Kezdőoldal Ágak Aranyasszony Erdélyből – Turóczi Melinda lassan az ötödik hávéját avatja!

Aranyasszony Erdélyből – Turóczi Melinda lassan az ötödik hávéját avatja!

 

Az ágvezetők az arany vezetővel

Turóczi Melinda, a Péter-ág vezető munkatársa Arany Fokozatú Hálózatvezető lett. Ez a tény minden színezés nélkül is tiszteletet parancsoló. Vagy inkább: megbecsülést kiváltó. Merthogy arrafelé, Erdélyben éppenhogy nem parancsolnak. Inkább utat mutatnak, javasolnak, folyamatosan hálát adnak, példává válnak. Ezért (is) lehet most (is) haladni, fejlődni, ahogy a büszke ágvezetők (Péter Ágnes és Csaba) kiemelik kiváló vezetőjük méltatásában a cikk végén! Öröm olvasni Melinda sorait. A visszatekintés egyébként az előző cikkel teljes, amelyben megfogalmazza a legfrissebben minősült HV lábának történetét, már egy új hatos, Torma Vera beszámolójával együtt. Következzék az összegzés, egy igazi példaképtől. Gratulálunk, Melinda és kívánunk további sikereket, mindannyiunk épülésére!

Tavalyi munka, idei gazdagság
Most már bátran mondhatom, írhatom: Arany Fokozatú Hálózatvezető vagyok 2013 februárjától. Nagy öröm, boldogság ez számomra, és csodálatos élmény. végtelenül hálás vagyok! A 2012- es év változása januárra gazdagságot hozott csapatomban, hiszen új HV-mat köszönthettem, Voorn Verát, a negyedik közvetlen vonalam vezetőjét, akire nagyon büszke vagyok. Regisztrációjától számitva 10 hónap alatt lett HV! Csodálatos ember, akiben benne van az egészséges alázat, elfogadás, szeretet. Sokat tanultam tőle. A siker titka a szervezés, fókuszálás, cselekvés, aki mindezt szenvedéllyel teszi!

Mindez hogyan kezdödött?
Régi álmom volt, hogy Arany HV legyek, és hogy Sepsiszentgyörgyön legyen egy vezetőm. Írtam, kerestem, és aki keres, az talál. A rokonom ismerősének az ismerősének az ismerőse Vera. És máris itt egy hatos munkatárssal büszkélkedhetünk a februári hónaptól, Torma Tünde, a Vera húga. (Az eredményes vonal sikereiről részletesen ITT lehet olvasni.)

A négyek háromnegyede

Végtelen hálám dr. Katona Juditnak, aki az első HV, igazi gyógyitó, és ezen keresztül mutatja meg kis páciensei szüleinek a Biocom ertékeit.

Nagyon büszke vagyok Péter Hajnalra, a “2-ik HV-mra”, aki egy önmotivált, lendületes, aktív, cselekvő, barátságos, segítőkesz vezető.

Köszönet Gligor Erikának, a 3-dik HV-nek , elkötelezett, lendületes, szeretetteljes hozzáállásáért.

Jön az ötödik…
A gyarapodás évében vagyunk, hiszen már megvan az ötödik vezetőjelöltem, jelenleg hatos szintű munkatársam, Gábor Ágnes. 22 éves, dinamikus, tisztaszivű, és -gondolkodású, elkötelezett, jó csapatépítő és -vezető, valamint versenygyőztes.

Elit csapat vagytok. Köszönöm nektek!

Születésnapi ajándék
Nagyszerű érzés arany vezetőnek lenni, igazi telitalálat a szülinapomra, nagyon vágytam rá.

Köszönöm Péter Ágnesnek és Csabának bizalmukat, támogatásukat, segítségüket, szeretetüket, igazi barátok. Köszönet a Vass házaspárnak, Ferenczy Lászlónak, az egész Biocom, Econet cég hátterének.

Ez a fejlődés az emberi boldogságot szolgálja, a Föld szeretetét, az emberi kapcsolatokat, a gyerekek nevelését, a barátságok ápolását, az alapértékek őrzését. Kívánok sok sikert, lendületet, kitartást mindenkinek!”

Péter Ágnes és Csaba: Ma is lehet haladni és nagyra nőni!
Nagyon boldogok vagyunk és büszkék Turoczi Melindára, aki céltudatos, elkötelezett vezetői munkát végez és neveli ki az új hv-kat. Csak egy hónap, és megvan már az ötödik hálózatvezetője is. Eredményesen, mert szívvel-lélekkel végzi a munkáját. Felemeli a munkatársait, mindezt szenvedéllyel, céltudatosan, elkötelezetten és örömmel teszi.
Csapatunk példaképe. Íme, ma is lehet haladni és nagyra nőni! Kedves Melinda: kívánjuk, bármerre jársz, mindenhol jólétet tapasztalj és még nagyon sok hávét nevelj a csapatodban! Büszkék vagyunk Rád!

Az ágvezetők további hírei, néhány mondatban:
Még nagyon sok esemény történt a csapatunkban, ahol pezsgés, élet van sok szintlépővel. Kedves vendégeket is fogadhattuk nemrégiben, hisz Kónya György tartott előadást a Start képzéseinken, köszönjük neki, és párjának Zsuzsinak! Ismét tanított és erővel töltött fel bennünket Ferenczy László. Nagyon nagy öröm továbbá, hogy ismét Szovátán lehettünk vezetőképzőn, ahol magától a hálózat alapítójától kaptuk a tanítást. Nagyszerű képzés volt, köszönjük Kovács Zoltánnak, hogy velünk volt és megerősödtünk abban, hogy a világ legjobb üzletében vagyunk, a Biocomban!
Erővel, konkrét kitűzött célokkal, nagy lendülettel tért haza a 22 erdélyi HV a csapatunkból. Büszkék vagyunk a munkatársainkra és kívánunk jó munkát és sok tavaszi örömöt! S ne feledjük: verseny van, örülünk neki és versenyzünk! Sok sikert mindenkinek!

Turóczi Melinda és egyre bővülő vezetői csapata

Ezeket olvastad már?