Kezdőoldal Ágak A kommunikáció volt a középpontban a Molnár-ág Kulcsember-képzőjén

A kommunikáció volt a középpontban a Molnár-ág Kulcsember-képzőjén

A közel félszáz hálózatépítő végig nagyon aktív volt a tréningen

A közel félszáz hálózatépítő végig nagyon aktív volt a tréningen

Molnárné Andrea ágvezető az egyik meghívott előadóval, Tarczy Gyulával

Molnárné Andrea ágvezető az egyik meghívott előadóval, Tarczy Gyulával

Feltétele van annak, hogy részt lehessen venni a Molnár-ág Kulcsember-képzésén. A „szűrő” két részből áll: el kell érni a rendezvényre a saját 200 pontot, valamint legalább egy közvetlen csatlakozóval is rendelkezni kell. Olasz Ildikó hálózatvezető természetesen teljesítette az előírásokat, s az ágvezető, Molnárné Andrea kérésére plusz feladatot is vállalt: leírta az általa leszűrt tapasztalatokat, megélt érzéseket a február 25-én, egy verőfényes szombati napon, a Csongrád Megyei Iparkamara székházában tartott tréning kapcsán. Ildikó a bevezetőjében úgy fogalmaz: ez egy kimondottan szakmai képzés volt mindazoknak, akik el akarnak érni valamit ebben a szakmában. Így azoknak volt itt volt a helyük, akik komolyan gondolkodnak az üzletben, ezért is vannak alapelvárások. Így is közel félszázan töltötték meg a termet.

Tarczy Gyula: A felépítés a bizalom építése
S hogy miről szólt ez a csodás nap? A tanulásról, melyhez nagyszerű előadóink voltak! Az első Tarczy Gyula,  a Biocom kommunikációs vezetője oktatott  bennünket. Mi az a felépítés, hogyan kell felépíteni a szponzorodat, a cégedet, a munkatársadat, saját magadat? Hogyan építs bizalmat? Milyen fontos tulajdonságokkal kell bírnod? Például: mindig mosolyogj, vagy ne kritizálj senkit, dicsérj, írj le mindent, ami az eszedbe jut, bárhol is vagy. S arról, hogy mennyire fontos a kérdezés a hálózatépítésben, mert kérdésekkel tudsz irányítani. S ha valakiből hálózatépítő lesz, előbb-utóbb meg kell tanulnia közönség előtt beszélni. Erről is szó volt olyan részletességgel, hogyan kell fogni egy mikrofont, hogyan kell a mondanivalónkat hangsúlyozni, akár a mikrofonba beszélés közben hogyan tudjuk a jegyzeteinket használni?

Készülj fel, építsd fel…
Sok-sok apró dolog, aminek mégiscsak nagy jelentősége van a közönség megítélése szerint. Minden mondandónkra – akár „kicsiben”, akár nagyban tesszük – alaposan fel kell készülni. Erről meggyőzött bennünket személyesen is, hiszen sokunkat az előadása közben nevén szólított… Természetesen mindenkit örömmel töltött el, hisz azonnali bizalmi kapcsolat alakult ki. Tehát felépítette a közönségét is! Az az idő, amelyet kaptunk Tőle, nagyon rövid volt, gyorsan elröppent. Remélem, reméljük, találkozunk még vele, mert nagyon sokat tanulhattunk egy profi műsorvezetőtől, remek embertől. Köszönjük Neked Gyula, várunk máskor is!

Nyíri Zoltán tréner a kérdezés fontosságát emelte ki egyebek mellett

Nyíri Zoltán tréner a kérdezés fontosságát emelte ki egyebek mellett

Nyíri Zoltán: Önismeret, termékismeret, problémamegoldás
A következő előadó Nyíri Zoltán  könyvíró, tréner volt, aki folytatta Tarczy Gyula gondolatmenetét. A képzések fontosságáról beszélt. „Nem az a kérdés, jössz-e a képzésekre, hanem az, hogy hány embert hozol magaddal”! Hogyan kell egy rendezvényt felépíteni egy új belépőnek, hogy kedvet és kíváncsiságot érezzen és el akarjon jönni, részt akarjon venni egy ilyen eseményen? Továbbá beszélt arról is, hogyan építettünk üzletet régen, és hogyan kell a mai kort követve építkeznünk. Ebben az üzletben minden tanulható! Mivel tudsz Te kiemelkedni? Ehhez önismeretre van szükség, termékismeretre, s ha még egy kicsit szórakoztató is vagy, annál jobb. Vagy: legyél segítség egy probléma megoldására, hogyan irányítsd a beszélgetést.

Hogyan haladj az úton? Az ágvezetőnek Bozsó Daniella segített a példa bemutatásában.

Hogyan haladj az úton? Az ágvezetőnek Bozsó Daniella segített a példa bemutatásában.

A kérdezés fontossága
Nagyon fontos szerinte a kérdezéstechnika. Kérdezz, kérdezz, kérdezz! De hogyan is…? Erre rengeteg gyakorlati példát kaptunk, életből merített  tapasztalatokkal. Rávilágított a hibáinkra, és sokunknak itt esett le a tantusz, hogy mit rontottunk el, mit nem csináltunk jól eddig! Jó szívvel ajánlotta könyveit is, amit kimondottan MLM-ben dolgozóknak írt, rengeteg gyakorlati példát felsorakoztatva bennük. Érdemes elolvasni őket! Köszönjük Zoli, a tanításodat, sokat tanultunk Tőled is!

Elindítás élesben, „közönség” előtt
A nap harmadik előadója ágvezetőnk volt. Molnárné Andi „élesben” mutatta be az indítást egy 200 ponttal beregisztrált új munkatársával közösen, aki három nappal a képzés előtt csatlakozott. Tehát a munkatárs itt lett elindítva az úton! Nagyon sok újdonság volt számunkra (mármint hálózatvezetők számára) is, nem csak a munkatársaknak. Igazából Andi mindig tud újat mondani, nehéz felülmúlni, de azért mindannyian rajta vagyunk. J Beszélt a célokról, a „gyorslista módszerről”.  Hogyan egyeztess időpontot az indításra, mit kell mondani? Milyen az „A” típusú és milyen a „B” típusú munkatárs? S ezt mind-mind gyakorlati példákkal alátámasztva! Hogyan gondolkodj, hogy vonzd be az életedbe azokat az embereket, akiket munkatársnak szeretnél? Önmagadat milyen helyzetbe hozd, hogy a gondolataid a jó polcra kerüljenek a fejedben?

Molnárné Andi: Tartsd távol magadtól a kételyt!
Anditól egy idézet: „Az elkövetkező 24 órában erről beszélj, és erről gondolkodj és arról, hogy fogod megvalósítani! Ha kemény vagy magaddal szemben, az élet kíméletes lesz hozzád. De ha kíméletes vagy önmagaddal, az élet kemény lesz veled! ITT és MOST határozd el, hogy olyan gondolatokkal töltöd meg az elméd, amelyek összhangban vannak a vágyaiddal, miközben távol tartod magadtól a kételyt!” Köszönjük mindannyian, hogy tanítasz Bennünket! Legyen így még nagyon sokáig!

Írva is tanultam
Köszönöm, hogy megírhattam ezt a cikket. A tanulási folyamatnak ez is része! Új dolgokat kell megtanulni, nem szabad megijedni a kihívásoktól. Hisz nincsenek problémák, csak megoldandó feladatok! Megtiszteltetésnek vettem részedről ezt a felkérést! Köszönöm: Olasz Ildikó, hálózatvezető.

 

Tarczy Gyula a felépítés és a kommunikáció fontosságáról beszélt

Tarczy Gyula a felépítés és a kommunikáció fontosságáról beszélt

 Molnárné Andrea ágvezető az üzleti indítást részletezte, szemléletesen


Molnárné Andrea ágvezető az üzleti indítást részletezte, szemléletesen

Csakis vidáman!

Csakis vidáman!

Molnárné Andrea és Nyíri Zoltán tréner

Molnárné Andrea és Nyíri Zoltán tréner

Profi kommunikátor

Nyíri Zoli

Ezeket olvastad már?