jól keresni, az üzleti munkától független, egyéb terhek miatt. Irénke az augusztusi, szegedi Start képzésen hallott a megújulásról. Megérezte: függetlenül az aktuális állapotától, korrekt jövedelemhez juthat. Még abban a hónapban csinált ezer pontot, az ősz végére pedig elérte a négyezres „álomhatárt”.

…köd utánam
2004-ben még Szerbiából kanyarodott vissza hozzá Molnár Antal, szegedi ágvezető vonala, Fehér Ágnes személyében. Később maga az ágvezető lett a közvetlen szponzora, akivel kitűnően megértik egymást. A sikeres rajtról, majd leállásról, azaz a régmúltról csak annyit mond: „elültem, mint az őszi köd…”. De fontos volt, hogy folyamatosan beült azután is a képzésekre, és a havi személyes 200 pont egyszerűen etalon volt, „ült nála” a Molnár-ág kiváló tanítása.

Ha ők megcsinálták…
Az augusztusi szemináriumon más motivációt is kapott. Épp akkor ismerték el (sokadszor) az időközben hálózatvezetői szintre lépett Csuka-házaspár eredményeit. Mint kiderült, az üzletasszony-feleség, Nóra Szankról származik, ahol Irénke lakik. Meg is fogalmazta magában, örvendve sikereiknek: „ha ők meg tudják csinálni, én miért ne tudnám – újra?” Hazaérvén beszámolt az annak idején szintén aktív tagsággal rendelkező Farkas-családnak a ragyogó változásokról, akik azonnal megragadták a lehetőséget. Mint megírtuk, hamarosan versenyt is nyert a két Éva.

Felbillent a terem!
Persze nem csak rájuk büszke a szépen fejlődő csoportból. Megérdemli az elismerést Kissné Erzsike is, aki „mlm-kezdőként” az ünnepek miatt rövidebbnek számító decemberben rögtön ezer ponttal indított. Ráadásul nem ritka a családi infókon a nyolc, vagy akár a tíz vendég sem náluk. Kitűnő a meghívásban, amit erősít a közvetlen szponzora, Rokolyáné Aranka is. Irénke így fogalmaz: „nagyon aranyos a csapatom”, ahol – a teljes szegedi ágat beleértve – igazi közösségben érzi magát. S ez már valóban csapat, hiszen a december elejéig regisztrált 32 tagból 18-an ott voltak az évzáró képzésen! Mondta is a vendégelőadóként meghívott Kovács Zoltán, a hálózat alapítója, mikor az új embereket kereste a tekintetével, hogy szinte „felbillen a terem”. Irénke szerénye teszi hozzá: elfogadják az új csatlakozók is, hogy így lehet haladni, ott kell lenni. Meg úgy, hogy nyitottak és megvesznek minden segédanyagot – cédét, könyvet, katalógust, ami a sikerhez kell.

Alkalmazkodás
Az eredményekhez azért kell egy jó vezető is. Elek Tiborné jó úton halad efelé. (Az ő vezetője, Molnár Antal pedig jó irányba terelgeti, amiért nem tud eléggé hálás lenni neki, a munkatársaival együtt!) Pedig az előző évtizedekben folyamatosan alkalmazott volt, hiszen körzeti orvos mellett dolgozott asszisztensként. Mint mondja, ez egyrészt megtanította az alkalmazkodás fontosságára, másrészt most könnyebben tud tanácsot is adni, hiszen az egészségügyben eltöltött hosszú időszak nem múlt el nyomtalanul.

„Noni-csoda”
Nem is csoda, hogy kiváló terméktapasztalataik vannak. A Molnár-ágban alapvető „tiszta víz program” elkötelezettje, annak idején az első között vásárolta meg a berendezést. Állítja: a média egy kicsit a kezükre is játszik most a vízminőség propagálásával, a lajtos kocsik látványával. A két legkedveltebb termék pedig a Grépfrútmag kivonat és az Olajfa, sorrendet sem tudna felállítani, de a fogkrém és a szappan is vezető helyen van. S még egy: a Noni. Méltatlanul keveset beszélünk róla, pedig az ő körében már gyakran segített ez a csodálatos készítmény a sejtes problémákkal küszködőknek. Mint mondja, egyre többeknél tapasztal cisztás, daganatos megbetegedéseket. A Noni nagy dózisban (naponta nyolc kapszulával) többeknél okozott javulást: összébb húzódtak, vagy eltűntek a gondok okozói. Vannak, akiknél a kemoterápia mellett szüntette meg a fejfájást és a hányást – ez is eredmény, amiért hálásak nagyon. Legújabban pedig a Mangosteen Drinket is szívesen ajánlja ilyenkor. A visszajelzések alapján képes volt javítani a közérzetet, erőnlétet.

Irány Tunézia!
S hogy mik a célok? Mindenekelőtt természetesen a vezetői szint elérése, biztos megtartása. Aztán: irány Tunézia! A Molnár-ágban ugyanis él egy utazási versenyes felhívás. Eszerint aki két új HV-t felhoz az idén, az jövőre csomagolhat, s részt vehet egy csodálatos utazáson. Irénke nagyon bizakodik, hiszen már három jelöltje is van. De azt sem bánná, ha Arany HV szint lenne belőle, nem „csak” ezüst. Mert ez is a célok része… Kívülről nézve az látszik: nem nyugdíjas a tempója. Legyen vágyai szerint!

Ezeket olvastad már?