Kezdőoldal Ágak A képzések segítettek Leiter Incinek a hálózatvezetővé válásban a Gazdag-ágon

A képzések segítettek Leiter Incinek a hálózatvezetővé válásban a Gazdag-ágon


Hogyan lehet tíz esztendőt 178 szóba sűríteni? Úgy, ahogy Leiter Inci leírta a Biocomos évtizedének történetét. És a lényeg valóban benne van! Képzések, majd az információ továbbadása, ebből fogyasztók, majd hálózatépítő társak lesznek, a szponzor segítségével. S a történet folytatása sejthető és remélhető: néhányukból majd vezetők válnak, Inciből pedig először Ezüst HV… Mielőtt átadnánk neki a „egy kis szösszenetre” a szót (azt a lényeges 178-at), idemásoljuk Gazdag Katalin, debreceni ágvezetője köszöntő sorait: „Szeretettel gratulálok az új hálózatvezetőnknek, Leiter Incinek, a Szigeti Gábor-Kunné Mazsi csoport tagjának! Kitartásod, lelkesedésed meghozta a jutalmát. Büszkék vagyunk rád!”

Alkalmazottból képződtem
Több, mint 10 éve vagyok a Biocomos nagy család tagja. Még alkalmazottként dolgoztam, amikor idekerültem és elkezdtem a ténykedésem bizonytalanul, de a képzések, amikre rendszeresen jártam, tették a dolgukat és ezért elkezdtem változni.

Információ, fogyasztás, hálózatépítés
Egyre több embernek árultam el azokat az információkat, amiket itt kaptam meg. Így egyre többen kezdtek el követni és előbb csak használták a termékeket, aztán lelkes csapatépítőkké váltak.

Köszönet a szponzornak
A folyamat során nagyon sokat köszönhetek Kunné Mazsikának, hisz adta a figyelmet, a segítséget, amikor csak szükségem volt rá. Nagyon hálás vagyok érte.

A masszázs és a Biocom
A Biocom mellett még masszázzsal támogatom az emberek jobblétét. Így kerültek a csapatomba nagyon sokan, többek között az a fiatal csapat is, akikre nagyon büszke vagyok.

Vezetőkké válnak hamarosan
Lelkesek, dinamikusak, úgy gondolok rájuk, hogy rövid időn belül vezetőkké növik ki magukat. Sándor Feri és a párja, Suhajda Zsuzsi, Szabó Évi és vannak még jelöltjeim, akikről úgy gondolom, jó tanítók lesznek.

Köszönöm!
Nagyon örülök, hogy itt lehetek és ennyi embernek segíthettem és remélem, még többnek segíthetek ezután. Köszönöm, hogy itt lehetek!

Ezeket olvastad már?