Kezdőoldal Ágak A Biocom jó eszköz az álmok eléréséhez Farkas Erika, a Molnár-ág hálózatvezetője szerint

A Biocom jó eszköz az álmok eléréséhez Farkas Erika, a Molnár-ág hálózatvezetője szerint

Két Farkas, egy képen. Erika, HV avatása alkalmából, Ildikóval.


Farkas Erika 2018. április 30-án csatlakozott a Biocom rendszerhez Farkas Ildikó barátnője által. Először még nagyon szkeptikus volt, mivel legjobb barátnőjének, Ildikónak volt már a Biocom előtt sok „hóbortja”, amibe belevágott, de igazán nem hozott átütő sikereket. Miután viszont a saját szemével látta azt, hogy a gyermekei hogyan javulnak hónapról-hónapra, napról-napra, így mégis eldöntötte, hogy mint termékfogyasztó, kipróbál dolgokat. A folytatás már a címből sejthető, de elolvasni nagyon hasznos Erika vallomását, mert sokan járnak/jártak hasonló cipőben…

Farka Erika a családjával


Csak jobban akartunk lenni
Nekünk is voltak egészségügyi problémáink, pontosabban a két kisfiamnak. Az akkor 10 éves nagyobbik fiamnak sokszor kellett antibiotikumot szednie, különböző gyulladásokra, legfőképpen légúti megbetegedései voltak. Akkor ijedtem meg, amikor egyik reggel a szokásos antibiotikumos kúra alatt sírva kiabált ki nekem a konyhába, hogy nem tud lábra állni, nem tud kijönni hozzám, segítsek! Hát, több sem kellett, egy anyának ilyet hallani az egyik legszívbemarkolóbb dolog, ami csak történhet. Amikor felhívtam az orvost, közölte, hogy ez teljesen normális dolog, ne ijedjek meg, majd elmúlik… Akkor döntöttem el, hogy valami más megoldást kell keresnem és akkor jött az életembe a Biocom.

Csajos kép…

Bizonyítottak a termékek
Elkezdtük fogyasztani a „gumivitaminokat”, az Olajfalevél-kivonatot, Grapefruitmag-kivonatot stb. És a következő téli időszakban, amikor az influenzajárvány tombolt, Kevin fiam vígan ment iskolába! Ez volt számomra az igazi bizonyíték, hogy a termékek jók, működnek és tudtam tovább ajánlani. A kisebbik fiam is, aki 2 éves, szépen elfogadja sőt, kéri is a gumivitaminokat! Ma már csak ezeket szedjük és köszönjük, jól vagyunk.

Egy év múlva fordult át üzletbe
Értékesítésbe 2019 áprilisában fordult a dolog, egyrészt a termékek bebizonyították működésüket, másrészt találtam olyan kollégát, Marton Szilvia személyében, aki szintén szeretett volna jobban lenni és pénzt keresni. Szponzorom, Farkas Ildikó sokat segített és a mai napig segít a tervezésnél, hogy hogyan tudok egy olyan jövedelemre szert tenni, ami előrevisz és motivál.

A Molnár-ág serlegével

Kell hozzá a tapasztalat
Összességében elmondhatom, hogy szerintem úgy lehet ebben az üzletben haladni, ha van terméktapasztalat, amit elmondhatunk másoknak, ezzel felkeltjük az érdeklődésüket. Onnan már egyenes az út a sikerhez! Természetesen kitartás is szükséges hozzá, valamint a motiváció fenntartása.

A Mátrában, a Molnár-ág HV csapatának tagjaként


Fejlődni kell
Ehhez, ami a munkamódszereket illeti, nagyban hozzájárulnak a könyvek, katalógusok, amiket forgatni és kölcsönadni, esetleg eladni lehet, valamint a CD-k, szakmai könyvek és szakmai képzések. Nagyon hasznosnak találom a képzéseket, folyamatosan fejleszt üzletileg és a termékekről is mind több információkat tudhatunk meg.

Konzultáció a célok eléréséért
Úgy érzem, hogy ha az ember kitartó, nem adja fel és küzd az álmaiért, akkor a Biocom rendszer egy jó eszköz annak eléréséhez. Pontos tervezés szükséges hozzá, amit minden hónap elején megbeszélünk, majd hónap közepén is konzultálunk, hogy mit kellene máshogy tenni az adott havi célok megvalósításához. Jelenleg hálózatvezetői szinten vagyok, célom, hogy 2020. november 1-re ezüst hálózatvezető legyek, havi 500.000 Ft havi jövedelemmel.

Keressük a pozitív embereket
Örülök, hogy a csapat részese lehetek, sok a pozitív és nyitott ember ebben a szürke világban, az ehhez hasonló emberek társaságát keresem, mert azt gondolom, hogy velük lehet tovább lépni és célokat elérni. A negatív embereket, ha lehet, érdemes elkerülni, mert csak visszahúznak. Ez az üzlet megmutatja, milyen környezetben élünk, kikkel vesszük körbe magunkat a hétköznapok során. Tapasztalat viszont csak akkor lesz, ha dolgozunk!

Köszönöm!
Ahogy Lőrincz Marika mondaná: „Tapasztalat akkor lesz, ha elindulsz!” Hát akkor hajrá!  Köszönöm a befogadást, támogatást, és a sok segítséget. Köszönöm, hogy itt lehetek!

 

 

 

Ezeket olvastad már?