Kezdőoldal Ágak „Visegrád” Szovátán – Az I. Erdélyi Vezetőképző

„Visegrád” Szovátán – Az I. Erdélyi Vezetőképző

Olyasmi történt 2012. novemberében Szovátán, amire ebben a formában még nem volt példa. A Péter házaspár által vezetett erdélyi-ág (a „felmenőket” tekintve a Vass-, majd a Ferenczy- és alapvetően a Lőrincz-ág részeként) vezetőképzőt tartott. De nem is akármilyet! Volt már számos egymást segítő, fejlesztő együttlét és képzés különböző helyszíneken, ennek azonban más volt a koncepciója, programja – és a körítése is. A szovátai négycsillagos Danubius szálloda volt a fizikai környezete annak a kétnapos vezetőképzőnek, amit az új HV-k köszöntésére szerveztek és az útmutatásra. Tegyük hozzá: ez mindenkinek hasznára vált, régieknek és újaknak egyaránt.

Élményekkel és tudással gazdagodtak a résztvevők, amiket az alábbi visszajelzések is igazolnak. Erdélyben tehát – a magyarországi eseményekkel párhuzamosan – már nem csupán családi nap, évzáró vacsora van, hanem „visegrádi” jellegű képzés is. Sok szeretettel gratulálunk a szervezőknek, résztvevőknek, további sikereket és áldott ünnepeket kívánva!

A Péter-ág sikercsapatának egy része - feltöltődve

Lássuk, hogyan foglalja össze az előzményeket és a lényeget Péter Ágnes és Csaba: „Novemberben 9 éve, hogy az ökomagot megismertük és elindultunk az Ökonettel az üzleti életben. A vállalkozásunk fejlődése által egyre egészségesebbek lettünk, személyiségünkben sokat változtunk, jobbak lettek az emberi kapcsolataink és egyre nagyobb anyagi függetlenséget tudtunk megvalósítani.

A múlt november ismét új dolgot hozott az életünkben. Megszerveztük Szovátán a négycsillagos Danubius szállodában az első kétnapos vezetőképzőt, ahol összesen 24 munkatársunk vett részt (hálózatvezetők és házastársak). Elsősorban azért is hoztuk létre, mert úgy akartuk köszönteni az új hálózatvezetőket, mint ahogyan minket is annak idején, Visegrádon. Nagyon szép emlékeket őrzünk a visegrádi képzésekről.

Célunk ezzel az együttléttel az új hálózatvezetőknek egy új életformát, egy pozitív jövőképet mutatni. Nagy örömmel köszöntöttük a Vaszi házaspárt, Emesét és Gábort, valamit Vizoli Mártát és párját, Csabát. Szívből gratulálunk annak a két vezetőnek, akik elhozták a munkatársakat oda, ahová maguktól nem jöttek volna. Péter Mária és Kercsó Orsolya örömmel adta ajándékba ezt a két napos (wellnessel egybekötött…) képzést az új hálózatvezetőknek munkájuk elismeréseként. Nagyszerű előadásokat hallhatunk többek közt Csibi Margitkától, Részegh Magdikától és Turoczi Melindától, büszkék vagyunk rájuk.

A képzésen részt vett hálózatvezetők megerősödve, új tervekkel, új célokkal tértek haza. Sikeres képzés volt, biztosak vagyunk benne, hogy a fejlődésünket szolgálja.

Most azon dolgozunk, hogy márciusban újra találkozzunk új HV-k társaságában Szovátán.”

„Ami most indul, jó szelet kap és messzire jut.” – Müller Péter

Tanulni és erősödni érkeztek

S most szívesen tesszük közzé a néhány résztvevő gondolatait, melyből azok is épülhetnek, akik nem voltak ott.

Péter Mária:“A szovátai képzés számomra nagyon különleges volt, egyrészt mert velem voltak új vezetőim: Emese és Gábor, másodsorban pedig nagyon sok energiát, lendületet, hitet és tudást adott. Olyan konkrét ötleteket kaptam, amelyekkel hatékonyabban és eredményesebben tudok dolgozni.”

Vaszi Emese és Gábor: “Számunkra az első vezetői képzés megerősítést adott. Ízelítőt kaptunk a vezetők életviteléből, munkájukból, és szokásaikból. Nagyszerűen éreztük magunkat, nagyon sokat tanultunk és tudatosult bennünk, mit is jelent vezetőnek lenni. Iránytűt kaptunk a hálózatépítéshez a lelkes vezetőktől, amit alkalmaznunk kell, és nagyszerű vezetőkké válunk.”

Gligor Erika: “Megcsinálom !!!”

Péter Hajnal: “Óriási értéket képviselünk, a tanítással több ember életét jobbá tesszük, ez által Jobb Világot Teremtünk.”

Dr. Katona Judith: „Öröm és Hála van a szívemben, hogy részt vehettem a szovátai képzésen. Csodálatos volt mindenben. Köszönet érte.”

Turóczi Melinda: „Leírhatatlan energia volt ezen a szovátai képzésen, csodálatos volt! Jobb velünk a világ! Végtelen hálám Áginak és Csabának, hogy megmutatták a Kaput, amelyen beléptem, beléptünk. Azt a tanítást, aminek az alapja – a Q10-e – a cselekvő hit, cselekvő szeretet, az az erő, amivel a falaimat lebontva és továbbá új Katedrálisokat (felelősségteljes, közös és egyéni élményekben gazdag, anyagi biztonságot ) építhetünk úgy, hogy Ember és Föld jól érezze magát. ”

Vizoli Márta: “Úgy érzem,hogy a szovátai képzésen mélyebben megismertem önmagam, rájöttem, hogy mely területeken kell még fejlesszem magamat, úgy a munka, mint az önismeret terén. Közelebbről megismerhettem a hálózatvezetőket és sokat tanultam mindenkitől. Köszönöm nektek.”

Kercsó Orsolya: “Számomra nagy esemény volt, a második közvetlen hálózatvezetőm tiszteletbeli részvétele színesítette a két nap eseményeit. Nekem megerősítést adott: több kinevelt HV-val bővítem csapatom.”

Részegh Magdolna: “Sok jó, értékes gondolat, érzelem van bennem. Lépésről lépésre kezdem megvalósítani azokat. Kreatív erővel kell dolgoznom, tudom mit akarok látni az életemben és hogy mit teszek meg érte. Fontos számomra, hogy értékes jövőképet tudjak mutatni a munkatársaimnak. Feladatom példát mutatni és a munkatársaimból kihozni a legjobbat, kreatív értékeket, ami bennük is meg van. Követem az álmok építőit, példaképeimet: Péter Ágnest és Csabát.”

 

Erdélyben is odafigyelnek a régi és új vezetőkre


 

Ezeket olvastad már?