Kezdőoldal Ágak Aranygondolatok smaragd-módra – Turóczi Melindától

Aranygondolatok smaragd-módra – Turóczi Melindától

TMelinda

Turóczi Melinda a mosolygós szponzorok ölelésében (Péter Ágnes és Péter Csaba), otthon

Bánhatja, aki lemaradt a tavaszi Siker és Karrier Napról! Az információk bepótolhatók részben, a hangulat, és az ezáltal kapott megerősítés viszont csak a következőn… Például látni kellett a frissen smaragd fokozatú hálózatvezetővé vált Turóczi Melindát, Kézdivásárhelyről, és érezni a belőle kiáradó szeretetet, erőt. Az alábbiakban az ott elhangzott előadásából szemezgetünk, ami csak halvány lenyomata lehet a sugárzó negyedórának, amit a színpadon töltött – nem is beszélve az elismeréséről, a tiszteletére készített meglepetés-filmecskéről. Viszont alkalmas arra, hogy néhány fontos tényt rögzítsünk az általa megfogalmazott sikerreceptekből, amelyet szívesen osztott meg a hallgatósággal. S hogy ezáltal is gratuláljunk neki a páratlan sikerhez, amit Romániában, az erdélyi Péter-ágon ért el!

458K3017

A csapat egy része ott volt a Gólyavárban is, középen az egyik példakép-szponzor: Ferenczy László

Előzetesen néhány tény: a most már hat közvetlen vezetői lábbal minősülő Melinda 9 éve tagja a hálózatnak, ám 2009-től vált „főállású” hálózatépítővé. S persze az is érdekes, hogy mi történt azóta, de az is, hogy mi zajlott előtte… Mondhatnánk: semmi különös. Újszülöttes asszisztensként, majd vállalkozóként dolgozott, s egyáltalán nem keresett lehetőséget. Így bevallása szerint nem is az üzlet, hanem az értékek vonzották a hálózatba, s persze az emberek. Bővebben: az emberi tényezők, a kialakuló barátságok, s az általuk felvillantott értékek, amelyben összességében mégis meglátta a nagy lehetőséget. Valahogy úgy élte meg a „beszponzorálása” időszakát, mint a róka a szelídítést, pontosabban a Kisherceg érkezését. Ünnepként. S ezek a jó érzések azóta sem változtak! (Nem vagyunk meglepve, tehetjük hozzá, hiszen a közvetlen segítők a Péter-házaspár, azaz Ágnes és Csaba, míg az övék Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Oszkár, s mindez a Ferenczy-ágon történik…)

 Csíkszeredában, vezetői körében


Csíkszeredában, vezetői körében

Csiszolás, fényezés
Aztán alakult az ő csapata is folyamatosan. S Melinda nem csak a szponzoraiért ad hálát, hanem minden egyes találkozásért, új emberért. Mint gyönyörűen fogalmazta: mindenki és minden alkalom csiszol, fényez… Így vált egyre fényesebbé a hálózatvezetői megnevezése az ezüsttől az aranyon át a smaragdig. Idáig, amikor erősen megközelítette az 50 ezer pontos forgalmat! A csodálatos eredmény mögött azonban sziklaszilárd elvek állnak és valódi munka.

Egy bővebb csapatkép, bal szélen az ág névadóival, Péter Ágnessel és Csabával, jobb oldalon pedig a szponzori háló tetejéről a Lőrincz házaspárral, Marikával és Jánossal

Egy bővebb csapatkép, bal szélen az ág névadóival, Péter Ágnessel és Csabával, jobb oldalon pedig a szponzori háló tetejéről a Lőrincz házaspárral, Marikával és Jánossal

Idő és cselekvés
Ahogy ő hangsúlyozza: élő munka. Ez pedig nem más, mint amit bárki elvégezhet: infók, személyes találkozók, üzleti megbeszélések, visszakeresés. Hogy mitől lett ő mégis több? Például attól, hogy VALÓBAN cselekszik. Mint vallja: nem spórol az időn, 100%-ban beleteszi magát a munkába, például egy új ember indításába. Ambarus Egyed Róbert, egyik új vezetője meséli róla, hogy többszáz kilométereket utazott „miatta” akár naponta, heteken át, zokszó nélkül, erős hittel, segítő szándékkal. Persze nem céltalanul, mert itt jön a következő fontos pont. A tervezett, szervezett munkában hisz, ami jól megfogalmazott célok alapján zajlik. (Ezt is tudta kitől másolni: Péter Ágiéktől, s a legfelső vezetőtől, Lőrincz Jánostól…) S amellett, hogy hosszú távon gondolkodik, pénteken már pontosan tudja, hogy mit fog csinálni hétfőn! (Ugyanakkor a rugalmasságot is fontos erénynek tartja.)

Ezen a gólyavári pillanatfelvételen a Péter-ág közvetlen szponzorai, Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár is mosolyognak (balra)

Ezen a gólyavári pillanatfelvételen a Péter-ág közvetlen szponzorai, Vass Szombatfalvi Zsuzsa és Vass Oszkár is mosolyognak (balra)

Lojalitás és képzések
Mint mondja, az embert a döntéseinek sorozata határozza meg. Ezért hozott még egy lényegeset: végtelenül lojális a céghez, melynek keretein belül dolgozik. S bizony a munkának része a képzéseken való részvétel is. Sőt, szerinte ez az alap, ezek hozhatják a nagy fejlődéseket. Csíkszeredában nem ritka, hogy 50-70 fő az ő csapatát képviseli… De szívesen van jelen a borzonti vezetőképzőn, s szívja magába Ferenczy László tanításait is – bárhol az országban.

Indíts, másolódj!
Innentől fogva pedig már „csak” dolgozni kell. Például indítani folyamatosan az újakat. Ott a Start Brosúra, mindenkivel meg kell ismertetni az alapokat! S mivel ő is ragyogóan másolható, szépen fejlődnek a munkatársai is. (Egyik vezérelve például ez: amilyen vezetőt szeretnék, olyan legyek először én, elsősorban!) Például Gábor Ágnes, akik tavaly lépett a hetes szintre, s most már ő köszöntötte saját hávéját, Blénessy Beátát egy év elteltével nemrégiben, Ambarus Egyed Róberttel pedig Kolozsvárt „vette be” kézdivásárhelyiként, hogy csak az utóbbi időszakról szóljunk.

A budapesti rendezvényen Kovács Zoltán hálózatalapító mond elismerő szavakat Melinda csodálatos teljesítménye kapcsán

A budapesti rendezvényen Kovács Zoltán hálózatalapító mond elismerő szavakat Melinda csodálatos teljesítménye kapcsán

A nagy csapat
A teljesség kedvéért azonban álljon itt a teljes Turóczi-csapat vezetői névsora, megérdemlik. Pontosan tudja, hirdeti ezt Melinda is: közös siker ez, még ha a smaragd jelvényt ő kapta is… Időrendi sorrendben az első hv dr. Katona Judit, majd jött Péter Hajna, aki „alatt” ott van Hegyi Zsombor. Gligor Erika is másolódott már Mihály Zsuzsával, majd következett a már emlegetett Gábor Ágnes Blénessy Beátával. Torma Tünde csoportjában már társult hv Domokos Erika, Ambarus Robert pedig azon dolgozik, hogy neki is mielőbb legyen saját, közvetlen vezetői vonala.

Megérdemelt szponzori elismerés

Megérdemelt szponzori elismerés

458K2985

Két sikeres vezető és üzletasszony Erdélyből: Turóczi Melinda és Péter Ágnes

Értékközvetítés
Turóczi Melindát az értékek vonzották be, s ő értékeket közvetít, magas szinten. Például ezt: szeresd a munka minden lépését! S ha Böjte Csaba után szabadon megvan az élő hittel, szeretettel átitatott cselekvés, akkor csak a siker és az erősödés jöhet. S jön is… Szeretettel gratulálunk az eddigiekhez, s várjuk a további jó híreket!

A szponzor páros, Péter Ági és Csaba a nemrégiben lezajlott csíkszeredai képzés kapcsán vetette papírra a következő köszöntő, elismerő sorokat:
„Az üzlet nagyon sok jó hatása mellett nagyszerű megtapasztalni, hogy együtt tudunk örülni egymás sikereinek. Örömmel köszönthettük a csíkszeredai Start képzésen Blénessy Beátát hálózatvezetői szintje elérése alkalmából, és különlegessé tette a képzést, hogy ünnepelhettünk egy smaragd hv-t: Turóczi Melindát. Gratulálunk Melindának a szint eléréséhez! Céltudatos, komoly, elkötelezett vezetői munkájának eredménye ez a siker. Bízik a munkatársai sikereiben; rendszeres munkával, lelkesedéssel és hittel a megérdemelt eredmény itt van. Büszkék vagyunk Rá, nagyszerű vezetővé nőtte ki magát! Csapata erejét a szeretete adja. Látjuk, hogy tiszta szívvel, odafigyeléssel, örömmel irányítja csoportját. Türelemmel, szeretettel csepegteti beléjük a tudását, és tapasztalatait szívesen, önzetlenül osztja meg. Jó látni, hogy itt a Biocomban nagyon jól érzi magát, élvezi a hálózatépítést és ezért tud ilyen mértékben növekedni. Kívánjuk, hogy rövid időn belül érjen el magasabb karrierszinteket itt az üzletben. Tudjuk, csak pár hónap és már gyémánt HV-ként köszönthetjük. Gratulálunk, vele együtt örülünk és kívánjuk, hogy még sok csillogó szemű ember váljon vezetővé a csapatában!”

Ezeket olvastad már?