Kezdőoldal Ágak A Biocom egy életérzés – ezt is üzente a nagyvázsonyi Életmód Est a Sinka-ágon

A Biocom egy életérzés – ezt is üzente a nagyvázsonyi Életmód Est a Sinka-ágon

A szervezői-előadói csapat, középen a győri Arany HV


Életmód Estet tartottak 2019. november 14-én Nagyvázsonyban. Szakáll István a feleségével közösen szervezte a rendezvényt, melyre sokan voltak kíváncsiak a Balaton-felvidéken. S akik ott voltak, az előadások és a kérdéseikre kapott válaszok révén biztosan a Biocom üzenetével hajtották álomra a fejüket…


Egy kávényi konzultáció
Arany Hálózatvezetőnk, Csordás Anikó szokásának megfelelően már a kezdés előtt másfél órával megérkezett a rendezvény helyszínére, a Reményi Antal Rendezvényház kistermébe. Mi addigra már a berendeztük helyszínt és csupán a technikai beállításokat és az est lebonyolítását kellett átbeszélni. Úgyhogy még jócskán volt időnk a kezdésig, amit így kihasználva egy forró kávé mellett konzultációt kértünk Anikótól, amiből sok új információhoz jutottunk az előrehaladásunkkal kapcsolatban.

Érdeklődés Nagyvázsonyban
16.45 körül elkezdtek jönni a vendégek, akik 17 órára majdnem meg is töltötték a termet. Az estet Szakállné Leitold Annamária nyitotta meg, aki köszöntötte a vendégeket és röviden bemutatta, majd felkérte Csordás Anikót előadása megtartására.

Programok és lehetőségek
Vezetőnk mélyrehatóan elmagyarázta, neki mit is jelent a Biocom, mikor és hogyan csatlakozott a rendszerhez, majd részletesen bemutatta az életmódprogramot. Különösen kiemelt figyelmet szentelt az éltető tisztított víznek, a boltcsere programnak és hangsúlyosan beszélt a karrierlehetőségről is.


Érdekes volt a kisfilm
Közben fényképeket készítettem és jó volt látni az érdeklődő tekinteteket. Szabó Szigfrid videója láthatóan mindenki figyelmét lekötötte.

A Mirtill is menő
A kisfilm után jó házigazda lévén a terméktapasztalatokat feleségem, Annamari kezdte, aki a Reg-Enor bőrtisztító és súlycsökkentő hatásáról beszélt és megtudhattuk, hogy gyermekeink kisebb-nagyobb foci sérüléseire szinte kedvezően hat a Mirtill krém és spray.

Terméktapasztalatok: jó a testnek és a pénztárcának
Az egyik megszólított vendégünk amilyen meglepetten és megilletődötten ment ki a „színpadra”, annál lelkesebben beszélt a folyékony szappanunk szemölcsére gyakorolt csodálatos hatásáról, amit már a szomszédja is megtapasztalt. A terméktapasztalatos blokkot én zártam, melyből kiderült, hogy nem felesleges kilókat, hanem a gyomorsavas problémáimat veszítettem el a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrának köszönhetően. A fogkrém pedig a friss lehelhet a fogínyvérzésemnél is bizonyított. Azt is elmondtam, hogy a Biocomos termékek nemcsak a szervezetünkre, környezetünkre vannak jótékony hatással, hanem a belső égésű motorokra is, ugyanis az autónk 1 liter benzinnel fogyaszt kevesebbet, amióta használjuk a Turbo Boostert.

Segíteni tudunk a Biocommal
Ezek után Anikó beszélt még a cég megbízhatóságáról, a három magyar alapító fiatalemberről, s arról, hogyan lehet olcsóbban vásárolni és a mi segítségünkkel. Azt is részletezte, milyen egyszerű, de nagyszerű módon tudunk nemcsak egészségünkön, háztartásunkon, hanem még a bankszámlánkon is pozitívan segíteni…

Vitaminos kóstoló
Az estet Annamari zárta, aki megköszönte a vendégeinknek a részvételt, Anikónak az előadást és mindenkit arra bíztatott, hogy nézzen körül az asztalon kitett termékek és katalógusok között és bátran fogyasszon a tisztított vízbe kevert MSM-C italból.

A Biocommal álmodtak…
Számomra ez az este is megmutatta, hogy a Biocom nem is egy életmód, hanem egy életérzés, amit minden embernek meg kell ismernie. Köszönjük vezetőnknek, Csordás Anikónak ezt a fantasztikus előadást, amelyben átadta a Biocomos érzéseit, vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat és az előadás utáni érdeklődő kérdéseiket, valamint baráti hangulatú beszélgetéseiket. Azt hiszem, ma este minden résztvevő a Biocom hírével hajtotta álomra a fejét…

Ezeket olvastad már?