Kezdőoldal Ágak A siker kulcsa

A siker kulcsa


Az Ökonet újság 2011. nyári számában arról a meggyőződésemről szóltam, hogy az üzleti életben is, csakúgy, mint a magánéletben, a siker kulcsa Te magad vagy. Bárhol is szeretnél érvényesülni, a sikered elsősorban „a napirendedben rejlik, nem fog beköszönteni csak úgy az egyik reggel az életedbe.” (Nagy Ádám Időgazdálkodási technikák 2. In: MLM. Az üzleti magazin nem csak hálózatépítőknek, 2011. 2.évf. 2. szám, 22. o.) Ha ezt a gondolatot átörökíted a saját- és csapatod munkájára az Ökonetben, terveztek és cselekedtek, akkor az eredmény nem várat magára, mindenféleképp bekopogtat az ajtótokon.
A nyárra szokták mondani, hogy uborkaszezon, a „lazulás”, „erőgyűjtés” ideje. Iskola, óvoda zárva, a nagyszülők több esetben elérhetetlenek, eljött a nagy utazások ideje. Ha pihenni szeretnél – töltődj fel a családod, szeretteid körében, tervezz, készülj, de ekkor is koncentrálj arra, amit igazán szeretnél, alakíts ki egy új napirendet! – javasoltam nem egyszer a családos munkatársaimnak, kisgyermekes anyukáimnak. Példaértékű számomra, hogy Vass Oszkár ágvezetőm a képzéseken mindig hangsúlyozza: vess magot nyáron, s szeptemberre, mire beköszönt az ősz, meglásd, kikel majd! S bár fontosnak tartom, hogy a családi együttlétek alkalmával a pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre minőségi időt szánjunk, folyton szem előtt tartom Pintér-Pámer Krisztina ezüst fokozatú hálózatvezetőm gyakorlati tanácsát: ha eredményt akarsz, „Cselekedj!”.
Ennek fényében hirdettem meg csapatomnak a versenyeket. Három új belépő és regisztrációként min. 100 pontérték elérése esetén az adott hónapban lehetett belépőt nyerni a sümegi családi napra, ajándékul járhatott egy komplett lakástakarítás, lehetett „gyúrni” wellness-hétvégére még a nyár kezdetén. Kisebb-nagyobb ajándékot (pl. Varga Sándor: Vétekzés c. könyvét, Cd-ket, kiadványokat, termékeket, stb.) kaphattak azok a vásárlók, akik rendszeres illetve egy-egy nagyobb vásárlásukkal járultak hozzá a csapat fejlődéséhez. A vállalkozó szellemet igencsak erősítette az Ökonet cégvezetése által hirdetett, valamint a Molnár Antalék ágából átinvitált 60.000,- Ft-os verseny, melyet Ágvezetőink hirdettek meg.
Eredmények: a júniusi versenyek alkalmával Alkonyi György, Ácsné Székely Edit, Venczel Nóra bővítette eredményesen a csapatát, melyre augusztus-szeptemberben Székely Edit dinamikus, lendületes munkával még rákontrázott. Csapata nemcsak szélességben, de mélységben is bővült újabb munkatársakkal: Nagy-Horváth Mariann önálló munkája víztisztító megrendeléseket hozott, barátnőjéhez, Gáspár-Csontos Andreához pedig egy lendületesen fejlődő 5 fős csapat csatlakozott. Venczel Nóra az új emberek elindításában önállósodott, Szilágyi Zsuzsa pedig a vezetői feladatok körét bővítette azzal, hogy megtartotta első önálló munkatársi értekezletét a csapatának. Ádám-Bedriczky Inez is a tettek mezejére lépett, a nagytarcsai falunap alkalmából Ökonet-standot hozott létre, és szóbeli megkeresésekkel, kérdőívezéssel, különböző „hideghívásos” technikákkal bővítette a névlistáját, az infóalanyainak és a vásárlóinak körét. Igen sokan valósították meg életmódjukban a „Tiszta víz – méregtelenítés –  lúgosítás a hétköznapokban” életmód-programot, melyet kiválóan segített víztisztító-lúgosító berendezések akciós beszerzésének lehetősége.
Elismerésemet, köszönetemet és hálámat fejezem ki a csapatomnak, Nektek azért, hogy a nyár számunkra az egyik legdinamikusabb szezonná kerekedett a regisztráló Ökonet-tagok számát tekintve! Gratulálok a szép teljesítményhez, és kívánok még további cselekvő, aktív, minőségi munkát ahhoz, hogy az új, tettekre sarkalló marketing-tervvel álmaitok minél hamarabb teljesüljenek!
Útravalóul ajánlom Nektek Sir Winston Churchill egy másik gondolatát:
„Amint haladsz előre, úgy teremted saját univerzumod”.
Cserné dr. Szekeres Adrienn HV.

Ezeket olvastad már?