Kezdőoldal Ágak A januári Startképzés is bizonyította a Kónya-ágon, hogy a fejlődés töretlen

A januári Startképzés is bizonyította a Kónya-ágon, hogy a fejlődés töretlen

Teltházzal indult január 13-án, az év első budapesti Startképzése a Kónya-ágon.  Pál Krisztina összefoglalójából megtudhattuk, hogy a szokásoknak megfelelően az Aquincum Hotelben évindítót a Hliva Ildikó-Kerekes Balázs Arany HV (anya-fia) páros vezette, s azt is, hogy nagyon sok új, frissen regisztrált munkatárs vett részt rajta. A rendezvényen, ami korántsem sablonszerűen zajlott, hanem „Nekem – Nekünk – Mindenkinek” szólt.


Radányi Marcsi az életmódprogramunk átadásáról
Először Radányi Marcsi Ezüst HV-tól hallhattuk az életmódprogramot, aki a maga kedvességével, emberek szívét megérintően beszélt. Segítséget kaphattunk tőle arra, hogyan tudjuk könnyedén, egyszerűen továbbadni a programot, úgy, hogy érezzék az emberek, nekik szól, az ő életük lehet ezáltal könnyebb.

Némedy Málna Gabi és a TOP 10
Némedy Málna Gabi a TOP 10-es termékekről beszélt. Elmondta, hogy a saját életében, háztartásában miként használják a termékeket. Jó ötleteket adott nekünk!

Terméktapasztalatok
Bezeczky Gizus a terméktapasztalatokat moderálta. Sokan megosztották a pozitív élményeiket a bőrégés megoldásán keresztül a változó kori tünetek kezelésén át egészen az idegösszeomlás helyrehozásáig, még inkább megelőzéséig. Itt mindig tanulunk valamit, érthető, hogy a résztvevők lelkesen írták is az elhangzott, tapasztalatok alapján tanácsolt kúrákat…

Az ületről
Hallhattuk a marketingtervet Gaál Tamásné Anditól, és a szintlépéseket Bencsákné Nagy Ágnestől érthetően.

Két kupa került méltó kezekbe a múlt havi HV-teljesítmények alapján

Hliva Ildikó csoportjában:

  • Gaál Tamásné,

a Tóth-Wolford házaspár csoportjában pedig:

  • Béres István nyerte el a kupát a decemberi hónapban elért kimagasló teljesítményéért.

Hanák Ferenc: A C-vitamin és a hála
A rendezvény második felében, ebéd után tartott előadást Hanák Ferenc a „C-vitamin és a Hála” címmel. Nagyon szórakoztató és lebilincselő előadáson vehettünk részt. Megtudtuk az alkotótól a kétféle C-vitaminunk (MSM C-vitamin italpor és C-1000) különbözőségét minden máshoz képest és szerinte itt is bizonyít a Biocom. De sokat hallottunk a HÁLA fontosságáról, hogy építsük bele az életünkbe, mert sokkal könnyebben fognak a dolgaink előrehaladni. Hanák Ferenc előadásán többször is hangos nevetés csendült fel, hiszen egy nagyon emelkedett előadóról beszélünk, aki folyamatosan fenntartotta a közönsége figyelmét. Bár ebéd után voltunk, de a tekintetek egyként tapadtak az előadóra.

Ő így csinálja
Majd Tatai Katalin 5-ös szintű munkatárs mesélt nekünk a saját üzletéről, hogy ő hogyan is csinálja.

Sikeremberek
A 4-es és 5-ös szintű munkatársak elismerése következett, akik november, vagy december hónapban szintet léptek. Kis szünet után pedig a 6-os, Társult HV és HV szintek elismerését láthattuk. Jó volt látni a sok-sok fejlődést a csapatban!

Útravaló
Zárásként Hliva Ildikó bocsájtott el minket jó tanácsaival, hogyan lehetünk még sikeresebbek az üzletben, milyen lehetőségeink vannak.

Ezeket olvastad már?