Kezdőoldal Ágak Megújuló élet vegyszerek nélkül: SCD termékek konferenciája

Megújuló élet vegyszerek nélkül: SCD termékek konferenciája

Különleges élményben volt része annak, aki részt vehetett március 24-én, szombaton a Ramada Hotelben tartott SCD napon. A Lőrincz-ág szervezésében ugyanis több, mint háromszázan hallgatták az örömteli beszámolókat a probiotikus technológiáról. Sőt, látták is! Az Ökonet új termékköre ugyanis az elmúlt egy esztendő alatt látványosan bizonyított kertekben, tavakban, éppúgy, mint panel- és családi házakban valamint kisebb-nagyobb állatok esetében. Ökonet Clean, Agro, Pet, Floralia, Purus és Herbal: aki eddig óvatosan használta, most kedvet kapott hozzá! Lőrincz János, az ág vezetője méltán hangoztatja régóta: a következő évek nagy lehetősége rejlik ezekben a készítményekben – környezeti és üzleti szempontból egyaránt!

A nap bevezető előadását a gyártó képviseletében Peretsényi György ügyvezető igazgató tartotta. Már mondanivalójának címe is sokatmondó: Probiotikumok a hétköznapokban. A szakmai vonatkozások mellett kiemelte: ez az Ökonet cég számára egészen kiváló termékkör.

Egyrészt mindenkinek szüksége van rá, másrészt még alig találkozott vele a társadalom, harmadrészt folyamatosan fogy, így rendszeres utánpótlásra van szükség, negyedrészt különleges. De remélhetőleg az Ökonet révén teljesen általános és mindennapi lesz, mindegyik! Arról nem beszélve, hogy kiválóan illeszkedik a cég alapvető elgondolásaihoz, szlogenjeihez, melyek a környezetvédelmet és az egészségmegőrzést helyezik központba.

Röviden összefoglalva a lényeget: az élet ellen való rothadás helyett az élettel teli erjedés játssza a főszerepet a termékek előállításánál. Jelenlétükkel olyan kedvező baktériumtörzsek kerülnek a környezetünkbe, melyek dominanciájukkal a körülöttük lévő, számunkra „negatívakat” képesek megváltoztatni. Sőt, olyan flórát hoznak létre, amellyel preventív módon meg tudják akadályozni a kedvezőtlen környezet kialakulását. Egyszóval: környezetbarát termékek. S ebben benne van az ember, az állat, a növény és a talaj egyaránt!

A nap fénypontjaként az Ökonet hálózatának munkatársai tartottak élménybeszámolót a termékekkel kapcsolatban, egy előre meghirdetett verseny keretei között. A zsűrinek tagja volt dr. Józsa Rita, a gyártó Greenman kft. tudományos vezetője is. A termékeket példaértékűen és eredményesen használó ágvezető, Lőrincz János prezentációja mellett még tizenöten mutatták be, hogy hol és hogyan használták sikerrel a készítményeket.

Az előadásokat figyelve kirajzolódik néhány lényeges szempont a termékek használata során gyűjtött észleletekből. Például főként az AGRO (és a FLORALIA) használata esetén:
– hamarabb kikelnek a magok,
– több kel ki, mint „hagyományos” kezelés esetén,
– gyorsabb a növekedési idő,
– bőségesebb a termés, a hozam akár 20-30%-al is nőhet,
– méretre, súlyra is nagyobb a „végeredmény”,
– minimális a veszteség, az elhullás a magoknál is,
– elhanyagolható mértékű a megbetegedés,
– kevesebb víz szükséges az öntözéshez,
– sokkal tovább lehet szüretelni,
– megállítható a nem ezzel kezeltekkel szemben bizonyos, akár komoly kórók támadása, főleg preventív módon,
– újra felélednek a növények, kifényesedtek a levelek,
…és a sort hosszan folytathatnánk!

 

Még egy lényeges szempont: OLCSÓBB!
Azaz gazdaságosabb a termelés, mint vegyszereket alkalmazva.
(Itt most hosszasan nem ecseteljük a legfontosabb szempontot: mindez garantáltan egészséges, hiszen teljes egészében nélkülözi a vegyszerek használatát…)

A PET kapcsán láttuk, hogyan gyógyult be a már szinte „szőrtelen” hátú kutya, a PURUS-nál ugyan nem éreztük, de elhittük, hogy az emésztő másnapra szagtalanná vált mindössze 1 dl hozzáadásával, s a HERBAL kapcsán csak ámuldoztunk a:

– megszűnt bőr- és emésztési problémák,
– enyhülő bélbetegségek,
– elkerült, vagy gyorsan átvészelt hasmenéses járványok
eseteiről hallva.

Emeljük ki még a CLEAN-t, amely sokak kedvence már most is.
Akik ezt használják, akár töményen, vagy mindössze 10%-os hígítással, a következőket tapasztalják, egyebek mellett:
– felére csökkent a tisztítószerekre szánt költség,
– szinte minden felületre használható: fa, fém, csempe, üveg, sőt: függöny és kárpit,
– kiváló vízkőoldásra,
– érdemes vele mosogatni is,
– az autókozmetika nélkülözhetetlen kelléke,
– minden ragyog és a kezelt felület taszítja a port,
– a klímaberendezésekben és szagelszívókban is elvégzi jótékony hatását,
– jól működik penészes esetekben is,
– fugatisztítás: megszűnt a háziasszonyok rémálma!

Amit szinte mindenki kiemelt: ne legyünk türelmetlenek, várjuk ki a hatás idejét! Az ugyanis garantált – az élő anyag működik, miközben bőrbarát, és nem vegyszert lélegzünk be

A prezentációk versenyének megszületett a végeredménye is: eszerint a dobogón a Jusztin Nóra, Sánta Anikó, Forró Zoltán sorrend alakult ki. De mindenki nyert Bencsik Ági, Mészáros Lajos, Kiss Katalin, Kovács László, Nagy István, Ábrahámné Irénke, Bőke Zsuzsi, Janák Péter, Kádárné Virág Julika, Nagy Istvánné Zsóka, Kiss Sándor és Deákné Piroska tapasztalataival is. Köszönjük a nívós előadásokat!

S még valami. Kovács Zoltán, az Ökonet-Európa Kft. vezetője és dr. Hidas András tudományos tanácsadó meglepetéssel érkezett. Így, aki ott volt már látta, fogta, szaglászta az új csomagolásban érkezett Ökonet Clean Soft terméket. Az ígéretek szerint akár már tavasszal a depók polcaira kerülhet, amint a jelenlegi raktárkészlet elfogy. Használjuk tehát a mostanit bátran, gyűjtsünk még több tapasztalatot, mire megérkezik új köntösben!

(A termékekkel kapcsolatos, már korábban beküldött tapasztalatok elolvashatók az SCD technológia – Probiotikumok rovatban. A konferencia előadásai szándékaink szerint a későbbiekben ugyanitt elérhetőek lesznek.)

Zsúfolási telt ház a Ramada Hotelben

A verseny zsűrije

A szagmentesség nagy áldás!

A díjazottak egy csoportja

Az elkötelezett főszervező és a zsűri elnöke

A díjazottak másik csoportja

Figyelmesség az előadóknak

Cégképviselők és előadók - elégedetten

A harmadik helyezett öröme: Forró Zoltán

Így örülsz majd, ha SCD termékeket használsz...

Ezüstérmes, gratuláció közben

Sánta Anikó, második hely - és feleannyi költség

A prezentációk győztese, Jusztin Nóra

Dobogósok, egymás közt

A Kiss Sándor által AGRO-val termesztett bő kétméteres kolbásztök - Kosiba József ágvezető kezében, az "ajándék" magokkal...

Vezetők, győztesek, SCD mosolyok

Peretsényi György és Lőrincz János - a cégeket képviselve, együttműködve

Az ág és a probiotikus termékek lelke, szószólója: Lőrincz János

Ezeket olvastad már?