Kezdőoldal Ágak A döntés (és a Reg-Enor) a kezedben van! – A terméket és a kúrát népszerűsítették Makón

A döntés (és a Reg-Enor) a kezedben van! – A terméket és a kúrát népszerűsítették Makón

A szervezői-vezetői csapat. Balról a második Joó Marcsi, mellette a szponzora, Olasz Ildikó, jobbról a harmadik pedig az ágvezető, Molnárné Szélpál Andrea.

Nagy várakozással és izgalommal fogott neki az Olasz Ildikó hálózatvezető csapatában, egyelőre hármas karrierszinten dolgozó Joó Marcsi és néhány társa az első makói első Reg-Enor Est megszervezésének. Mint utóbb kiderült: nem kellett aggódniuk az érdeklődés miatt, hiszen június 6-án megtelt a csodálatos Grand Hotel Glorius Vigadóterme több mint 80 kíváncsi, fogyni vágyó emberrel. A beszámolót és a szervezést is köszönjük Marcsinak!

Be- és felvezetés, makói módra
Az est háziasszonya a mindig mosolygós, vidám lelkű Horváthné Mariann köszöntötte a nagyérdeműt, aki nem mellesleg nagyon rövid idő alatt ötös szintű munkatárs lett. A rendezvény során elmondta, ő is kipróbálta a Reg-Enort és csak jó tapasztalatok voltak a tarsolyában. Nem csak hogy lefogyott 6 hónap alatt 17 kg-ot, hanem a közérzete, az energiája is megnőtt. Nagyon sok követője van a Reg-Enor használata által. Az első jutalékából meg is tudták venni a víztisztítót. Felvezetésében az első előadót méltatta, a makói csapat lelkét, a mindig jó kedvű és nagyon kitartó hálózatvezetőt, Olasz Ildikót.

Olasz Ildikó: Eladás helyett egy életmódprogram bemutatása
Elmondta, hogy ő a vegyszermentes háztartás miatt csatlakozott a hálózathoz. Felvázolta, bemutatta a céget, ahonnan ezek a csodás termékek megvásárolhatók. Ildikó elmondta, hogy nem eladni akar, hanem egy életmódprogram használatát tanítja, mutatja – megjegyzem, nagyon sikeresen. Annak, aki belép ebbe a rendszerbe, megtakarításról is lehet beszélni, ami boltcserét jelent. Vagyis a régi megszokott boltunkat lecseréljük erre a szuper webshopra, ahonnan a termékeket fotelből meg tudjuk rendelni. Ráadásul rengeteg orvos és természetgyógyász is van a háttérben, akik kapcsolódnak a természetes étrend-kiegészítők felé.

A Biocom életérzés, változás és közösség
Mivel Ildi 2015. júniusában csatlakozott a rendszerhez, így nagyon sok tapasztalatot gyűjtött össze, és ezzel tudja segíteni a hozzá fordulókat. Bemutatta az üzleti modellt is. Megismételte, mindennek az alapja, hogy nem a hagyományos kereskedelmi egységekben kell megvásárolni a fogkrémet, tisztítószereket, sampont, hanem boltot kell cserélni. Felvázolta azt is, hogy a fogyasztói árhoz képest micsoda remek kedvezménnyel lehet vásárolni a fent említett a webshopokban. Az első blokk lezárására arról beszélt, hogy mit jelent számára a Biocom. – Számomra a Biocom egy életérzés. Képzeld el, hogy nem, mint személyre, hanem mint emberre tekintenek rám. Sorsfordító változás. Építő közösség, egy hely, ahol megtanultam, hogy az idő mértéke milyen fontos – fogalmazott Ildikó.

Zsibók Erika: A Reg-Enor kúra nem a koplalásról szól!
Ildikót (és a felvezetést követően) a hódmezővásárhelyi Zsibók Erika természetgyógyász érkezett a pódiuma, aki elmondta, hogy ő miért csatlakozott a rendszerhez. Az ő tisztje volt az is, hogy elmondja részletesebben a Reg-Enor használatát, összetételét. Természetgyógyászként nagyon sokféle tapasztalata van a hozzá forduló emberekkel kapcsolatban, akik az életmódváltás és a kúra hatására nagyon sok javulásról számoltak be. Erika 2017. őszén próbálta ki a Reg-Enort, a kúra után (mellyel egy régi problémája is rendeződött) nagyon energikusnak, fittnek érezte magát. Azt is elmondta, mit szabad fogyasztani a kúra alatt és mit nem. Mint említette, Magyarországon rengeteg túlsúlyos ember van, és nagyon sok rossz minőségű ételt fogyasztanak. Külön kiemelte, hogy ez egy olyan étrend-kiegészítő, aminek a fogyasztása mellett a magyar embereknek nem kell koplalni, magyarosan kell étkezni.

Érdemes előtte tisztítani
A természetgyógyász javasolta, hogy mielőtt belekezdenénk a Reg-Enor kúrába, érdemes a 10 napos béltisztító kúrát elvégezni (Intestinal Cleansing Program), hogy a salakanyagok mielőbb távozzanak a szervezetből. Fontosnak tartotta, hogy kapcsolódó termékeket is fogyasszunk a kúra ideje alatt. Egyben utalt arra, hogy az életmódváltással (de nem koplalással) járó kúra sokaknak segített már. Köszönjük Zsibók Erikának a részletes tájékoztatást, nagyon sokrétű és érthető volt előadása!

Valós visszajelzések
Reg-enor tapasztalatokkal folytatódott az előadás.

  • Borsos Zsuzsanna „járulékos” eredménye az volt, hogy lefogyott kb. 30 kg-ot ­– s pár orvosságot is le tudott tenni a kúra és az életmódváltás hatására.
  • Szeri Lászlóné, aki mindig nagyon életvidám, derűs 102 kg-ról indult, 30 kg-tól szabadult meg az életmódváltás, regenorzás által. Egészségi állapota kitűnő. Óvodában dolgozik, és nagyon sokan kérdezik, hogy mit csinált, hogy ilyen kicsattanó egészségnek örvend. Ezért nagyon sok követője van.
  • Bundity Marika a Grapefriutmag-kivonat miatt regisztrált a rendszerbe, de a Reg-Enort is kipróbálta. 8 kg-tól szabadult meg idáig. Nagyon jól érzi magát, kitűnő egészségnek örvend.

Molnárné Szélpál Andrea: Több termék is erősítheti a kúra hatását
Majd Mariann, az est háziasszonya az ág 20 éves hálózati tapasztalattal rendelkező vezetőjét, a fantasztikus, életigenlő, „energiabomba” Molnárné Szélpál Andreát szólította színpadra. Andrea a természetgyógyász szavait erősítve elmondta, többféle termék is kiegészíti a Reg-Enor hatását, s ő is ajánlotta a megelőző 10 napos béltisztítást, valamint kiemelte a (tisztított) víz fogyasztásának fontosságát is. Tapasztalata szerint a következő termékek is segíthetik még a folyamatot: a Flóra Plus, a D-vitamin K2-vel a felszívódás segítésére. Az Immun Supreme alga, a DHEA, a Q-Vital, a Digest Complex. Andinak a nagyon humoros, örömteli hangulatú előadása megmarad szívünkben, köszönjük tanítását!

Ajánlatunk
A következő blokkban ismét Olasz Ildikó következett az „Ajánlatunk” témakörrel. A hálózatvezető rávilágított, hogy nem csak a Reg-Enor, hanem sok más – több, mint 100 – termék van a rendszerben. Mi segítünk az embereknek megismerni, használni ezeket, s ha megismerte valaki, és tetszett neki, akkor beszélni kezd róla, és elmondja, hogy mit hogyan kell használni. Így a Biocom az „élet iskolája”. Elhangzott az is, hogy mi a különbség, ha vásárolunk vagy szervezőként milyen plusz lehetőségek várnak ránk.

Sorsfordító lehetőség
Befejezésül visszatértünk a Reg-Enorhoz, mivel ez egy sorsfordító lehetőség. A kérdés: mit akarsz vele kezdeni? A döntés a te kezedben van! Mi is döntöttünk, nagyon jól éreztük magunkat, értékes tapasztalatokkal mentünk haza, és úgy gondoltuk, hogy nem ez volt az első és utolsó Reg-Enor est Makón!

Ezeket olvastad már?