Kezdőoldal Ágak A töretlen fejlődés jellemezte a Kónya-ág 2018-as esztendejét

A töretlen fejlődés jellemezte a Kónya-ág 2018-as esztendejét

Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali lettek az Év Hálózatépítői a teljes Biocomban 2018-ban, szívből gratulált nekik ágvezetésük, Kónya György és Krigel Zsuzsi


2018. december 8-án tartotta a Kónya-ág az ünnepi évzáró rendezvényét. Az ELTE TreffOrt Aula éttermében megtartott eseményre nagy izgalommal készültek azok a szerencsés munkatársak, akiknek a többszörös túljelentkezés ellenére jutott jegy. Részt vehettek egy családias, fergeteges hangulatú, nagyon jókedvű, találkozón. A részleteket Kovács (Kovi) István osztja meg velünk, egy helyütt – résztvevőként – magát és történetét is belefogalmazva…

Az ág névadója, Kónya György és párja, Krigel Zsuzsi vidám hangvételű megnyitója után az Ezüst Hálózatigazgató összefoglalta 2018 legfontosabb eredményeit mind a Biocomra, mind az ágra vonatkozóan.

Idén is lendületesen fejlődött a cég, a forgalom a vártnál kedvezőbben alakult. A Kónya-ág fejlődésének a dinamikája 2018-ban is töretlen volt.

A protokolláris beszámolók után következtek az elismerések. Egyenként felsorolni lehetetlen, hogy hány kiváló munkatárs részesült különféle méltatásban.

Versenygyőztesek

Díjazták a nyári verseny győzteseit:

  • Tóth-Wolford Erikát,
  • Hliva Ildikót,
  • Bezeczky Gizust,
  • Dobrocsi Tibort,
  • Kerekes Balázst, valamint
  • Tóth Istvánt.

Új hálózatvezetőket indítottak
Természetesen elismerték azokat a vezetőket is, akik 2018-ban új hálózatvezetőket indítottak el a karrierjük útján:

  • a Szabóné Gyarmati házaspár 5 új hálózatvezetővel gazdagodott ez évben,
  • míg a Tóth-Wolford házaspár 4,
  • Törköly Ferenczi Zita és Törköly József 3,
  • Csordás Anikó szintén 3 új hálózatvezetőt adott a hálózat részére.

Serleg az éves munkáért

Egész éves munkája elismeréseként Biocom kupát kapott:

  • Csordás Anikó,
  • a Tóth-Wolford páros (Erika és Lali),
  • Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté,
  • Törköly Ferenczi Zita és Törköly József,
  • Béres István,
  • Ronta Hajnalka,
  • Hliva Ildikó,
  • Kerekes Balázs,
  • Kozma Beáta.


Nézeteltérésből 80 kilós fogyás…

A díjak átadását időnként vidám sztorizgatások, örömteli elbeszélések tették színesebbé.  Így Krigel Zsuzsi Kovival közösen elmesélték, hogy az immár 80(!) kilót fogyott Kovival hogyan volt egy kis nézeteltérésük megismerkedésük alkalmával és ezek után hogyan ismertették meg Zsuzsiék Kovival a Reg-Enort.

Aktív Biocom nyugdíjas
A Biocom korelnöke, a még mindig rendkívül fiatalos Kozma Éva vidáman beszélt a boldog Biocomos nyugdíjas éveiről. Szellemesen elmesélt, kedves történeteit csillogó szemmel hallgatta szerető közönsége. Számára nincs lehetetlen, így könnyedén teremtette meg az anyagi függetlenségét a hálózat segítségével, ezáltal családjával együtt beutazták szinte az egész világot.


Kirúgta a főnökét…
Csordás Anikó egyik hálózatvezetője, Nagy Zsuzsi megosztotta velünk azt a történetét, hogy hogyan „rúgta ki” a főnökét. Mindez egy annak köszönhető, hogy Anikó a megismerkedésükkor rögtön meghívta Zsuzsit egy képzésre, ahol ő rögtön beleszeretett a Biocomba…

Anya és fia sikerei
Hliva Ildikó és Kerekes Balázs is igazi sikersztorit adott elő, beavatva hallgatóságát a rendkívül eredményes munkamódszerükbe. Be is mutatták a csapatuk legeredményesebb tagjait, akik szintén nagy karrier előtt állnak.

Az Év Hálózatépítői: Tóth-Wolford Erika és Tóth Lajos
A rendezvény csúcspontjaként Kónya Gyuri és Krigel Zsuzsi átadták a Tóth-Wolford házaspárnak az Év Biocom Hálózatvezetőjének járó hatalmas kupát. Erika és Lali méltán nyerték el a csodás díjat. Kitartó, áldozatos, segítőkész munkájukkal kimagasló eredményeket értek el 2018-ban a Biocom hálózatán belül. Olyan vezetőkké váltak, akikre mindig számíthatnak munkatársaik, akik méltán váltak példaképpé a Kónya-ág minden tagja számára.

Ezt követte egy meglepetés ajándék Gyuriék részére: a Kónya-ág hálózatvezetői egy 2 személyes, borkóstolóval egybekötött wellness pihenést ajándékoztak Zsuzsinak és Gyurinak. Egy kikötés volt csupán: kötelező lesz számukra, hogy megkóstolják Villányban a legfinomabb borokat. Úgy gondoljuk, hogy Gyuriék ezt a feladatot örömmel fogják teljesíteni…


A hivatalos részt követően pezsgővel koccintottunk a nagyon eredményes 2018-as év tiszteletére. Annak a biztos tudatában, hogy a fejlődés 2019-ben is töretlen lesz a Kónya-ágon belül!

Következett az állófogadás, ahol válogatott finomságokat falatozhattunk és baráti, kötetlen beszélgetést követően vettünk búcsút egymástól erre az évre.

Jövőre, Veletek, ugyanitt!

 

 

 

Ezeket olvastad már?