Kezdőoldal Ágak A Biocomot is lélekkel hirdeti – Fekete Ágica HV a Vass-ágon

A Biocomot is lélekkel hirdeti – Fekete Ágica HV a Vass-ágon

Fekete Ágica és Dani

Fekete Ágica és Dani

„Fogyókúrás valamit” keresett a szlovákiai Révkomáromban élő Fekete Ágica, „már vagy az ötvenediket”. Az ő és sokak szerencséjére azonban nem csak egy termékre, hanem sok barátra és egy üzletre is talált a Reg-Enor által a Vass-ágon. Így az eredetileg református lelkészként végzett és dolgozott, kétgyermekes családanya ma már „főállású” Biocomos. S miközben testi szinten is segít a termékekkel, mindig a lélek oldaláról indít, hivatásának megfelelően…

Domonkos és Zalán

Domonkos és Zalán

Felfedezte, megcselekedte

Második, most már hároméves kisfia (családi képek a törökországi nyaralásról szóló beszámolóban – a szerk.) születése után a kilókkal kezdett küzdeni, átmenetileg sikertelenül. A világhálón bukkant rá a Reg-Enorra, még tavaly, ám nem talált hozzá „arcot”. Pálfi Katalin volt az első, aki elég közel volt hozzá fizikailag, és hitelesnek is tűnt. S hogy mi következett ezután? Rém egyszerű történet. – Felhívtam, felkerestem, beiratkoztam és elkezdtem a kúrát – foglalja össze a lényeget.

A zsírt is zsírral ette

Érdemes az ő példáját megfigyelni annak, aki valódi, gyors fogyásra vágyik. Ágica ugyanis másfél hónap után már mínusz 14 kilónál járt! Igaz, saját bevallása szerint elég kemény volt magához, hiszen életszemlélete a kúrára is érvényes volt. „Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt drasztikusan csinálom”. Ez az ő nézőpontja, ugyanis nem tett mást, mint amit a magyar feltaláló, Szabó Sigfrid szajkóz folyamatosan: „együnk elegendő, akár nagy mennyiségű zsírt minden étkezéshez”! Ágica nem sajnálta magától: 28-30 grammot bekanalazott alkalmanként, azaz naponta háromszor, mert ennyiszer evett. Illetve tulajdonképpen kétszer, hiszen „a vacsora sokszor nem volt más, csak a felmelegített zsír”…

A látvány magáért beszélt

Innentől kezdve ismerős lehet a történet. Először a családtagok, majd az ismerősök kezdték kérdezgetni a látvány okán az átalakulásról, s persze szerették volna kipróbálni a „csodaszert”. Mikor már tízesével rendelte a Reg-Enort, elkezdte érdekelni a marketing terv is, a segítségnyújtáson túl a nagy egész anyagi vonzata is.

Átalakuló gondolkodás

Fekete Ágica azonban – még a Pálfi Katikával történt beszélgetés előtt – ellenállt a gondolatnak, a Reg-Enorban csak a fogyása szerét látta, nem az üzletet. – Nem akartam vele foglalkozni, mert semmilyen jó hallomásom, tapasztalatom nem volt az MLM-ről, egyébként is más volt a beállítottságom – fogalmazza meg korábbi hozzáállásának miértéjét. Ám közben folyamatosan megélte, hogy segíthet másoknak a termékkel, ami örömöt okozott neki.

_MG_5777A két sík összeért

Így aztán sikerült magában összeegyeztetni a materiális és spirituális síkot. Azt mondja: – Megláttam azt a rendszerben, hogy az anyagi (azaz termékkel kapcsolatos) segítség mellett szükség van a lelki oldalra is, hiszen fontos minden téren a megtisztulás. Így mindig ezzel indítok egy beszélgetés során, s ha már kiderültek a problémák, s megnyílt számomra a partner, egyszerűbb neki ajánlani bármit. Akár az üzletet is – vallja már sikeres vezetőként.

Három hónap alatt HV

A folyamatos, jó visszajelzések és a sok érdeklődő is segítette a döntését, amit elég hamar meghozott. Ezután felgyorsultak az események: három hónap alatt megcsinálta a hálózatvezetői szintet! Miután meghozta döntését a Biocom mellett, keményen, nagy odaadással, és a termékekbe vetett teljes hittel dolgozott.

Segítség mindenhonnan

Már 5200 pont környékén jár, s „főállásban” Biocomozik. Igaz, cégvezető férje, Fekete Dániel is sokat segít neki, főleg az ismeretségi körével, üzleti gondolkodásával és lelki támogatásával, szintén a rendszer tagjaként. Jó kapcsolatot ápol szponzorával, s az ágvezetőkkel, Vass Oszkárral és Zsuzsannával is. – Működőképes e téren is az üzlet, sokat kapok tőlük, bár alapvetően önállónak tartom magam – vallja.

LELKES csapat

Csapata is lelki hozzáállását tükrözi: egyre többen barátok az új ismerősök közül, és büszke rá, hogy önállóan is tartják a kapcsolatot. Egyszerre 5-6 ember jön felfelé, a vezetői szintet célozva, ami nála már az ezüst minősítés lehet. Bár az igazi cél az, hogy: – Egymást megőrizzük, megteremtsük a jövőnket az üzlettel, s közben folyamatosan továbblépni, építkezni.

A Biocom és Reg-Enor hírével

Fekete Ágica megértette, hogy teológiai tanulmányait itt is tudja hasznosítani, sokak érdekében, hiszen szükség van a kommunikációra, empátiára éppúgy, mint a segítő szeretetre. Ehhez még pluszt jelent számára, hogy látható dolgokkal tud támogatást nyújtani. Most ugyan nem a szószéken hirdeti az igét, hanem a Biocom és Reg-Enor hírével (is) jár, de ezzel is megérinti a lelket, testet…

Ezeket olvastad már?