Kezdőoldal Ágak A biofiúból üzletember lett – Krizsán László hálózatvezető a Czentlaki-ágon

A biofiúból üzletember lett – Krizsán László hálózatvezető a Czentlaki-ágon

IMG_1431

A tavaszi nagyrendezvényen a hálózatalapító is gratulált neki a színpadon

Életemben nem éreztem ilyen jól magam! – vallja Krizsán László, ami nem csak annak köszönhető, hogy hálózatvezető lett. Ez volt az első komolyabb cél, ám az idáig és a következő sikerek felé vezető út boldogítja igazán, mert végre olyasmit csinál, ami az emberek életére pozitív hatással van, s ez hihetetlenül boldogítja. A „Biocom-gént” édesanyjától örökölte, Tóth Zsizsi a tavalyi fejlődés után idén újabb csúcsokra törekszik, ezúttal már ezüst hálózatvezetőként, részben a fia „segítségével”. Persze, a folyamat kétirányú, mint az alábbi sikertörténetből is kiderül…

Start a fürdőben

A még most is csak huszonéves László üzleti pályafutása tulajdonképpen a fürdőszobában kezdődött, esztendőkkel ezelőtt, középiskolás korában. Egy újfajta szappant fedezett fel tusolás közben, s a frissen regisztrált, de az elejétől fogva elkötelezett édesanyja a kérdésére így válaszolt: mostantól vagy ezzel mosakszol, vagy semmivel…

Olajfa: ütős megoldás a zavarra

Persze, nem csak a cég folyékony szappanja bizonyított a családban. Zsizsi gyomorfekélyből jött ki a tudatos termékszedéssel, s Lacinak is komoly problémát sikerült megoldania. Gyermekkora óta küzdött szívritmus-zavarral (percenként 200 ütéssel…), amely éveken át akár naponta többször produkált nála átmeneti látásvesztést, légszomjat, fejfájást. A kardiológián szívgyógyszereket javasoltak, később pedig műtétet, egy rakoncátlankodó ideg „elsütését”. Ettől lett igazán ideges az édesanya, aki akkor már tudta, érezte: lehet alternatív irány is. Így egy sejtszintű állapotfelmérés során kiderült: különösen erős baktériumtörzs lehet felelős a krónikus állapotért. Az Olajfalevél-kivonat és a Korall Kalcium kettőse „csodát” tett, de legalábbis tünetmentességet, ami nagyban javította az életminőségét!

IMG_1428

Biocom, biofiú. Azaz férfi, aki már hálózatvezető: Krizsán László!

Na, akkor ezt a jót mutassuk meg másoknak is – gondolta Laci, ami kezdetben csupán ajánlásokra és termékeladásokra szorítkozott. A vendéglátós szakmát tanulta, s ebben is kezdett dolgozni, először itthon, majd a hazaihoz képest csúcsfizetésekért Németországban. Mikor hazajött, párjával, az őt ebben az üzletben is folyamatosan támogató Szentpáli Elenával a Balaton partján kezdtek éttermet üzemeltetni, ami hajnaltól hajnalig történő robotot jelentett, érdemi előrelépés nélkül.

Már nem csak kávét ajánlott

Ebben az állapotban ültette le édesanyja, aki mindig azt mondta neki: ne érd be annyival, hogy kiviszed az embereknek a kávét, te ettől többre vagy hivatott! S mivel jövőképet is tett a biztatás mellé, egy budapesti étteremben vállalt munkája mellett elkezdte tudatosan és szorgalmasan kínálni a termékeket, ott ragadt rá a tréfás „biofiú” becézés. Mert senki elől nem titkolta el a Biocom készítmények előnyeit, s első helyre került nála az üzlet.

Üzleti gondolkodás, önképzéssel

Mint kiderült: jó érzéke van az értékesítéshez, amit támogatott Jámbor Gábor, Zsizsi párja is, egészségügyi felmérésekkel. A termékekkel kapcsolatos elégedett visszajelzések mellett jöttek a pontok is szépen, ám háromezer környékéről nem sikerült feljebb lépni. Ekkor érkezett édesanyja újabb tanácsa: a jó szándék mellé tegyük oda kőkeményen az üzletet! Ehhez pedig az önképzés útjára lépett, könyvekkel és cédékkel is formálva a gondolkodását. Járni kezdett képzésekre, s meghallgatta a Biocom nagyjait ágán belül és kívül egyaránt: Lőrincz Jánostól Ferenczy Lászlón át Vass Oszkárig.

Czentlaki-háttér

Mindettől komoly lendületet kapott, megérezve, hogy ez nem egy egyszerű „hobbi”, és igazán értéket közvetítünk! A legtöbbet azonban természetesen a „sajátjainak” köszönheti, nagyon büszke rá, hogy a ma már jóval 40.000 (!) pont felett teljesítő Czentlaki-team tagja. Beatrix és Zoltán is fogták a kezét, segítették, de a csapat hangulata is megragadta. Azt mondja, hihetetlen motiváló a légkör náluk, s megfogadta, csupa olyan embereket fog bevonzani, mint akikkel itt találkozik!

Tavaszi ébredés

Az első ilyen komoly üzlettársa barátja, Angyal Balázs lett, aki párjával, Vikivel már az ötös szintet ostromolja. Ő egyből átlátta a nagy lehetőséget, s azóta egyre többen gondolkodnak a környezetében a hálózatépítésben. A havi 4000 pontjának stabilizálására, mely az elsődleges cél az ezüst hálózatvezetővé válás útján, számos módszert alkalmaz. Például a „Tavaszi ébredés” programot, mely termékből kiindulva kínálja a nagy egészet egy bemutató keretében, Veszprémtől Kapuváron át Pilisborosjenőig.

Belenövés a „gatyába”

Mindebben sokat segít számára a Czentlaki-team által most már folyamatosan szervezett, ágon belüli vezetőképző, Budapesten. Itt mintákat kap a helyes üzleti gondolkodásra és egyre inkább képesnek érzi magát egy nagyobb csoport irányítására is. Zoli úgy látja: kellett a fejlődés, csiszolás, ami idáig vezetett, egyszerűen „bele kellett nőni a gatyába”, hogy a lényeget még nem látók által egyszerű „bogyó-biznisznek” tartott üzletben értékesítőből egy hálózat vezetővé váljon. S mivel megérezte, hogy ezzel emberek életét befolyásolhatja jótékonyan, önzés nélkül, gyarapodva, a folytatás sikere sem lehet kérdéses…

IMG_1432

Jó társaságban van… Itt: a tavaszi találkozó színpadán, más ágak elismert vezetőivel, de a Czentlaki-team tagjaként, a Lőrincz-ágon még inkább!

Ezeket olvastad már?