Kezdőoldal Ágak 2013 a mi évünk!

2013 a mi évünk!


Ez a kijelentés Molnár Antaltól, a szegedi központú ág vezetőjétől hangzott el a Hálózatvezetők Találkozóján, Budapesten. Mégis, behelyettesíthető bárki üzletébe, aki éppolyan derűsen, elkötelezetten, tudatosan gondolkodik a jövőjéről, mint ő. Éppen ezért kapott szót és prezentációs lehetőséget ezen az első, hagyományteremtő eseményen. A következőkben egy rövid kivonata következik a nagyon értékes és színvonalas előadásnak, persze rövidítve, s egy kicsit a cikk írója által is átszűrve. Mondjuk úgy, hogy egy képzelt riport következik, kérdések nélkül. A kérdések legyenek azokban, akik most rácsodálkoznak: válság közben is lehet haladni? Igen. Mindent lehet. Különösen, ha úgy gondolkodunk, mint Anti és követői: 2013 a mi évünk! (Köszönjük neki, hogy közreadhattuk néhány gondolatát. Aki teljes egészében, mélységében szeretne hozzájutni az információkhoz, válassza bármelyik Biocom képzést, szerte az országban. Vagy még inkább: kvalifikáljon vezetőként, s legyen ott a következő, budapesti találkozón…)

Mi van a fejedben?
„Ha ismered a céljaidat, nem félsz a holnaptól, mert számodra csak azt hozza, amit terveztél. Ugye, ismerős a mondat? A hálózat alapítóját, Kovács Zoltánt (mellesleg a szponzorát…) idézte Molnár Antal felütésként, s alapvetően a célok fontosságából indult ki a 2013-as év tervezésénél. A lényeg ugyanis szerinte ez: mi van a fejedben? Először tisztázd az elrugaszkodási pontot, addig nem érdemes munkáról beszélni. Jelöld ki a célokat, s a munkatársaid is megteszik majd. Ugyanis a belőled áramló gondolatok határozzák meg a vonzásaidat, ezáltal az üzletedet, s bizony, a pénztárcádat is…

Válság? Kovácsolj erényt belőle!
Antal kendőzetlenül utalt arra: bizonyos objektív tényezők alapján mondják sokan, hogy válság van. Nézőpontja azonban újszerű. Válság van? Akkor most ebben a helyzetben kell feltalálni magunkat! Nincs más hátra, alkalmazkodni kell, s dinamikával végigcsinálni az évet. Viszont a pezsgés belőled indul, a vezetőből. (Akkor is, ha talán jogilag még nem vagy az. De ha nem érzed magad annak, kevés az esélye, hogy valóban azzá válsz…)

A fő kérdés(ek)
Amíg nem tudsz válaszolni egy alapkérdésre, minden tervezés szinte értelmetlen. Van-e legalább egy igazi okod, amiért megteszed és végigmész az úton? Mindenkinek javasolható, karrierszinttől függetlenül, hogy írja le, gondolja végig. Aztán jön a többi kérdés. Hogyan kezeled a mindennapi problémákat, mire fókuszálsz a hétköznapokban, kinek, minek adod az energiáidat? Szembesítsd magad, érdemes…

Mit (kit) szeretnél?
Ha már tudod, mit szeretnél, gondold végig: vajon milyen embereket szeretnél a társaságodban, az üzletedben látni? Íme egy kis ötletadó lista. Nem mindegy ugyanis, hogy „kibe” teszed az energiáidat, idődet, sőt, pénzedet. Miközben olvasod azért azon is elmerenghetsz: Te vajon mennyire állsz közel ehhez az „ideálhoz”?

Merthogy olyan jó elképzelni, hogy a következő üzlettársam legyen ilyen:

– őszinte
– céltudatos gondolkodású
– elfogadó, kitartó
– tanítható
– alázatos
– türelmes
– jó gondolkodású
– rendszeres munkát végző…

Az első sikerpont
Amikor valakit indítasz az üzletben, azt fogadja el alapként, amit mondasz, mutatsz, tanítasz neki. Igen, vannak „szabályok”, mint mindenhol. S mondjuk ki: „elvárások” is. Enélkül csupán szétfolyó idők és energiák jellemzik majd napjaitokat. Az alap: a saját személyes 200 pont – ami nagyon minimum! Ez az első sikeres szokás, s ezzel együtt a törzsvevői kör kialakítása.

Válj az elit tagjává!
Hogyan? Először Neked kell vezetői gondolkodással rendelkezned. Ebből a vonzásból kiindulva keresd intelligens, értékes emberek társaságát a mi csodálatos jövőképünkkel. Hidd el, sokan várnak a megszólításodra… Ehhez viszont „fektess be” magadba. Járj képzésekre, erősödj fejben, lélekben. Érezni fogod, hogy állandóan feldobódsz, ha ilyen közegben vagy folyamatosan.

Sikered 8 pontja
S most nézzük, mi a Molnár Antal-féle indítás nyolc alapvető pontja, persze miután tisztázták az új indulóval a jövőképet, s végigbeszélték a jövedelmi lehetőségeket, valamint az ehhez szükséges idő- és munkamennyiséget. Mondhatnánk, nézzük, mik az egészséges elvárások az eredményes munkához? A vázlatpontok kibontásához mindenki kérje saját vezetője, szponzora segítségét, az ő szájíze szerint. Ez ugyanis csak egy példa. De működőképes…

– Vannak céljaid? A Biocom életforma a „boltcserével” kezdődik.
– Mikor lesz víztisztítód? Az egészség és a hiteleség alapja.
– A fej (és a lélek) erősítéséhez legalább 3 CD, egy MLM és a Ferenczy-féle Egészség könyv. (Ajánlás szerint.)
– Legyél ott a Szakmai Napokon – havi két alkalommal legalább!
– Munkaeszköz nélkül nehéz: legyen Nálad legalább 5 darab információs csomag.
– Rendszeres családi tájékoztató szükséges, hetente minimum kettő.
– Legyél képes minél hamarabb az önálló munkára: rendelés, regisztráció, új munkatársak indítása.
– Tartsd a kapcsolatot a vonalakkal, a szponzorokkal (is).

Cselekedj!
De a legfontosabb: cselekedni kell! Ha most indulsz, a következő 7-8 hónapban megvetheted egy szilárd HV üzlet alapját. Ne feledd, ha ebből akarsz hosszabb távon megélni (ráadásul: jól!), akkor ez kell, hogy legyen az első polcon az életedben! A Te kiállásod meghatározó lesz – s a munkatársaidé erről másolódik majd. Éppen ezért: addig tudsz fejlődni, amíg a gondolataid engedik. Gondolj tehát nagyot! Gondold azt, hogy 2013 a Te éved lesz!

Tükör…
Ha valaki erősnek találta az (egyébként finomított) leírtakat, még inkább érdemes elgondolkodnia. Egy hosszú évek óta sikeres, a válságban is eredményeket felmutató, szilárd lábakon álló ágvezető így gondolkodik – Te vajon hogyan?

Ezeket olvastad már?