Kezdőoldal Ágak A legjobbak között vagyunk – Nagy siker volt a Lőrincz-ág Őszi Nemzetközi Nagyrendezvénye

A legjobbak között vagyunk – Nagy siker volt a Lőrincz-ág Őszi Nemzetközi Nagyrendezvénye


A Gólyavár minden székét megtöltötték a Lőrincz-ág munkatársai. A Biocom meghatározó, a hálózat első Gyémánt Hálózatigazgatója által menedzselt csapatának aktív tagjai egy színes, nemzetközi rendezvényre érkeztek Budapestre szeptember 22-én. A cég egyik ikonjának számító Lőrincz János és Marika elégedetten nyugtázhatta: ahogy a Biocom is sorra döntögeti a rekordokat, a több országra kiterjedő ág is történelmi magasságokban jár a közösen elért pontértékeivel, és látva a programot, a szereplőket, a közeljövő fejlődése sem lehet kérdéses.

Magasan minősítenek minket
Félezernél is több aktív munkatárs, köztük többszáz új érdeklődő tapsolta meg az elején a legnagyobb ágak vezetőit ismerkedésként, majd mindjárt gyémánt gondolatok következtek.
Lőrincz János a feszített program miatt ezúttal néhány percben tette magasra a lécet. Abban a tekintetben könnyű dolga volt, hogy a Biocom magyarországi partnercégét, az Ökonet-Európa Kft.-t kellett minősítenie. S tette ezt egy nemzetközi cég auditálásának számai alapján. Ez alapján most már papírunk is van arról, amit eddig is tudtunk: hazai szempontból a legszűkebb elit tagjai vagyunk, de nemzetközi szinten is kiemelkedő a megbízhatóságunk! Azaz: a legjobb döntést hozza meg, bárki is voksol a hálózatunkra…

Ragyogó termékeink vannak

Az első rész kiemelkedő szakmai előadása dr. Kodori Judit nevéhez fűződik. A természetgyógyász vénával is rendelkező tüdőgyógyász szakorvos duplán is hitelesen szólhat a termékkörünkről, hiszen a tudása mellett tapasztalata is van bőven, mivel két évtizede szakadatlanul teszteli és ajánlja a készítményeket, rengeteg sikerrel. Átfogó előadásában ezúttal a két viszonylag újabb termék, az Immun Protect Spray, valamint a Szelíd Kék Jód Csepp előnyeit hangsúlyozta.

Reg-Enor az életünk…

A Biocom vezető terméke, a Reg-Enor dicsérete érkezett a következő percekben, de egyik sem öncélúan, hanem konkrét tapasztalatok alapján. Elsőként magától az alkotótól. Szabó Sigfrid azt is elmesélte, hogy milyen út vezetett a termék Géniusz-díjáig…

Magyar Zoltán minden bizonnyal „világrekorder” fogyásban!

Majd öt olyan beszámoló következett képekkel is támogatva, amely a kétkedők számára is egyértelmű bizonyítékot adhatott a kúra sikeréről. Köztük a testsúlycsökkenés szinte nem hivatalos világrekorderének tekinthető Magyar Zoltán előadásával, aki önmagában egy élő reklámja, bizonyítéka annak, hogy az elkötelezettség és a szabályok könnyed betartása révén bárhonnan van visszaút, s az „ajándék” messze nem csak a fogyás…

Köszönet nekik a megosztásért:

  • Török Krisztina – Bress Bea vonalaláról, aki Szerbiából, a vajdasági Noszáról érkezett. Jelenleg mínusz 37 kg-nál tart, számára a „regenorozás” már nem kúrát, hanem életmódot jelent, most már aktívan sportol, rendszeresen fut, edzőterembe jár. A Bress-Puskás csapat vajdasági havi rendszerességű Egészség Estjeinek fő szervezője és házigazdája. 23 évesen igazi példakép a Lőrincz-ág szerbiai vonalán.
  • Bakó Dominik – aki mindössze 12 éves! Szponzora Dudásné Szász Veronikaa Czentlaki / Zsizsi***-ágon. Veronika friss HV. Ő az, aki a Senior Erőemelő Világbajnokságot tavaly a Reg-Enor segítségével nyerte meg. (Vegán módon csinálta a kúrát, mert nem nagyon eszik húst.) Dominik június 23-án kezdte el a Reg-Enor kúrát, mióta csinálja, jobb a közérzete, nem görcsöl a dolgokon, könnyebben kap levegőt. Kicsit félt tőle, hogy sok mindent el kell hagynia, de már az első héten érezte, hogy nem is kívánja azokat a dolgokat, amiket nem lehet enni.
  • Harkai Csilla – a Vass-ágról. Január 14.-én kezdte el a Reg-Enort inni, akkor 88.8 kg volt, most 75.5 kg, derékbősége 106 cm volt, most pedig 95 cm; tehát -11 cm! Amióta issza, nagyon jól érzi magát és a véreredményei is nagyon jók lettek.
  • Nagy Richárd és Herczeg Bianka, akik 10, illetve 23 kilótól szabadultak meg, egyben a Vass/Beta-ágon, Kis Gergely és Pálfi Katalin csapatában hálózatvezetők lettek. Bianka most már főállású Biocomos.
  • Magyar Zoltán és – 179 kg (!!!) – Lőrincz János vonalán, akinek személyesen a Gyémánt Hálózatigazgató segített. Magyar Zoltán az Evidens étterem tulajdonosa, akinek elképesztően pozitív történetéről később még részletesen mesélünk…

 

Az SCD AGRO dicsérete

A szünet előtti néhány perc az SCD AGRO kapcsán meghirdetett verseny eredményhirdetése jegyében telt, míg előtte a teljes termékcsalád átfogó bemutatását is elvégezte Peretsényi Dániel, a Greenman Kft. vezető fejlesztője

Az édesapa, dr. Peretsényi György ügyvezető pedig jelentős adag ajándék készítmény kíséretében gratulált a győzteseknek, köztük a Czikora házaspárnak, akik a legrészletesebb, leglátványosabb és legmeggyőzőbb pályázati anyagot nyújtották be a probiotikus termék használata kapcsán a kiskertjükben elért eredményeikről. (A cikkek most is megtekinthetők a biocomnetwork.hu oldalon, az SCD Technológia – Probiotikumok rovatban.)

Új hálózatvezetők

A második blokk felvezetéseként rengeteg sikeres hálózatépítő érkezett a színpadra, mindazok, akik a Lőrincz-ágban az előző, márciusi nemzetközi nagyrendezvény óta eltelt időszakban éték el a hálózatvezetői szintet.

Ők kaptak gratulációt, oklevelet és/vagy kitűzőt az ágvezetőtől:

Erdélyiné Fojtik Anna – Kosiba-ág, szponzor: Kosiba Zsombor

Kiss Edith – Kosiba-ág, szponzor: Zsigmond Júlia

Oravecz Ibolya – Kosiba-ág, szponzor: Dobrocsi Edit

Dr. Szakács Piroska – Lőrincz-ág, szponzor: Maxiné Sallai Anikó

Gombár János – Lőrincz-ág, szponzor: Bress Bea

Szűcs János Péterné – Kosiba-ág, szponzor: Molnár Eszter

Karsai Beáta – Lőrincz-ág, szponzor: Sonkolyosné Éliás Tünde

Kulacs Annamária – Lőrincz-ág, szponzor: Sáska Kornélia

Dudásné Szász Veronika – Czentlaki-ág, szponzor: Jámbor Gábor

Gyercán Ferenc – Czentlaki-ág, szponzor: Lázárné Anikó

Pálfi József –Beta-ág, szponzor: Pálfi Katalin

Varga Juhász Laura – Beta-ág, szponzor: Vicena Andrea

Nagy Richárd és Kiss Bianka – Beta-ág, szponzor: Kis Gergely

Török Barbara – Beta-ág, szponzor: Kis Veronika

Csorba Nóra – Beta-ág, szponzor: Simonics Éva

Laukóné Ildikó – Beta-ág, szponzor: Acsainé Szabó Katalin

Németh Lászlóné Klári és László – Kosiba-ág, szponzor: Molnár Eszter

Kosiba Zsombor – Kosiba-ág, szponzor: Kosiba Hajnalka

Immunerősítés a gyermekeknél

A második rész is tartogatott bőven szakmai információkat, hiszen ezúttal egy másik doktornő, dr. Pollák Éva gasztroenterológus, érkezett a pódiumra. A gyermekgyógyász főorvos ezúttal az őszi időszak immunerősítéséről szólt átfogóan a fiatalabb korosztályokra koncentrálva, így tartalmas és színes előadásában számos Biocom terméket érintett. Mint hangsúlyozta, az étrend-kiegészítők szerepe joggal értékelődött fel az utóbbi időben, hiszen létfontosságú tápanyagokat tartalmaznak, melyek az úgynevezett élelmiszereinkből kiveszőben vannak…

A tiszta vízről egészségi és környezetvédelmi szemszögből

Ezt követően a víz került a fókuszba két kitűnően megkomponált prezentáció keretében. Az egyik előadója Gazdag Katalin volt, a debreceni ág vezetője, aki a természetgyógyász szemszögéből mesélt figyelemfelkeltő tényekkel az éltető víz erejéről, az egészségügyi kérdéseket helyezve előtérbe

Őt követte a Kosiba-ág vezetését is képviselve Kosiba Hajni, aki megdöbbentő és cselekvésre késztető adatokkal támasztotta alá a víztisztító fontosságát, a környezetvédelmet hangsúlyozva, pénztárcabarát megoldásként.

Új Ezüst Hálózatvezetők

Zárásként az új Ezüst Hálózatvezetőknek tapsolhatott a közönség, azoknak, akik az elmúlt időszakban legalább két új HV-t szponzoráltak közvetlenül. Rövid interjúk keretében fogalmazták meg az idáig vezető út esszenciáját, melyek között bőven lehetett hallani üzletépítői tanácsot is.

Csattanóként pedig a Vass-ág anya-lánya vezetőpárosa, Horváthné Dr. Kökény Annamária és Horváth Annamária tartottak végtelenül motiváló, a 2018. tavasza óta eltelt időszak sikereiről képekkel erősített beszámolót – azért ketten, mert együtt építik az üzletüket. Köszönet érte! És gratuláció az új ezüstöknek:

  • Lőrincz Ágnes – Lőrincz-ág, szponzor: Lőrincz János

  • Acsainé Szabó Katalin – Beta-ág, szponzor: Sinka Szilvia

  • Dobrocsi Edit – Kosiba-ág, szponzor: Hárs Tímea

  • Horváthné Kökény Annamária – Vass-ág, szponzor: Molnár László és Haraszti Dóra

 

A siker árát meg kell fizetni

Részben zenés indítása volt a harmadik felvonásnak, melynek kezdetén a Reg-Enor Nemzetközi Nagykövete, Galambos Lajcsi vette a kezébe kedvenc hangszerét, a trombitát. Ám mielőtt a producer-előadóművész megénekeltette volna a közönséget, életútjának kezdeteiről is mesélt, igazán exkluzív részletekkel. Mint kiderült: a siker árát neki is meg kellett fizetni, hiszen annak idején benne sem hittek, s hogy az általa naggyá tett műfajjal valaha is érvényesülni fog, örömet szerezve millióknak a muzsikájával…

Nyári verseny, Győztesek Hajója

A nyári visszapillantó részben egy kisfilm formájában érkezett. Lőrincz János volt az ötletgazdája 2017-ben a „Győztesek Hajója” versenynek, melyet az elmúlt két alkalommal már a cég is felkarolt. A májustól júliusig tartó időszakot idén 31-en teljesítették, s néhányan közülük továbbra is versenyben vannak az extra fődíjért. A Lőrincz-ág sikeres emberei nemcsak tapsot kaptak, hanem a vetítővásznon is feltűntek, hogy az egyik nyeremény, az augusztus közepi dunai, közös, VIP hajózás alkalmával rögzített felvételeken megosszák gondolataikat. A másik nyeremény ugyanis a hálózatuk felpezsdülése, ami nem kevés extra jövedelmet hozott, és távlatokban még többet tartogat…

Új Arany Hálózatvezetők

A következőkben két kitűnő hálózatépítő állt színpadra, akik az elmúlt néhány hónap során váltak Arany Hálózatvezetővé. Ehhez a karrierszinthez legalább négy közvetlen hálózatvezető szükséges, és persze folyamatos személyiségfejlődés, ami természetesen nem hivatalos előírás, de az előrelépés záloga. Éppen ezért volt nagyon ösztönző meghallgatni két különböző történetet a siker útjáról, rengeteg személyes élménnyel és az ebből bárki által leszűrhető útmutatással. Nagy gratuláció az új aranyaknak:

  • Maxiné Sallai Anikó – Lőrincz-ág, szponzor: Lőrincz János

  • Molnár Eszter – Kosiba-ág, szponzor: Sárvári Ferenc

 

Arany Hálózatigazgatók Erdélyből

Volt még egy arany-köszöntés, igaz, egyelőre a távolból. Az ok: a tágabb értelemben szintén a Lőrincz-ághoz tartozó, a Ferenczy-, azon belül a Vass-ágon belül működő, erdélyi Péter-ág vezető házaspárja Arany Hálózatigazgató lett! Mondani sem kell, a romániai üzletrész történetében ez az első ilyen magas szintű pozíció! Megható és hálával teli videóüzenet érkezett Péter Ágnestől és Csabától, akik október elején a saját, brassói nagyrendezvényükön kapták meg konkrétan az elismerést. De az őket szponzoráló barátaik, Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsanna itt elmondott felépítő mondataik is szívmelengetőek voltak.

Fergeteges zárás

A Lőrincz-ág nemzetközi rendezvényének zárását Ferenczy László kezébe adták a szervezők, ami ragyogó ötlet volt. Az Arany Hálózatigazgató ugyanis fergeteges, motiváló előadással ajándékozta meg a Gólyavár hallgatóságát. Az egyszerre természetgyógyász és életépítő trénert felállva tapsolta meg a közönség, melynek tagjai feltöltődve, megerősödve térhettek haza. Folytatás a szokott módokon, helyeken és időpontokban, s már van egy előzetes terv is a következő hasonlóra: 2020. március 8-át érdemes bevésni a naptárba…

              

A nap főszervezője, Beta Kádár Tünde ágvezető, és moderátora, Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs vezetője

Képgaléria:

Ezeket olvastad már?